Tíz éve még tabutéma volt, ma már ítélkezés helyett tanácsokat is kapunk

Olvasási idő kb. 4 perc

Míg korábban csak munkahelyi kiégésről beszéltünk, addig mostanra jól tudjuk, hogy a szülőségbe is belefásulhatunk. Ha valaki eljut odáig, hogy nyűgnek érzi az anyaságot, akkor nem ítélkezésre, hanem segítségre van szüksége. Mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk arról, mit tehetünk a megelőzés érdekében.

Eddig is éreztük, hogy bizony az anyaság, apaság nem csupa vidámság, és kimerülhet – súlyos esetben ki is éghet – benne az ember. Mégis sokáig tabunak számított ezt hangosan kimondani, mert akkor rossz szülőnek tartanak, akinek minek kellett akkor a gyerek, ha nem bírja. Holott teljesen természetes, hogy mindenkinek szüksége van időről időre a pihenésre, töltődésre – igen, egy anyának és egy apának is.

Merjük felvállalni!

Sz. Látó Judit mentálhigiénés szakember szerint mindenképpen nagyszerű és üdvözlendő, hogy nagyon sok olyan témáról beszélhetünk, ami 10-20 éve még tabutémának számított. Régen nem panaszkodtak az emberek egymásnak, maximum a közvetlen barátaiknak. „Jó, ha ki merjük mondani, hogy most kicsit el vagyunk fáradva. Sajnos, ettől függetlenül, ha valaki beismeri, hogy besokallt, akkor még mindig rossz szemmel néznek rá: mi baja, hiszen mindene megvan; minek szült gyereket; miben fáradt el, hiszen egész nap otthon van és társai. Mégis érdemes felvállalni, hogy nem minden kerek az életünkben, mert már önmagában ez felszabadító érzés.”

Ne féljünk beismerni, ha soknak érezzük a szülői feladatainkat
Fotó: Kyryl Gorlov / Getty Images Hungary

Segít az önvizsgálat, mert rávilágíthat az eredeti problémára

Mindenkivel előfordulhat, hogy motiválatlannak érzi magát, és legszívesebben csak úgy feküdne. Nem szabad összekeverni a depresszióval, ha egyszerűen csak mélyponton vagyunk – még az olyan jelentéktelennek tűnő dolgoktól is érezhetjük rosszul magunkat, mint az időjárás (nem süt a nap, nincs igazi tél stb). A mentálhigiénés szakember szerint ilyen esetben is segít, ha önvizsgálatot tartunk.

Idézőjel ikon

Nézzünk magunkba, és tegyük fel a kérdést, miért nem vagyunk jól. Ha megvan a válasz, akkor könnyebb a megoldáson dolgozni.

Lehet, hogy amikor arról beszélünk, hogy elfáradtunk a családunk miatt, akkor teljesen más terület a problémás az életünkben, de mégis otthon csapódik le. Ha rosszul érezzük magunkat, és nem jövünk rá a kiváltó okra, bátran kérjük szakember segítségét.”

Nem minden kiégés kiégés, csak ráhúzzuk a kimerültségre

„2022 januárjától QD85 BNO-kóddal hivatalosan is betegségnek nyilvánították a kiégést, aminek mindenki örült, hogy végre ki lehet mondani” – mondja a szakember. „Ugyanakkor óvatosan kell bánni ezzel a kifejezéssel, mert hajlamosak vagyunk rásütni a hasonló helyzetekre is, amikor egyszerűen csak kimerültek vagyunk. Teljesen normális állapot, ha azt érezzük, bármi mást szívesebben csinálnánk, mint amit most kell – főleg, ha a gyerekek betegek, otthon pedig csak tornyosul a sok feladat. Amikor egymásra halmozódnak a problémák, akkor valóban nagyon kimerültnek érezhetjük magunkat, de ez még mindig nem kiégés. A kiégés egy jóval hosszabb folyamat.” 

