Régen hatalmas szégyen volt, de még ma is meglepően gyakori: így kezeld, ha megtörtént

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szélsebesen terjed ez a fertőzés a gyerekek – és akár a felnőttek – között is. Bár először mindenki nagyon megrémül tőle, van megoldás.

Aki járt óvodába, iskolába, biztosan legalább egyszer volt tetűriadó az intézményben. Nincs ez másképp ma sem; még a legtisztább, leghigiénikusabb körülmények között élő családban is előfordulhat, hogy a gyermek hajában fejtetűt találnak. Míg régen a hajvágást tartották a legegyszerűbb megoldásnak, ma már több olyan készítmény van, amelyekkel viszonylag könnyen megszabadulhatunk a fertőzéstől.

Mindenképpen szóljunk a pedagógusnak!

Ahol gyerekek vannak sokan együtt, ott felütheti fejét a fejtetűfertőzés. De rossz hír, hogy a szülők is hazavihetik a bosszantó élősködőt, mert akár a tömegközlekedésen utazva is belemászhat a hajadba. 

Érdemes időről időre speciális fésűt használni
Fotó: Eric Audras / Getty Images Hungary

„A tetűfertőzés egyértelmű jele a vakarózás, gyakran a gyerek tarkója, illetve füle mögött viszket a bőr – magyarázza Simon Anikó védőnő. A fejtetűnek nincs kimondott szezonja, akár egy nyári táborban is elkaphatja a gyerek, amennyiben előtte nem ellenőrizték le a résztvevők haját. A legfontosabb, hogy amennyiben a gyerek hajában észreveszünk fejtetűt, azonnal értesítsük az óvónőt, tanítónőt, hogy a többi szülő is át tudja nézni a gyermeke fejét. Ugyanis hiába irtjuk mi ki az élősködőket, ha valamelyik gyerek hajában változatlanul tetű van, nagyon könnyű a visszafertőződés.

Idézőjel ikon

A pedagógusok ezt az információt minden esetben diszkréten kezelik, és biztosak lehetünk benne, hogy nem jut mások tudomására, hogy a mi gyermekünk is megfertőződött.

„Ebben az esetben gyakran előfordul, hogy az óvoda, iskola védőnője meglátogatja az intézményt, és maga nézi át a gyerekek haját.” 

A serkét nehezebb észrevenni

Bár a törvény szerint a gyermeknek joga van a tanuláshoz, tehát nem tilthatják meg neki, hogy iskolába járjon, mégis a szakemberek azt javasolják, hogy amíg nem szabadulunk meg az élősködőktől, addig semmiképpen ne menjen közösségbe.

„Sok tetű- és serkeellenes készítmény kapható, ezek közül jó néhányhoz csomagolnak sűrű fogú, úgynevezett tetűfésűt, amelynek segítségével ki tudjuk fésülni a hajból az állatot, illetve petéjét, a serkét – folytatja a szakember. Sokszor a serke eltávolítása a nehezebb feladat; világos hajban nagyon nehéz észrevenni, ráadásul látványra teljesen olyan, mint a korpa.

Idézőjel ikon

Megkülönböztetni úgy tudjuk, hogy a korpa kifésülhető, leesik a hajról, ám a serke kapaszkodik, és egyenként kell lehúzni a hajszálakról.

A tetűfésűt többször öblítsük át ecetes vízben, nehogy visszafertőzzük a hajat, és lehetőleg néhány naponta ismételjük meg ezt a procedúrát, amíg nem vagyunk biztosak abban, hogy teljesen kitisztult. Természetesen nemcsak a fertőzött gyereket, de valamennyi családtag haját át kell nézni, és szükség esetén lekezelni.”

A serkék eltávolítása a nehezebb feladat
Fotó: Srisakorn / Getty Images Hungary

A védőnő arra is felhívta a figyelmet, hogy itt még nem lélegezhetünk fel. Az összes ágyneműt, törülközőt, ruhaneműt – kabátot, sapkát, sálat is – és az alvós plüssjátékokat is 60 fokon ki kell mosni, illetve minden olyan tárgyat – például hajgumit, hajráfot, fésűt –, ami fertőződhetett, le kell fertőtleníteni.

Így tudjuk megelőzni a tetűfertőzést!

A legjobb természetesen, ha megelőzzük, hogy gyermekünk hajában felbukkanjon az élősködő. 

„Kaphatóak olyan készítmények, amelyek segítségével jó eséllyel el tudjuk kerülni a fertőzést – mondja Simon Anikó. Ezekkel a spraykel, samponokkal érdemes 2-3 hetente kezelni a gyermek haját, illetve időről időre átnézni, hogy már az elején elcsípjük a fertőzést. A hosszú hajú kislányoknak szoktuk javasolni, hogy lehetőleg copfba fogva, befonva legyen a hajuk, mert így kisebb az esélye, hogy be tud férkőzni a tetű a szálak közé. Illetve érdemes megtanítani a gyerekeknek, hogy ne használják egymás fésűjét, hajgumiját, és lehetőleg játék közben ne dugják össze a fejüket. Ezt egy kisiskolás már meg fogja érteni.” 

A befont haj szálai közé nehezebben tud beférkőzni a tetű
Fotó: _jure / Getty Images Hungary

Fontos, hogy ha észreveszed a tetűt, serkét gyermeked hajában, ne ess kétségbe, viszont nem szabad sajnálni az időt, hogy alaposan kezeljétek a problémát. Szégyellni pedig semmiképpen nem kell; a szakértő szerint sajnos a legjobb családban is megesik.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.