Ez a szülői hiedelem a fő oka a gyerek vízbe fulladásának

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szinte már naponta olvasunk olyan hírekről, hogy vízbe fulladt egy (vagy több) gyerek vagy felnőtt. A nyár rettegett velejárója lett ez a tragédia, ami egy megdöbbentően csendes esemény. A fuldoklás ugyanis a legtöbbször nem úgy zajlik, mint a filmekben megszoktuk. Nincs fröcskölés, sikítozás vagy vad csapkodás. A vízbe fulladás veszélyesen csendes.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint „a fulladás az a folyamat, amikor légzési károsodást tapasztalunk a folyadékba való elmerülésből/merítésből”.

Ezt az egyszerű meghatározást a 2002-es Amszterdamban tartott Vízbe fulladási Világkongresszuson fogadták el. Korábban a vízbe fulladás egyes definíciói és besorolásai nem feltétlenül voltak jól meghatározva, és jelentésüket a különböző országok és egészségügyi szervezetek többféleképpen értelmezték.

A vízbe fulladás a harmadik leggyakoribb baleseti halálok világszerte
Fotó: Iam Anupong / Getty Images Hungary

Míg egyesek még mindig megpróbálják kategóriákba sorolni a fulladásos eseményeket (például nedves vagy száraz, elsődleges vagy másodlagos, végzetes vagy nem halálos kimenetelű), ezek a kifejezések vagy nem megfelelően írják le a páciens helyzetét, vagy a lehetséges eredményt nem jól definiálják.

Fulladási statisztikák

A vízbe fulladás a harmadik leggyakoribb baleseti halálok világszerte, az összes sérüléssel összefüggő haláleset 7 százalékáért felelős. A WHO szerint évente több mint 236 000 ember hal meg fulladás következtében. És a szám évről évre emelkedik. A világ összes vízbe fulladásának csaknem fele Kínában és Indiában történik. A fulladás okozta halálozási arány nem tükrözi a fulladásos folyamatot túlélők agysérülése miatti lehetséges rokkantságot. Hogy ez mennyire veszélyesen csöndes és láthatatlan jelenség, a számok is mutatják:

az USA-ban a vízbe fulladás a második leggyakoribb halálnem (a közúti balesetek után) a 16 évesnél fiatalabb gyermekek körében.

Mi történik a vízbe fulladáskor?

A fulladás általában csendes, néma cselekedet. Az áldozatok általában nem csapkodnak. Ehelyett jelentős energiát fordítanak arra, hogy a fejüket a víz felett tartsák, és túl fáradtak ahhoz, hogy segítségért kiáltsanak. Sőt, ha a víz érintkezik a hangszálakkal, azok görcsbe állhatnak, és megakadályozzák, hogy az áldozat segítségért kiabáljon. 

A kezdeti zihálás után egy önkéntes lélegzet-visszatartás következik. Ezt követi a gége görcsössége és hipoxémia kialakulása vagy a véráram oxigénszintjének csökkenése.

Az oxigénhiány miatt leáll az aerob anyagcsere, és a szervezet acidotikussá válik. Ha nem korrigálják gyorsan, az oxigénhiány túl sok savval kombinálva problémákat okozhat a szívben és az agyban is. A test funkcióinak csökkenésével a gége ellazulása lép fel, ez okozza, hogy a víz a tüdőbe jut. A fulladásos áldozatok közel 20 százalékának azonban tartós gégegörcse van, és nem szívnak vizet, ezt nevezték korábban „száraz” fulladásnak.

Nincs idő várni
Fotó: Shutterstock

Legnagyobb szülői hiedelmek

„Az én gyerekemmel ez nem történhet meg” – sajnos ez nem igaz. A fulladásnak két csúcskora van: a 4 évnél fiatalabb gyermekekés a 15 és 25 év közötti fiatal felnőttek. Az 1 évesnél fiatalabb csecsemők leggyakrabban fürdőkádba fulladnak. Az 5 évnél fiatalabb gyermekek leggyakrabban lakossági uszodákban fulladnak meg. A fiatal felnőtteknél pedig a nagyobb víztömegek – folyók és tavak – a legveszélyesebbek. 

Statisztikák szerint ebben a korcsoportban a fulladások 50 százalékában az alkohol is szerepet játszik.

De a vízben előforduló egészségügyi vészhelyzetek szintén fulladáshoz vezethetnek. Ilyenek lehetnek többek között görcsrohamok, a szívroham, a hirtelen szívhalál és hipoglikémia, ez az alacsony vércukorszint a cukorbetegeknél. A fuldokló, ha nem kap segítséget, mindössze 20–60 másodpercig tud a felszínen küzdeni, mielőtt elmerül. Így nincs idő várni.

A fuldokló, ha nem kap segítséget, mindössze 20–60 másodpercig tud a felszínen küzdeni
Fotó: Shutterstock

A vízbe fulladások többsége ugyanakkor megelőzhető, és már egyszerű lépésekkel is elősegíthetjük a vízbiztonságot. A legfontosabb, hogy tanuljon meg úszni a gyerek, de még ekkor sem lehetünk maradéktalanul biztosak abban, hogy nem történik baj. Lásd a folyókban történő tragédiákat, ahol az örvényeknek, a sodrásnak és a hirtelen mélyülésnek kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Mindig legyen felnőtt a közelben, aki nemcsak jelen van, de figyel is a gyerekekre. 

Lehetőleg soha ne ússzon egyedül a gyerek. Ha csónakázás, kajakozás, egyéb vízi sportolás van, akkor legyen mindenkin mentőmellény.

Különösen fontos, hogy minden olyan személyt, aki fulladás áldozata lett, még akkor is, ha időben kimentették, és túlélte, látnia kell egy egészségügyi szakembernek. Néha olyan fontos információk kerülnek napvilágra, amelyek alapján megállapítható egy mögöttes egészségügyi állapot, és megakadályozható, hogy valamilyen szövődmény alakuljon ki.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.