Sikeres gyereket szeretnél nevelni? Akkor hagyd végre veszíteni!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azt, hogy veszíteni tudni kell, elméletben mindannyian bólogatva nyugtázzuk – az viszont már nehezebb ügy, hogy az alapelvet a gyermeknevelés mindennapjaiban miként tudjuk alkalmazni.

A kudarcoktól, csalódásoktól nagyon sokan szeretnénk megóvni gyermekeinket, pedig sokkal rosszabbat teszünk velük, ha elzárjuk őket azoktól a helyzetektől, amelyekben kiderülhet: van, ami nekik sem sikerül. Az csak egy dolog, hogy tévesen hihetik magukról azt, mindenben sikeresek, de hiányozni fognak a megküzdési mechanizmusok is eszköztárukból, amikor életükben először azzal szembesülnek, hogy nem minden sikerül. Aztán pedig ezzel szembesülnek majd újra, meg úja, meg újra – veszíteni ugyanis az élet szerves része, legyen szó akár arról, hogy nem úgy sikerül egy szaltó vagy a pörkölt, ahogy szerettük volna, egészen addig, hogy egy felvételi vizsgán vagy állásinterjún is elbukhatunk.

Muszáj tudni veszíteni

A legegyszerűbb magyarázata annak, hogy miért kell tudnunk veszíteni, a következő: azért, mert ez is az élet része. Aki gyakorolja a veszítés képességét, meg fogja ismerni saját túlélési stratégiáit, és azokat a módokat, amelyekkel alternatívan közelítheti majd meg a problémát, amikor legközelebb szembesül vele. Valójában nem veszíteni tanul meg, hanem küzdeni és kitartani.

Küzdeni és kitartani: aki tud veszíteni, az ezekre is képes
Fotó: Hybrid Images / Getty Images Hungary

Ezzel szemben az a gyermek, akinek nem volt szüksége arra, hogy ezt átélje, a frusztrációra könnyen reagálhat szorongással vagy éppen meltdownnal. 

Az, hogy valaki gyerekként nem tanult meg veszteni, felnőttkori boldogulását és sikerességét is nagymértékben befolyásolhatja.

Ha már eleve azzal a tudattal közelít meg valamiféle kihívást, hogy tudja: szükség lesz kreativitására, korábbi tapasztalataira, küzdeni akarására, jobban teljesíthet, mint önbizalomtól duzzadó, de e téren gyakorlatlan társai. Arról már nem is beszélve, hogy az élet millió apró kudarcát is ügyesebben dolgozza majd föl.

El kell őt engedned

Hogy mit tehet a szülő annak érdekében, hogy gyermeke jó úton induljon el a veszítés művészetének gyakorlása során? A legfontosabb az, hogy lépj egyet hátra. Nem kell folyamatosan gyermeked vállai fölött leskelődve értékelni azt, éppen milyen messze áll attól, hogy valami ne sikerüljön. Ne fogd folyton a kezét – szó szerinti és átvitt értelemben sem.

A gyerek kezét el is kell tudni engedni
Fotó: Imgorthand / Getty Images Hungary

A cél persze nem az, hogy az óvodás leessen a mászóka tetejéről vagy hogy karba tett kézzel figyeljük, amint gyermekünk egy számára ismeretlen helyzetben megpróbál valamit megoldani. Ne kontrolláljuk ugyanakkor életük minden szegmensét – és ha kártyázunk, társasozunk vagy hasonló játékot játszunk, semmiképp se alakítsuk úgy minden alkalommal, hogy a gyermek nyerjen!

Így vágj bele

Természetesen egy gyerek sem fogja elfogadni azt, hogy veszíthet is, ha szülei annak ellenére, hogy ezt hangoztatják, saját életükben teljesen mást mutatnak. Ahhoz, hogy a gyermeked ténylegesen és valóban el tudja fogadni azt, hogy veszíteni lehet, ez nem szégyenteljes vagy félelemre okot adó momentum, a következő módokon nyújthatsz segítséget neki:

  • Empatikusan közelítsd meg veszteségélményét: ne csak úgy általánosságban biztasd, hogy legközelebb majd jobban megy, hanem ismerd el erőfeszítéseit és esetleges csalódottságának jogosságát is.
  • Mutass példát! Mindannyiunk életében előfordul időről időre, hogy veszít – ha a gyermek láthatja, te hogyan dolgozod fel ezt a helyzetet, az mintát nyújt számára. Ha nem kaptad meg a kiszemelt állást, ne tragédiaként tálald a vacsoraasztal fölött – viszont elmondhatod, mit szűrtél le, miben lehettek jobbak a többiek, és mit teszel annak érdekében, hogy legközelebb ezeken a területeken többet is felmutathass!
  • Az elfogadás mellett a problémamegoldásra is figyelj – a gyermekkel egy pillanatig se éreztesd, hogy ne lenne elfogadható az, ami vele történt, viszont mutass rá azokra a dolgokra, amelyekkel legközelebb másféle kifejlethez vezethet egy ilyen helyzet! Dolgozat előtt például gyakorolhat többet, amiben te is segíthetsz neki
  • És még egyszer: tégy egy lépést hátra. Ne légy mindig ott. Ne akard megoldani azt sem, ha barátnőivel vitás helyzetbe kerül (közben persze figyeld a bullying esetleges jeleit). Hagyd, hogy élje a saját életét, amelyben a saját problémáit ő oldja meg, hol sikerrel, hol kudarccal. Ne felejtsd el, hogy ezekre a kudarcokra szüksége van.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.