7 nagyon furcsa módja a teherbe esésnek: kell hozzá ananász is!

Olvasási idő kb. 4 perc

Aki próbált már teherbe esni és legalább egyszer kudarcot vallott, az tudja, hogy nőként tulajdonképpen bármire hajlandók vagyunk a gyerekért. Drága étrend-kiegészítőket szedünk, orvosokhoz járunk, mindent és mindenkit csatasorba állítunk. Na de ananász… meg férgek?!

Tehát adva van egy pár, amelynek tagjai nagyon szeretnének gyereket. Közülük nagyobb valószínűséggel a nő az, aki úgy érzi, megőrül, ha még egyszer menstruálnia kell a közeljövőben. Ezért elkezd kutakodni és kérdezősködni olyan szokatlan, sőt egyenesen extrém módszerek után, amik a sikernek csak halvány ígéretével is kecsegtetnek. Most dr. Renee Wellenstein szülész-nőgyógyász segítségével vesszük végig a legőrültebb módozatokat és esetleges veszélyeiket. 

#1 A menstruációs kehely

Egyre elterjedtebb, puha szilikonból készült eszköz, ami eredetileg a menstruációs vért fogja fel a hüvelyben. Ennek megfelelően eddig csakis a menstruáció alatt használták a nők, s amikor megtelt, kiürítették. Környezetbarát, megfizethető és praktikus. Ki gondolná, hogy bármi másra is jó? A spermiumokat a petesejttel mindenáron összehozni akaró leendő anyák azonban egészen más célokra használják. A szex utáni gyertyapóz már a múlté, helyette abban a pillanatban, amint a férfi elélvezett, a nő gyorsan felgyömöszöli az eszközt, ami ott tartja a hímivarsejteket a startvonalnál. Nagyobb eséllyel jutnak a méhbe, ha nem folynak ki a gravitáció hatására. Wellenstein doki egyetért ezzel a módszerrel, ami valóban nyújthat egy kis pluszsegítséget, akár hagyományos szexről, akár inszeminációról van szó. Arra azért nem árt figyelni, hogy a kis eszköz kerüljön ki a hüvelyből a felhelyezést követő 12 órán belül, különben fertőzés forrása lehet. 

Egyesek nem gyümölcslével vagy vérrel töltik meg a kelyhet
Fotó: Adene Sanchez / Getty Images Hungary

#2 Férgek. Igen, férgek.

A módszer hívei szerint Bolíviában él egy olyan élősködő, amely növelheti a termékenységet. A féreg által okozott fertőzés megváltoztatja a nő immunrendszerét, így nagyobb az esély a fogantatásra. A cél eléréséhez annyi a teendő, hogy a megfelelő petéket az emésztőrendszerbe juttassuk. A doktornő azonban érthető módon inkább a fertőzés egyéb veszélyeit emeli ki. Ráadásul ha sikerül is teherbe esni, a férgektől akkor is meg kell szabadulni, ami gyógyszeres kezelés nélkül nem megy. A terhesség alatti gyógyszerszedés pedig igenis aggályos lehet. 

#3 Aszpirin, de nem a térdek közé

A szakállas vicc a kis pirula fogamzásgátló hatásáról új értelmet nyer. Egyesek úgy vélik, a naponta elfogyasztott aszpirin barátságosabb környezetet teremt a fejlődő embrió számára. Furcsa tévhit ez, hiszen a gyógyszer hatóanyaga növelheti a vetélések kockázatát. Wellenstein doktornő szerint azonban a tisztázatlan eredetű meddőséggel, gyulladásokkal küzdő nőknél valóban elhozhatja a vágyott sikert. Az egészséges szervezetnek azonban semmi szüksége aszpirinre. Ha szimpatikus ez a módszer, akkor irány a nőgyógyász: ő az, aki tanácsot tud adni személyesen rád szabva. 

#4 Most jön az ananász

Az ízletes déligyümölcs kiváló hatással lehet a szervezetre, ráadásul édes, rostos, jó hatással van a diétára és sokféleképpen variálható. Ám a terhesség eléréséhez nem elég a gyümölcsöt az ovuláció után gyorsan és nagy mennyiségben megenni. A tipp szerint arra a részére is szükségünk van, amit első körben le szoktunk vágni a tetejéről. A szár körül található ugyanis a legtöbb gyulladásgátló hatású bromelain nevű enzim. Ez szintén jó hatással lehet azokra, akik valamilyen gyulladással küszködnek. Orvosi szempontból azonban sem a bromelain, sem az ananászban található C-vitamin nem minősül termékenységnövelőnek. Ártani persze nem árthat, hiszen fontos, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt együnk már a felkészülés időszaka alatt is.

Biztos azért lett terhes, mert evett ananászt
Fotó: supersizer / Getty Images Hungary

#5 Köptető orvosság

Ismét egy furcsa és olykor veszélyessé fajuló módszer. Az alapelv szerint egyes köptetők hatóanyaga, a guaifenezin ugyanúgy képes elvékonyítani a méh nyálkahártyáját, ahogy az orrnyálkahártyával is teszi. Így pedig a spermiumok könnyebben utaznak a méhben a petesejt felé. Az orvos véleménye szerint bár van valami a teóriában, azért a teherbe esés sokkal több mindentől függ. Ezért mielőtt bármilyen köptetőszert kezdenél nyakalni, konzultálj az orvosoddal. 

#6 Tűk a testbe

Az American Pregnancy Association szerint az akupunktúra bármilyen típusú terméketlenségnél bevethető: legyen szó PCOS-ról, ismétlődő vetélésekről, kiegyensúlyozatlan hormonszintről vagy orvosilag nem megmagyarázható meddőségről. Úgy látszik, a tűkkel operáló kúra egyfajta nagyágyú, amivel bármire lehet lőni, baj úgysem lesz belőle. Amennyiben sikerül valóban képzett szakembert találnunk, tényleg segítséget jelenthet, ráadásul viszonylag olcsó, biztonságos, de azért nem szabad csakis erre alapoznunk minden tervünket. 

#7 Tojásfehérje a hüvelybe

Ennél sokkal bizarrabbnak tűnik a hetedik, egyben utolsó módszer, ami tojásfehérjét használ. Abból indul ki, hogy a termékeny időszakban a hüvely által kiválasztott váladék állaga nagyon hasonlít a tojásfehérjéére. Ez tény. Azonban nem jelenti azt, hogy nyúlós főzési alapanyag odaapplikálása ugyanígy megtévesztheti a rendszert. Dr. Wellenstein véleménye szerint maximum akkor van értelme, ha valaki klomifén-citrát-tartalmú gyógyszert szed a meddősége kezelésére. Ez megvastagítja a méhnyak nyálkahártyáját, így szükség lehet a tojásfehérjére, hogy a spermiumok vele együtt bejussanak a méhbe. Ennek ellenére nagyon furcsán hangzik, pláne úgy, hogy más, kevésbé nyers tojásos közeg – például síkosító – is eléri ugyanezt a célt. Szóval nem, nem kell mindenáron mindent kipróbálni csak azért, mert kétségbe vagy esve. Konzultálj az orvosoddal, kérj tőle hasznos tippeket, ő úgy segít mindent megtenni a gyermekáldásért, hogy közben véletlenül sem teszel kárt magadban. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.