Zab- és mandulaitalok vizsgálata során merültek fel az egyes termékek toxintartalmával kapcsolatban gondok. A vizsgált termékek nagy hányadában találtak az egészségre káros anyagokat.
Amint arról a Rizikóméter közösségi oldalán beszámolt, a Német Szövetségi Kockázatértékelési Intézet (BfR) 162 fajta mandula-, zab- és szójaitalt vizsgált. Arra voltak kíváncsiak, hogy találhatók-e bennük mikotoxinok vagy növényi toxinok.
Mint kiderült, a vizsgált növényi italok egy igencsak számottevő részében mutattak ki többek között aflatoxin B1-et, ami kisgyermekekre veszélyes is lehet. A mandulaitalok közül 31 volt érintett a 39 féléből, de a zabitalokkal is érdemes óvatosnak lenniük a szülőknek.
Zab-, szója- és mandulaitalok toxintartalmát vizsgálták
Az ochratoxin A-t a 39 mandulaitalból 33-ban, a 29 szójaital közül 23-ban mutatták ki, de szerencsére csak alacsony koncentrációban. A német hatóság szerint az érintett termékek fogyasztása egészségi kockázatot jelenthet a
![]()
6 évnél fiatalabb gyermekekre nézve.
A zabitalokkal kapcsolatban kevesebb probléma merült fel, ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a más jellegű zabfogyasztás felerősítheti az elfogyasztott italok kártékony hatását.
Ezért veszélyesek a növényi toxinok
A növényekben található toxinok a saját védekező rendszerük eredményeképp alakulnak ki, a növényeket ezek védik a különféle gombák, kártevőkés fertőzések ellen. Az emberi szervezetbe kerülve hatásuk ugyanúgy megmarad,
![]()
nagyobb mennyiségben fogyasztva akut mérgezést,
krónikus betegségeket is okozhatnak, illetve az idegrendszert is károsíthatják. Mivel a hőkezelés hatására sem mindig tűnnek el a növényekből, ezért szinte láthatatlanul roncsolhatják a szervezetünket.
























