Van az a válás, amiért nem kell szülőként lelkifurdalást érezni

Olvasási idő kb. 4 perc

A házasságkötések száma Magyarországon 2010 és 2021 között megduplázódott, míg a válásoké csökkent. 2010 és 2013 között nagyjából 3 házasságkötésre 2 válás jutott, ugyanakkor 2020-ban és 2021-ben négyszer annyi házasság köttetett, mint ahány válást regisztráltak.

A statisztikák azt mutatják, hogy szinte minden korosztályban találunk válófélben lévő párokat, akik között jellemzően a feleség a válást kezdeményező fél. Átlagosan 14 év a válással végződő házasságok időtartama. Leggyakrabban első házasságukat bontják fel a párok, és azt is a 40 év körüliek. Ez pedig azt is jelenti, hogy jó eséllyel már gyermekek is vannak, akik a házasság felbomlásának áldozatául eshetnek.

A gyerekek problémája is lehet a válás

„Sajnos, általánosan a gyerek a tünethordozó, ha a családi rendszer nem működik jól – jegyzi meg Szabó Jennifer, a Dívány pszichológus szakértője. Így, amikor a gyermeknek pszichés, vagy viselkedéses problémája van, az a rendszer diszfunkcionalitásának a kivetülése.”

Jól ismert tézis, hogy a válást a gyermek sínyli meg legjobban.

Kiszakad valamelyik szülő hétköznapjaiból, ezzel együtt hosszabb távon az egyik szülői minta is hiányosan rajzolódik majd ki előtte. Csalódottsága érzelmi kötődés és bizalom terén felnőtt életére és párkapcsolataira is jó eséllyel kihat, így könnyen továbbörökíti az általa is elszenvedett negatív példát.

Sokáig lehetne sorolni a káros következményeket. Ezeknek a legtöbb elvált szülő tudatában is van, ezért sérülékeny és ártatlan gyermeke miatt lelkifurdalást, bűntudatot érez a válás kapcsán. Ezt aztán úgy igyekszik enyhíteni, hogy a gyermeket minden egyéb fronton kárpótolni próbálja, megszabadítani minden nehézségétől. Érthető, hogy kedvében próbál járni, és a lehető legtöbb módon mosolyt csalni a gyerek arcára. Így aztán megveszi, amit eddig nem vett meg neki, olyan programokat biztosít erőn felül is, amivel örömöt okozhat, és közben a nehézségeket minimalizálni próbálja, a nevelő célzatú elvárásokat is sokszor háttérbe szorítva.

Sokféle kapcsolat létezik…

Ugyan a válások egy része bántalmazó kapcsolatból való szükségszerű és életmentő kilépés, gyakran mégis inkább elhidegülés, hűtlenség vagy a házastársak összeegyeztethetetlenné váló életfelfogása vezet a kötelék felbontásához.

Idézőjel ikon

A holtomiglan, holtodiglan »igen« valahol idő közben erodálódik, és a jóban-rosszban ígéretéből elmérgesedett hétköznapok maradnak.

Már a felek eszébe sem jut a régi szelíd szeretettel tekinteni a másikra, az érdemek szem előtt tartása helyett a hibáztatás és a súlyos lelki sebeket okozó becsmérlés válik dominánssá, még akkor is, ha nem fajul mindez kifejezetten a verbális bántalmazásig.

Az állandósult feszültség mindenkinek árt
Fotó: Witthaya Prasongsin / Getty Images Hungary

Válás szülőként

Ha ez az állapot tartóssá válik, a szülők lassan ölő méregként ható viselkedésükkel hatékonyan okoznak maradandó károkat egymásban, önmagukban, és közben a gyerekben is. Pedig az is köztudott, hogy a gyermek egyfajta lakmuszpapírként működik, és lelkiállapota a szülő kiegyensúlyozottságát tükrözi, vagyis

ha a szülő egyensúlyban és harmóniában él önmagával, ami nagyban függ párkapcsolati minőségétől, akkor a gyermek is jól van.

Sok viselkedészavar, magatartás-probléma, tanulási nehézség pedig olyankor következik be, amikor a szülő rossz lelkiállapotát leképező gyermek is legbelül szenved.

Van az a válás, amiért nem kell lelkifurdalást érezni

Megromlott házasságban frusztrálódik nem csak a szülő, a gyermek is, a konzerválódott feszültség rájuk is kihat, és szenvednek, amikor a szülők marják egymást. Eljön a pillanat, amikor a gyermek nem azért kérdezi egyik szülőjét, hogy mikor ér haza a másik, mert annyira várja, hanem mert tudja, addig tart a béke és a nyugalom, amíg csak az egyikkel van otthon. Kevesebb időt igyekszik otthon tölteni, hogy távol legyen a darázsfészektől, esetleg kollégiumba vágyik, vidéki vagy külföldi tanulmányokba, később olyan párkapcsolati együttélésbe menekül, amely az otthonról kiszakadás lehetőségét nyújtja. S olyan is van, amikor a gyerek sürgeti valamelyik szülőt, hogy váljanak már el. Ezeket a helyzeteket ha visszafordítani nem lehet, valószínűleg jobb megszüntetni.

„A tény, hogy a gyermeknek pszichés vagy viselkedéses problémája a családi rendszer diszfunkcionalitásának a kivetülése, egyáltalán nem csak egy válásra vonatkozhat” – fűzi hozzá Szabó Jennifer, pszichológus szakértőnk.

„Az egy rémes hiedelem, hogy egy rosszul működő párkapcsolatot azért kell fenntartani, hogy a gyerekeknek jó legyen. Ebből végeredményként semmi jó nem szokott származni.

A gyermek jobban nem lesz tőle, sőt, általában inkább csak még rosszabbul…”

Ezt is lehet kulturáltan csinálni
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Elvált felek mesélik…

Szülői beszámolókból tudjuk, hogy van jó példa a folyamatos feszültségből való kiszakadásra, a szülő nyugalmának és önbecsülésének helyreállását hozó különélésre. Érezhet megkönnyebbülést a gyermek, akire pozitívan hathat a szülő hosszú idő után először tapasztalt kiegyensúlyozottsága. Elvált szülők elbeszélései, pedagógusok visszacsatolásai is igazolni látszanak, hogy

Idézőjel ikon

érezhető javulás tapasztalható a gyerekeken egy elhúzódó, nyomasztó feszültség megszüntetése után.

Nemcsak a szülő nyugalma érzékelhető a gyermeken, de saját szorongásai is enyhülnek, és felszabadultabbá válik.

A válás szülőként sem egyszerű
Fotó: OR Images / Getty Images Hungary

Természetesen ezekben az esetekben az 

egyedül nevelő szülők új kihívások sorával találják magukat szemben,

de ha lelkük új erőre kap, ezek leküzdéséhez újult erővel foghatnak hozzá.

Főleg gyermekes párok esetében azonban mindig érdemes mérlegelni a kapcsolat megmentésének lehetőségeit, mindkét félnek racionális mértékben áldozatokat vállalnia a család jó életminőséget biztosító együtt maradása érdekében. Ha ez semmiképp nem lehetséges, és visszafordíthatatlan folyamatok mérgezik a résztvevőket, akkor mérlegelendő a külön folytatás, melynek eléréséhez 

van kulturált mód is.

Ebben a folyamatban is fontos, hogy senkinek ne sérüljön emberi méltósága, és a szomorú lépések közben meghozandó nehéz döntések alatt is akarva-akaratlanul példát mutatunk, mintákat közvetítünk.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.