Erről a tökfajtáról sokan nem tudják, hogy mérgező

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Beköszöntöttek a hűvösebb őszi napok, és a délutáni séták során egyre több ház udvarára, ajtajához és kapujához kerülnek ki a hangulatos dekorációk. Láttam már az idén madárijesztőt, szalmabála emberkét, kosárban szépen elrendezett hangát, gombát színes levelekkel, de ami szinte minden alkalommal elmaradhatatlan tartozék, az valamilyen tök. El is csodálkoztam, milyen sokfajta létezik ebből a zöldségből. Vagy gyümölcsből?

Nos, a paradicsomról már sokan tudják, hogy bár zöldségként gondolunk rá, valójában botanikailag gyümölcs, de nem ő az egyetlen. Bizony a tök is ebben a cipőben jár, mert virágból fejlődik ki, és a belsejében sok magot találunk. Utánajártunk, hogy milyen érdekességeket lehet még tudni ezekről a szépségekről.

A rokonok

A tökfélék vagy kabakosok (Cucurbitaceae) egy hatalmas család. Idetartozik még a cukkini, patisszon (mondjuk, itt a csillagtök név elég árulkodó), a dinnyék és az uborka is. Tudtad, hogy a sárgadinnye közelebbi rokona az uborkának, mint a görögdinnyének?

Változatos megjelenése miatt kedvelt dekorációs elem a tök
Fotó: Boogich / Getty Images Hungary

Nyári tökök

A tök szó hallatán szerintem először mindenki a főzőtököt képzeli maga elé. Nem gondolom, hogy ezt bárkinek részletesebben be kellene mutatni, maximum annyi kérdés merülhet fel vele kapcsolatban, hogy főzeléknek vagy inkább rántva szeretjük. Ezt, ahogy a csillagtököt, cukkinit és a többi nyári tökfélét, leszedik, mielőtt teljesen megérne, így héja vékony, magja pedig még lágy marad, és az egész termés ehető. Akkor a legfinomabb, amikor még zsenge, ezért nem érdemes sokáig tárolni.

Téli tökök

A téli tököket teljesen érett állapotban gyűjtik be, ezért héjuk vastag, nehezen távolítható el, cserébe viszont nagyon sokáig tárolhatók anélkül, hogy veszítenének értékes tápanyagaikból. Legismertebb fajták:

  • kanadai sütőtök
    Általában ez az, amit a sütőtök alatt értünk, sonka alakú, narancssárga héjú termés, kicsi magházzal.
  • japán vagy hokkaido tök
    Kisebb, kerekded, díszítésre is kiválóan alkalmas.
  • provence-i vagy muskotályos tök
    Narancssárga, vastagon, erősen bordázott, általában darabolt formában kapható.
  • nagydobosi tök
    Erős, szürke héjáról ismerhető fel. A szakértő szerint érdemes novemberben vásárolni, mert édesebb, ha megcsípte a dér.
Nem csak dísztökökből lehet szép dekoráció
Fotó: Ali Efe Yilmaz / Getty Images Hungary

Az egészségünknek is jó

Mindamellett, hogy nagyon finom és változatosan elkészíthető alapanyag, jó vitaminforrás a téli hónapokban. Rendszeres fogyasztása jót tesz a szemünknek, a szívünknek, segíthet a fogyásban, és erősítheti az immunrendszerünket is.

Nem csak étkezésre termesztik

A luffa nemzettségbe tartozó tököket teljesen érett állapotban szedve változatosan használják fel. A szivacstök termését néhány napos áztatást követően meghámozzák, és alaposan átmossák tiszta vízzel. Az így kinyert szivacsszerű rosthálózatot szárítják, majd készülhetnek belőle dísztárgyak, legyezők, tartódobozok, kalapok. Felhasználják virágkötészeti célokra is, de mint mosdószivacs is árusítják. Környezetbarát és bőrkímélő alternatívája a műanyag szivacsoknak.

A lopótök termése zsenge állapotban még ehető, de teljesen megérve megfásul a héja. A neve is arra utal, hogy a manapság már üveg borlopók elődei is ebből készültek. Korábban használták kulacsként és étel tárolására is, manapság készülhet belőle halászhálókhoz úszó, pipaszár, ékszerdoboz, merítőedény, lámpa.

Változatos módon használják hangszerként, többek között a rumbatök, a berimbau és a szitár alapanyaga.

Ami számomra a legextrémebb, hogy nyugat-pápuai férfiak a lopótökből készült díszes kotekába öltöztetik a férfiasságukat a vallási ceremóniák alkalmából.

Nem minden fajta ehető, kerüljük a dísztököket
Fotó: Artsyslik / Getty Images Hungary

Az összes fajta ehető?

Vannak kifejezetten dísztökök, amiket a megjelenésük és a faraghatóságuk érdekében nemesítettek, mint a halloweeni tökök. Ezek nagy mennyiségben tartalmaznak egy kukurbitacin nevű keserűanyagot, amivel a rovarok ellen védekeznek. Ahogy az elnevezés is sejteti, ettől a gyümölcshús kellemetlen ízű lesz, így már ezért sem érdemes megkóstolni, de akár kis adag elfogyasztása esetén is gyomorgörcs, hasmenés, hányás léphet fel, ami kiszáradáshoz vezethet. 

Még főzés után sem fogyaszthatóak a dekorációs célra árusított tökfajták, mert a bennük található toxinok hőrezisztensek.

A Nébih külön felhívta a kereskedők figyelmét, hogy javasolt az ehető tökféléket elkülöníteni a nem ehetőktől, és a nem ehető fajták esetén egyértelműen jelölni, hogy fogyasztásra alkalmatlanok. Így ha dísztököt vásárolunk, lelkiismeret-furdalás nélkül faraghatjuk, és díszíthetjük vele az otthonunkat, hiszen nem vész kárba étel.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.