Kiderült, honnan irányították a magyarok tömegeit átverő csalássorozatot

Olvasási idő kb. 2 perc

Lebukott egy brit bűnbanda, számos idős magyart vertek át az úgynevezett unokázós csalással.

Amint az az Ügyészség által közzétett beszámolóból kiderült, egy brit központból szervezték az úgynevezett unokázós csalásokat magyarok segítségével, akik külföldre juttatták az idősektől kicsalt pénzt. 

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a három férfival szemben, akik 2019-ben az Egyesült Királyságból irányított bűnszervezet tagjaként, Magyarországon élő idős sértetteket csaptak be, tájékoztatnak. Az unokázós csalás egy rég elterjedt formája az átveréseknek. 

Ez a csalásfajta kifejezetten az idősekre veszélyes
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Így működik az unokázós csalás

Javarészt időseket keresnek fel a csalók, hogy gyermeküket, unokájukat ért, természetesen nem valódi balesetről vagy bűncselekményről számoljanak be, és váltságdíjat kérjenek a helyzet megoldására. Összetett pszicholgóiai nyomást gyakorolnak, hogy

Idézőjel ikon

az áldozatnak ne legyen ideje utánajárni, vajon valós-e a történet,

nem hagynak időt arra, hogy megnyugodjon, tiszta fejjel átgondolja a teendőket, már mennek is a pénzért. 

Jelen vádiratból kiderült, hogy hasonló módszerrel dolgoztak ebben az esetben is. 

Hárman állnak bíróság elé a csalás miatt

Az elkövetők számos alkalommal, összesen több millió forintnyi vagyont csaltak ki idős áldozataiktól.

Idézőjel ikon

„Közeli hozzátartozónak vagy közeli ismerősnek kiadva valótlanul azt közölték a sértettekkel, hogy személyi sérüléssel járó balesetet okoztak,

és a következmények elkerülése érdekében azonnal készpénzre, ékszerekre van szükségük. Ezt követően a vádlottak által megbízott futárok megjelentek a sértettek lakóhelyénél, majd a becsapott sértettektől átvették az értékeket" − összegezték. 

A futárok a pénzt külföldre továbbították megbízóiknak. A győri ügyészség minősített csalás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg a három férfit, és a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Járásbíróság fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje őket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.