Aki túlsúlyos, az lusta, piszkos és buta: már a 6 évesek körében megjelennek az előítéletek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni. A túlsúlyos gyerek társai bánthatják vagy csúfolhatják őt a testalkata miatt, gyakran kiközösítik, nem barátkoznak vele.

A túlsúlyos emberekkel szembeni előítélet minden korosztályban előfordul. Egy tanulmány eredményei szerint már a 6 éves gyerekek is gyakran lustának, piszkosnak, butának és csúnyának tartják túlsúlyos társaikat. Egy másik kutatás szerint gyakorlatilag minden túlsúlyos lányt zaklatnak a középiskolai osztálytársai, a főiskolai hallgatók pedig még a tolvajokat is jobb partnernek ítélik meg, mint a túlsúlyos embereket.

Stigma és elutasítás

Ha a gyermekünk túlsúlyos vagy elhízott, még belegondolni is fájdalmas abba, hogy milyen elutasításokat tapasztal az életében. Sajnos a legtöbb túlsúlyos gyerek internalizálja a társaitól kapott negatívumokat, vagyis úgy kezd gondolni magára, amilyennek a többiek visszajelzései mutatják. Annak ellenére, hogy a gyerekek bántják egymást, könnyen előfordulhat, hogy ez nem jut el a szülőkhöz, hiszen az áldozat zavarban van, rosszul érzi magát, amiért kiközösítették. Különösen most, amikor virágzik a közösségi média, a túlsúlyos gyerekek megalázásának lehetőségei gyakorlatilag végtelenek, hívja fel a figyelmünket a problémára Edward Abramson pszichológus.

A felnőttek viselkedése szintén hozzájárul a gyerekek testükhöz való viszonyulásához. Bár általában direkt megjegyzéseket nem tesznek, gyakran még a tanárok, orvosok vagy családtagok jó szándékú, humorosnak szánt megjegyzései is bántók lehetnek.

Vedd észre, ha bajban van
Fotó: Constantinis / Getty Images Hungary

Hogyan segíthetsz?

Hogyan ismerhetjük fel a problémát, ha a gyerekünk nem számol be arról, hogy bántják a súlya miatt? Az egyik jel a társas tevékenységek elől történő elzárkózás, elszigeteltség. Ha a gyerek szívesebben tölti a szabadidejét egyedül, mintsem a társaival, magányos tevékenységeket folytat (tévézés, számítógépes játékok, olvasás stb.), kerüli a fizikai aktivitással járó tevékenységeket és hajlamos evéssel vigasztalni magát, elkezdhetünk gyanakodni, hogy bántják a társai.

Ha szóba kerül, hogy a gyereket csúfolják, hallgasd figyelmesen és ne vágj a szavába, amíg be nem fejezte, amit el szeretett volna mondani. Éreztesd vele, hogy megérted az érzéseit, majd beszélgessetek arról, hogy a kötekedő gyerek valószínűleg bizonytalan, próbál imponálni a népszerű társainak vagy ő maga szeretne így népszerűségre szert tenni. Bár sokszor nehéz, de ha nem reagál a gyerek az őt ért támadásokra, a többiek egy idő után általában megunják és feladják a piszkálódást. A túlsúlyos gyerekek megbélyegzése sajnos a legtöbb közösségben jelen van, azonban támogatásunkkal segíthetünk a negatív hatások csökkentésében.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Zsófi
Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.