Biztos, hogy vizuális típus vagy? Most leellenőrizheted

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Vizuális típus vagyok” – mondjuk vagy halljuk sokszor, de mit is jelent ez pontosan? És ha valaki nem vizuális típus, akkor milyen? A hatékony tanulás attól is függ, hogy a személyiségünknek megfelelő tanulást választjuk-e.

Bölcsész egyetemistaként megszámlálhatatlan órát töltöttem könyvtárakban, ahol mindig meglepett, hogy emberek képesek arra, hogy teljes csendben tanuljanak. Jómagam a könyvtárban a legjobb esetben is csak elolvastam és kijegyzeteltem a feladott olvasnivalót, de arra képtelen lettem volna, hogy a szó szoros értelmében véve tanuljak. A tanuláshoz nekem mindig kellett egy kis háttérzaj, leggyakrabban rádió (lehetőleg beszélgetős műsor), és lehetőség arra, hogy felálljak, sétáljak. (Mint később megtudtam, az ógörög filozófusok is alkalmazták a sétálva tanulás módszerét: ez volt a peripatetikus iskola.) Imádtam könyvtárba járni, de elvonta a figyelmemet a rengeteg olvasnivaló is – ugyan kinek lenne kedve, teszem azt, francia leíró morfoszintaxist tanulni, amikor annyi izgalmas könyv leselkedik rá a polcokról?

Nem vagyunk tehát egyformák tanulási típusunkban sem. Vannak olyan szerencsések, akiknek elegendő néhányszor elolvasniuk az anyagot, hogy emlékezzenek a legfontosabb összefüggésekre, mások hosszú órákon át mondják fel hangosan a tanulnivalót. Egyesek komolyzenét hallgatnak tanulás közben, mások az ábrákat idézik fel magukban. Mindenkinek jót tesz azonban, ha ismeri, melyik tanulási stílus áll hozzá a legközelebb. Következzenek ezek közül a leggyakoribbak:

Vizuális típus

Ők azok, akik a leginkább a szemükre hagyatkoznak az információk feldolgozása során, a tananyag olvasásakor is képekben gondolkodnak. Vonzódnak a színekhez, a képi részletekhez, amelyeket nagyon jól meg is jegyeznek: gyakran emlékeznek arra például, hogy az adott információt a könyv jobb vagy bal oldalán látták. Szeretik, ha jól tagolt a megtanulandó anyag. Számukra fontos a szöveg tagolása, a kiemelések, a különböző betűméretek és -típusok. Hasznosak számukra a képek és az ábrák, a grafikonok, a térképek, a táblázatok, az illusztrációk.

A vizuális tanulási típusba tartozók számára hasznos a kiemelő filcek használata
Fotó: Alvaro Medina Jurado / Getty Images Hungary

A vizuális típus remekül tájékozódik. Könnyebben jegyzi meg az arcokat, mint a neveket, és jobban emlékszik valaki megjelenésére vagy a beszélgetés körülményeire, mint az elhangzott információkra. Ha ebbe a típusba tartozunk, érdemes felszerelkezni különböző színű kiemelő filcekkel a tanuláshoz, és ne féljünk széljegyzeteket készíteni vagy különböző kártyákat használni a tanuláshoz. Érdemes megismerkednünk az úgynevezett „elmetérkép”-pel is, amellyel hosszabb szövegek lényegét is kép formájában tudjuk rögzíteni – mind a papíron, mind pedig az agyunkban. Az emberek körülbelül 30 százaléka tartozik ebbe a típusba.

Auditív típus

Ha akkor fog a legjobban az agyunk, ha meghallgatjuk az anyagot, akár az órán, akár felolvasva, akkor nagy valószínűséggel ebbe a típusba tartozunk. Az auditív típusok életében fontos szerepet töltenek be a hangok és a zene, könnyen megjegyeznek dallamokat, dalszövegeket, jó a zenei hallásuk. Jobban emlékeznek a nevekre, mint az arcokra, könnyebben megértik a szóbeli utasításokat, mint a leírtakat. Sokszor dúdolnak magukban, vagy éppen párbeszédet folytatnak önmagukkal. Szeretnek beszélgetni, emlékeznek arra, hogy – akár évekkel ezelőtt is – ki mit mondott. Az auditív típus számára úgy a leghatékonyabb a tanulás, ha újra és újra meghallgathatja az anyagot, vagy valakivel átbeszélheti az adott témát. Az emberek 25 százaléka tartozik ebbe a típusba.

Mozgásos/kinesztetikus típus

Az emberek 15 százaléka tartozik ide: azok, akik leginkább saját maguk szeretik „felfedezni” a tanulnivalót ahelyett, hogy egy könyvben olvasnának vagy egy magyarázatot hallgatnának róla. Számukra különösen fontos a tanulás gyakorlati része, a tárgyakkal való foglalkozás, a kézműveskedés, a kísérletek, a makettek építése, valamint a mozgás, a tapintás, az érintés. Az ebbe a típusba tartozók sokat gesztikulálnak, szeretik szétszedni és összerakni, pakolgatni és rakosgatni a tárgyakat, vagy egyszerűen csak a kezükben tartani valamit, amivel babrálhatnak. Nehezen tudnak egy helyben ülni, élvezik a fizikai tevékenységet, sokszor és szívesen érintik meg beszélgetőtársaikat. Arra emlékeznek leginkább, amit saját maguk tapasztaltak meg. Számukra kulcsfontosságú, hogy megfelelő időközönként szünetet iktathassanak be, és a monoton tevékenységek közben valamennyit mozoghassanak: idetartozik a széken hintázás, a ringatózás, vagy akár a ceruzával való kopogás is. Ha ebbe a típusba tartozunk, jó szolgálatot tehet egy fitball a hosszan tartó üldögélés során, és ügyeljünk arra, hogy meghatározott időszakonként szünetet tartsunk. Ha a helyzet engedi, járkálhatunk, sétálhatunk is a tanulás során.

És te melyik tanulási típusba tartozol?

Természetesen sokan vannak olyanok is, akik nem sorolhatók be egyértelműen egyik típusba sem, hanem vagy a megtanulandó anyaghoz igyekeznek igazítani a tanulási stílusukat, vagy több kompetenciájuk is jól fejlett. Ahhoz, hogy beazonosítsuk, melyik típusba tartozunk, érdemes keresni egy tanulásistílus-kérdőívet, amely után biztosan könnyebben fog menni a francia leíró morfoszintaxis elsajátítása is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.