A szülői kiégés nem csak egyszerű fáradtság és rosszkedv
Fotó: Alexandre Normand / Getty Images Hungary

Ez a valódi kiégés

Kiégéshez folyamatos, hónapokon át tartó stresszhelyzet vezet, amikor mentálisan, érzelmileg és fizikailag is kimerülünk, a raktárainkat pedig nem tudjuk feltölteni, mert úgy érezzük, meg kell felelni a feladatoknak, csak mi nem vagyunk elég jók a teljesítésükre. Különösen mérgező, ha egy energikusabb, más élethelyzetben lévő szülőn azt látjuk, könnyedén megbirkózik a nehézségekkel is, és ezt büszkén hangoztatja is. Elindul a lejtmenet, ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy kerüljük a fizikai kontaktust a gyermekünkkel, undort érzünk az egyszerű hétköznapi feladatok iránt, másrészt olyan fizikai tünetek is társulnak hozzá, mint a fejfájás, emésztési problémák, pánikroham, szívpanaszok. Épp ezért érdemes már a fáradtság fázisában tudatosan tenni azért, hogy ne jussunk el a valódi szülői burn-outig.

Mire figyeljünk a hétköznapokban?

„Érdemes az időbeosztásunkat úgy elkészíteni, hogy abban helyet kapjon a rekreációs idő. Szándékosan nem használom az énidő kifejezést, mert olyan tevékenységekre van szükségünk, amik hosszú távon feltöltenek, nem csak rövid időre (például a fodrász)” – avat be a különbségbe Judit. 

Ha eddig csak a családnak éltünk, és megvontuk a saját töltekezésünkre szánt időt, bizony nehéz kitalálni, mit szeretnénk csinálni; rádöbbenünk, hogy a mókuskerékből kiszakadni nem is olyan könnyű.

Idézőjel ikon

Például én is a Covid alatt jöttem rá arra, hogy te jó ég, én szeretek kirakózni!

Keressük meg azokat a tevékenységeket, amit tényleg a magunkénak érzünk, és megélhetjük a valódi kikapcsolódás élményét” – javasolja a szakember. 

„Még a legelfoglaltabb szülő is találhat 10-15 percet, amit magára szán: például fejhallgatóval zenét hallgathat hazafelé a munkából vagy amikor a pici alszik, a nagy oviban, suliban, és ilyenkor kicsit megszűnik a külvilág. Nem csak a gyerekmentes idő megtalálása a cél, amikor a párunkkal be tudunk iktatni egy randiestét, esetleg egy hétvégét. Nagyon fontos, hogy legyenek valóban egyedül töltött pillanatok, amiket csak magunkra fordítunk.”

Vedd fel a harcot öleléssel a kiégés ellen
Fotó: Jamie Grill / Getty Images Hungary

Töltsük fel a boldogsághormon-raktárainkat!

Bizonyított tény, hogy bizonyos hormonok termelődése jó hatással van a közérzetünkre. A szerotonin, a dopamin, az endorfin és az oxitocin a négy ismert boldogsághormon.

Mozgással, nevetéssel, ételekkel vagy akár egy nagy öleléssel elősegíthetjük termelődésüket.

Egyszerűnek tűnik a recept: ha jobban szeretnénk érezni magunkat, szakítsunk időt a sportra, ha bírja a gyomrunk, együnk fűszeres finomságokat vagy étcsokoládét, és ne feledkezzünk meg a fizikai kontaktus erejéről sem (napi pár perc ölelés még az immunrendszerünket is erősíti, a szeretkezés pedig igazi boldogsághormon-koktéllal ajándékoz meg).

Merjünk feltöltődni!

A mentálhigiénés szakember gyakran találkozik azzal a kliensei körében, hogy úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak a rekreációs időt. Ez jórészt elkerülhető lenne, ha már a várandósság alatt felkészítenék (például a védőnő) az édesanyákat arra, hogy mennyire fontos az önmagunk töltésére szánt idő. „Ebben a feladatban is ér elfáradni! Megtörtént eset, amikor anyukák várakoznak az óvoda előtt egy bébiszitterrel, aki panaszkodott, hogy alig várja, hogy hazamehessen, mert úgy elfáradt: egész nap takarított, főzött, vigyázott a kisebb gyermekre. Az anyukák nem mondtak semmit, csak egymásra néztek, és tudták, hogy ugyanazt gondolják: az ő napjuk ugyanígy telik, csak épp nem érnek véget a teendők este 6 után sem. Ez egy 0–24 órás szolgálat.”

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.