Tudományosan bizonyított, ilyen a tökéletes férfitest

Olvasási idő kb. 2 perc

Kockahas? Tömény izom? A legújabb kutatás szerint a tökéletes férfi eszményképe sokat változott, így már egyik sem kell ahhoz, hogy valakinek a testalkatát vonzónak találják. A tudomány most a „dad bod”, vagyis az apukaalkat mögött is felfedezte az evolúciós logikát.

Hosszú ideje tartja magát az az elképzelés, hogy a férfiideál sportos, izmos és lehetőleg szálkás. Most azonban egy nemzetközi kutatás alaposan rácáfolt erre a sztereotípiára. A tudósok három különböző országban, Kínában, Litvániában és az Egyesült Királyságban kérdeztek meg több száz embert arról, hogy milyen férfitestet tartanak a legvonzóbbnak. Az eredmény meglepő volt: a legtöbben azt a testalkatot választották, amelyik nem izmos, de nem is túlsúlyos – pont, amit ma sokan csak „dad bod”-ként emlegetnek.

A tökéletes férfitest ilyen

A „dad bod” kifejezés eredetileg a 2010-es évek közepén terjedt el, és olyan férfiakat ír le, akiknek nem kockás a hasuk, viszont egészségesen, lazán, kissé pocakosak. A kutatás szerint ez a testalkat valójában ideális: a megkérdezettek által legvonzóbbnak ítélt testtömegindex (BMI) 23 és 27 között mozgott, ami enyhén az „egészséges” kategória fölött van, de még bőven nem számít túlsúlyosnak. És hogy miért találjuk ezt vonzónak? A szakértők szerint evolúciós okai vannak.

Sokat változott a tökéletes férfitest megítélése, már az "apatest" is vonzó
Fotó: Matt Carr / Getty Images Hungary

A mérsékelt testzsír ugyanis összefügg a stabil tesztoszteronszinttel, amely nemcsak a férfiassághoz, de a szexuális egészséghez és a családalapítás képességéhez is kapcsolódik. Emellett a „dad bod” viselői gyakran barátságosabbnak, megbízhatóbbnak és gondoskodóbbnak tűnnek a nők szemében, mint az izomkötegekkel rendelkező férfiak, akik sokszor elérhetetlennek vagy önzőbbnek hatnak. Más szóval, ez a testalkat nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is biztonságérzetet sugall.

Érdekes módon a gyermekvállalás ténylegesen befolyásolja is a férfiak testét: több tanulmány szerint az apává váló férfiak jellemzően híznak néhány kilót, nem a lustaság, hanem az életmódváltás, a hormonális változások és az új prioritások miatt. Ezért is lehet, hogy sok nő ezt az alkatot ösztönösen összeköti a családközpontúsággal, melegséggel és felelősségtudattal.

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan hat a szelíd nevelés a gyermekekre, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is!

A kutatás tehát azt üzeni: nem kell tökéletes test ahhoz, hogy valaki vonzó legyen. A társadalmi nyomás helyett egyre inkább előtérbe kerül az egészséges, reális testkép – ahol belefér egy kis has, egy kevés plusz kiló, és sokkal fontosabb az, amit a test üzen: hogy van benne erő, biztonság és valódi, élhető emberi jelenlét.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.