Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor egy házasság tönkremegy, az egyik fontos kérdés, amit el kell dönteni, a szülői felügyelet. Fenti videónkban ügyvéddel beszélgettünk ennek legújabb formájáról, a váltott gondoskodásról.

Válás során az egyik marginális kérdés, amely fel szokott merülni, hogy melyik szülőnél és hogyan helyezzék el a gyermeket. Néhány évtizede még szinte egyértelmű volt, hogy az anyának ítéli meg ezt a jogot a bíróság, manapság azonban létezik már a váltott gondoskodás, amely esetén mindkét szülő ugyanúgy veszi ki a részét a gyermeknevelésből.

Az egyik szülőifelügyelet-típus a váltott gondoskodás
Fotó: andreswd / Getty Images Hungary

Új szülői felügyelet a váltott gondoskodás

Dr. Gera Andrea ügyvéd  elmagyarázza, hogy a váltott gondoskodás a közös szülői felügyelet gyakorlásának egyik módja, amely azt jelenti, hogy a szülők egymást felváltva, azonos időtartamban nevelik, gondozzák a gyermeket. Fontos kiemelni, hogy erről csak akkor beszélhetünk, ha a két szülő ugyanannyi időt tölt a gyermekkel.

Ennek a formának sok előnye van:

  • a gyermekkel kapcsolatos feladatok megosztása,
  • a gyermeknek mindkét szülővel egyenlő időtartamú gondozási időt és kapcsolatot ad,
  • bensőséges kapcsolat fenntartása,
  • az egyedül nevelő szülőhöz képest több szabadidő,
  • mind a két szülő továbbra is gyakorolhatja a gyermek vonatkozásában a felügyeleti jogát.

Azonban hátrányai is vannak, például:

  • a gyerek állandóan mozgásban van, nincs igazi biztos bázis, nincs fix gyerekszoba,
  • abban az esetben, ha a szülők nevelési elvei különbözőek, illetve nem képesek egymással együttműködésre, akkor állandósulhatnak a nevelésbeli különbségek és a konfliktusok, így a gyerek nem tud igazodni az eltérő szülői elvárásokhoz, ami összezavarhatja, és hosszú távon lelki problémákhoz vezethet.

A közös szülői felügyelet automatikusan nem jelenti a váltott gondoskodást. Ha nem adottak ehhez a feltételek, a bíróságnak rendelkezni kell arról, hogy a gyermek melyik szülő háztartásában nevelkedik, valamint szabályozza a kapcsolattartást a másik szülővel, és dönt a gyermek tartásáról is. Bármelyik megoldást választja is a bíróság, a gyermek lakóhelyét ki kell jelölnie, ami váltott gondoskodás esetén is csak az egyik szülőnél lehet.

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.