Osztálypénz, néptánccipő, különórák: így őrülünk bele a tanévkezdésbe

Olvasási idő kb. 3 perc

Megvannak a mémek a szülő értekezletről, meg arról, ahogyan mindenki igyekszik megúszni, hogy a tanévre szmk-anyuka legyen belőle? Még csak szeptember közepe van, de azt mondom, ez csak a jéghegy csúcsa – a kutya az osztály levelezőlistája, a Facebook-csoport és az Excel-táblák környékén van elásva.

Este tizenegy van, az utca már sötét és egészen csendes, akárcsak a lakás. A gyerekek már vadonatúj, iskolakezdésre átrendezett szobában alszanak, a táska többé-kevésbé bepakolva.

Én is aludnék, de egyrészt azon kapom magam, hogy nem tudom, milyen nap van másnap, kinek kell bevinnie gyümölcsöt, az iskolásnak vagy az óvodásnak, másrészt itt van a levél az eMenzától is, már két napja megküldték az étlapokat, de én még nem rendeltem ebédet.

Októberre.

Úristen, ez mind a tanévkezdéssel jár?

Egy iskolás, egy óvodás, két intézmény, egy szülőpár. Az életünk nagyot változott a tavaly szeptemberhez képest, hiszen már nem elég az, ha kilenc után tíz perccel belibbenünk az óvoda kapuján, ahonnan öt percre lakunk: ha reggel, öltözés közben kiderült, hogy kéne az alvóka, otthon maradt a gyümölcs vagy hasonlók, azonnal visszaszaladhattam érte. Ennek vége.

Anyaként időnként ilyen arccal figyelem a tanévkezdés kapcsán érkező friss leveleket…Getty Images Hungary
Fotó: Oliver Rossi

Most már fél hétkor ébreszt az óra, a nagyot akkor is fel kell rázni, ha csak nyögéssel reagált, ami egyébként érthető, hiszen nincs két hete, hogy iskolás. Aztán gyorsan öltözni, reggelizni, mosakodni kell – valahol hét óra tíz és tizenöt közt húzódik annak mágikus határa, hogy kell-e majd nyolc percet várni a villamosra, vagy sem. Ha kell, akkor lőttek a háromnegyed nyolcas beérésnek is.

Ez még nem minden: legyen benn az uzsonna, a tornaruha – vagy a néptáncruha, esetleg az úszáscucc. A megfelelő tízórai.

És még nem is tartunk ott, hogy hokkaidó tököt vagy másfél kiló gesztenyét kellene bevinni a másnapi technikaórára, egyelőre elég az, ha a tankönyvekkel, füzetekkel ás házikkal lépést tartok.

Végre legalább működik a Kréta is, így nem kell majd átnyálazni az összes tankönyvet délután, ha eljönne a napköziből a gyerek. De az ebédet azért be kell fizetni. Meg az osztálypénzt. Meg a Kallax-polc árát. Elolvasni az e-maileket és figyelni a Facebook-csoportot, hogy le ne maradjak valamiről.

A feladatok sosem érnek véget

Akárhány gyereked is legyen, nem csoda, ha a tanév kezdetét követően a fentiek olvastán együttérzően bólogatsz. Diákigazolványt csináltatni, űrlapokat kitölteni, oltási kiskönyv másolatát beküldeni, feliratkozni különórára és gyümölcsnapra, megvenni a megfelelő színű tornanadrágot és táncórára a kopogós cipőt, megrendelni az iskolai egyenpólót, feliratkozni, ki menjen be keddenként hajat szárítani úszás utánra – ez a feladatlista még nem teljes, és amint kipipálsz valamit, jön is a következő.

Mert el kell dönteni, megy-e a gyerek a tanítás nélküli munkanapon iskolába.

Idézőjel ikon

Ki kell választani, hogy A vagy B menüt kérsz. Meg kell szervezni, melyik gyerekért ki menjen. Vagy épp ki vigye be.

Izgulni, hogy időben lefeküdjön este az óvodás, és el is aludjon, mert amikor együtt viszitek a nagyot, akkor bizony neki is fél hétkor lesz az ébresztő. Fejben kell tartani, melyik órára kell a labdás könyv és melyikre a ceruzás, megnézni, mitől csöpög az az átkozott kulacs, és újra meg újra ráírni lakkfilccel a gyerek nevét az uzsonnásdobozra. Ha kisgyermeked van, ez a sok felelősség mind a tiéd, és ilyenkor, szeptember elején bizony eléggé egyben zuhan ránk ez a mázsányi súly.

És akkor az iskolás érzelmi támogatásáról még szó sem esett
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

Minden anyának és apának van miért aggódnia

És hol van még az, hogy egyáltalán hogy érzi magát a gyerekem az iskolában? Jól választottam neki intézményt? Lesznek-e barátai? És ha igen, mikor?

Idézőjel ikon

Vajon, ha felveszi a ninjagós pólót lányként, lesz-e, aki valamilyen megjegyzést tesz rá?

Milyen lesz ez az osztályközösség? Piszkálják majd egymást? És a tanulás hogy megy? Lesz-e tárgy, amivel nehezebben birkózik meg?

Gyakorlott szorongóként azonban egyelőre időm sincs még feltenni ezeket a kérdéseket magamnak, hiszen

igyekszem sodródni az árral, mindig a megfelelő napra bepakolni, a megfelelő tízórait csomagolni, és úgy biztatni, hogy bár még lefelé görbülő szájjal indul néha befelé az iskolakapun, mégis inkább arra figyeljen majd napközben, hogy milyen jó is tud lenni ez az iskola,

önállóságának első kézzelfogható élményekkel teli színtere. Anyukák, apukák egyszerre izgulunk értük és magunkért, mert eljött a szeptember, és azt sem tudjuk, hol áll a fejünk, pedig már vártuk az iskolakezdést, mint a Messiást. Június 21-ig még sok idő van, sóhajthatunk fel, addig loholni magam után megfelel majd vagy tíz maratonnak. De június 21-ig sok idő van arra is, hogy végre ki legyen minden űrlap töltve, és talán tavasszal már az elsős pakolja az iskolatáskát. Rutinos iskolás szülők, nyugtassatok meg, hogy így lesz, jó?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?