Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Manapság már senki nem kapja fel a fejét, ha kiderül: egy gyerek szülei valójában nem házasodtak össze, „csak” együtt élnek. Régen azonban nagyon is fontos volt, hogy a származás „törvényes”, azaz házassággal szentesített legyen.
Egyes elképzelések szerint ennek az elvárásnak is a patriarchátus áll a hátterében. Hiszen az évszázadokkal ezelőtt is minden esetben nyilvánvaló volt, ki a gyermek anyja, az apa kiléte viszont a DNS-tesztek előtt esetenként, hogy finoman fogalmazzunk, kétséges lehetett. A házasságon kívül született gyerekeket sokszor megvetés, megbélyegzés sújtotta, aminek a nyelvben is akadt nyoma: zabigyereknek, fattyúnak, kevésbé dehonesztálóan törvénytelen gyereknek, szerelemgyereknek vagy házasságon kívül született gyereknek nevezték őket.
A törvénytelen gyerekek helyzete
„A’ kik törvénytelen ágybul származnak, a’ vérség javaiban, díszeiben nem részesülnek; nevet, nemességet, czímet, örökséget nemzőik után nem nyernek. Hanem tartani őket és nevelni szülőik tartoznak; mert ez természetes kötelesség, melyet semmiféle törvény meg nem vonhat” – írta 1845-ben Frank Ignác jogász, királyi tanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Annak ellenére – vagy éppen azért? –, hogy nemesi címre, hivatalos örökségre ezek a gyerekek nem számíthattak, sokan közülük igyekeztek bebizonyítani: semmivel sem kevesebbek, mint a „törvényesen” születettek. Lássunk erre néhány példát!
Hódító Vilmos
A mai brit királyi család legelső őse, I. (vagy Hódító) Vilmos I. Róbert normandiai herceg és szeretője, egy Herleva nevű nő fiaként látta meg a napvilágot 1035-ben. Herleva származását illetően nincs pontos ismeretünk: édesapja egyesek szerint tímár volt, mások szerint temetkezéssel foglalkozott, de egy bizonyos: nem bírt nemesi ranggal. Amikor Vilmos nyolcéves volt, apja egy jeruzsálemi zarándokút során életét vesztette, és Vilmos rebellis módon igényt tartott a Normandia hercege címre. Egy ideig különböző nagyurak politikai játékszerének számított, később azonban származása arra ösztökélte, hogy jelentkezzen Anglia trónjáért, amit 31 évesen meg is szerzett a hastingsi csatában.
Lucretia Borgia
A történelem egyik legismertebb női intrikusa, Lucretia Borgia a 15. században született, Rodrigo Borgia, a későbbi VI. Sándor pápa és szeretője, Vannozza Cattanei törvénytelen leányaként. Nem ő volt a kapcsolat egyetlen gyümölcse: Vannozza még három fiút szült a bíboros-pápának, de mind neki, mind VI. Sándornak egyéb kapcsolataikból is születtek gyermekeik. Lucretia háromszor ment férjhez, hírhedt méregkeverőnek számított, és pletykák kaptak szárnyra féltestvéreivel folytatott viszonyáról is. Ma már lehetetlen ellenőrizni, mindebből mi igaz, de az biztos, hogy Lucretia a korszakban nem megszokott módon élt: olvasott, divatosan öltözködött, szeretőket tartott, és a hatalom is nagyon vonzónak bizonyult a számára.
Leonardo da Vinci
Minden idők egyik leghíresebb művésze, a Mona Lisa festője maga is házasságon kívüli gyermekként született – sőt, hivatalos családneve sem volt. 1452-ben született, a Vinci városa melletti Anchianóban, ser Piero közjegyző-földbirtokos és Caterina, egy fiatal parasztlány kapcsolatából.
Teljes neve Leonardo di ser Piero da Vinci volt, ami annyit tesz: Leonardo, ser Piero, Vinci jegyzője fia.
Ötéves koráig édesanyjával élt, majd apja családjának birtokára költözött, ahol szerencsére nem éreztették vele törvénytelen származását, sőt: megtanult írni, olvasni és számolni – illetve, mint az köztudott, festeni is, méghozzá zseniálisan.
Francisco Pizzarro
A spanyol konkvisztádor (akire az inka birodalom meghódítójaként emlékezhetünk) szintén a 15. században élt. Apja, a gyalogsági ezredes Gonzalo Pizarro Rodríguez de Aguilar az azték birodalmat meghódító Hernán Cortés rokona volt, de soha nem ismerte el, hogy Francisco az ő fia lett volna. A konkvisztádor édesanyja szegény, helybéli lány volt, Pizzarro vele és mostohaapjával, valamint mostohatestvérével nőtt fel, nyomorúságos körülmények között.
Gyerekként disznópásztorkodott, iskolába nem járhatott, élete végéig írástudatlan maradt.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy inkább katonának állt: először Itáliában harcolt, majd az Újvilágba hajózott, ahol végül az inka birodalom meghódítójaként beírta magát a történelemkönyvekbe – más kérdés, hogy a kegyetlenségéről és könyörtelenségéről közismert európait ma Peruban gonosztevőnek tartják, akinek még a szobrát is áthelyezték Lima főteréről egy kevésbé forgalmas utcába.
Fidel Castro
A kubai diktátor 1926-ban jött a világra. Édesapja a spanyol–amerikai háború veteránja, Ángel Castro y Argiz, Galíciából vándorolt ki Kubába, ahol cukornádültetvényét igazgatta. A farmon állattenyésztéssel is foglalkozott, majd különböző üzleteket nyitott: vágóhídja éppúgy volt, mint péksége. Haiti munkásokkal dolgoztatott (sokak szerint jómódja az ő kizsákmányolásukból eredt), közben pedig házassága kudarcba fulladt. Ekkor kezdett viszonyt házvezetőnőjével, a Kanári-szigetekről származó Lina Ruiz Gonzálezzel, akit később feleségül is vett. Hét gyermekük született, köztük Fidel, aki gyakran tört borsot neveletlen viselkedésével tanárai és apja orra alá. Bentlakásos iskolákban tanult, mivel apja fontosnak tartotta, hogy bár neki nem volt lehetősége gyerekként a tanulásra, gyermekei számára biztosítsa azt. Fidel Castrót a paragrafusoknál viszont jobban izgatták az ideológiai kérdések és a szocialista forradalom – amelyben haláláig hitt.
A lista természetesen nem teljes: lehetne még sokakat említeni Boccacciótól kezdve a hírhedt inkvizítoron, Tomas de Torquemadán keresztül Eva Perónig, vagy ha a magyar vonatkozást sem akarjuk figyelmen kívül hagyni, Krúdy Gyulától Victor Vasarelyn át akár Kádár Jánosig. Egy bizonyos: a származás és a neveltetés sokszor meghatározza egy gyermek életét, az elmúlt évszázadokban pedig azt is megszabta, a környezete hogyan tekintett rá. Így vagy úgy, a felsoroltak mindegyike legyőzte a megbélyegzettséget, és bebizonyította: „törvénytelen” gyerekként is emlékezni fog rá az utókor.
