Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Naná, hogy a saját gyermekünk a legaranyosabb. Akit büszkén szeretnénk megmutatni ismerőseinknek és a nagyvilágnak, ez csupán néhány kattintás. Azonban gyermekünk túlzott közszemlére tétele egyrészt veszélyes, másrészt indiszkrét. Már nevet is kapott a jelenség: sharenting.
A sharenting kifejezés az angol share, azaz megosztás és a parenting, a gyermeknevelés összevonásából született meg, 2010-ben. Mára nemzetközi jelenséggé vált, és világszerte elterjedt. A sharentingnek rengeteg pártolója van, mondván a közösségi média ereje megoldhat gyermeknevelési és egészségi kérdéseket. Az ellenzők szerint pedig sérti a gyermek magánélethez való jogát, és rossz hatással van a szülő-gyermek kapcsolatra.
Érvek és ellenérvek
Mára számos kutatás született a Wall Street Journal által meghonosított kifejezés, a sharenting lehetséges hatásairól. Kimutatták: az elsődleges oka a kisgyermekek mutogatásának, hogy a szülő azonosítja magát a kicsivel, másrészt úgy érezheti, hogy ezt várja el tőle a környezete. A külvilágtól elzárt édesanya virtuális közösségbe kerülhet a babafotói révén, ahol esetleg tanácsokat is kaphat, hogy például miért büfizik vagy ordít állandóan a kicsi. Bár a rokonok és a barátok körében kimaxolja a cukiságfaktort például egy csokis arcú kisfiú képe, több mint valószínű, hogy az érintett kamaszként vagy fiatal felnőttként nagyon nem fog örülni, hogy ilyen fotók láthatók róla a közösségi médiában. Amit könnyen megláthatnak a lehetséges munkaadók is, s a mókás fotók teljesen aláássák a munkavállaló tekintélyét.
Elég jó vagyok?
Az is gyakran előfordul, hogy a kiskamasz is nézegeti a saját fotóját a neten, és figyeli a beérkezett reakciókat. Erre világít rá az online pszichológia szaktekintélye, Villányi Gergő. „Túl hamar megjelenhet az »elég jó vagyok?« érzés az online kitett képekkel kapcsolatban, elég lájk, megerősítés érkezik-e rájuk egyfajta külső mérce gyanánt, de a kritikusok, trollok is felbukkanhatnak – hozzászólások, üzenetek formájában. Később, egy nagyobb digitális lábnyommal rendelkező kisgyerek, amikor idősebb lesz, serdülővé érik, kínos vagy másokra nem tartozó fotókat kaphat – hiszen kortársai hamar megtalálják az ilyeneket a szülők vagy a gyereknek nyitott régi közösségi oldalán –, és akár a bántalmazásig is elérhet mindez” – magyarázza a digitális pszichológus.
Egyre nagyobb divat
Ugyanakkor egyáltalán nem újdonság ez a jelenség, hiszen már évszázadok óta alkalmazzák a szülők például a babanaplókat, a festményeket, és újabban a fényképeket. S hogy mennyire elterjedtté vált a közösségi médiában az ész nélküli babamegosztás, a sharenting? Egy amerikai felmérés kimutatta, hogy az amerikai babák 92 százaléka jelen van valamilyen formában az interneten. Az ausztrál szülők 90 százaléka ismerte el, hogy túl sokszor posztol a gyermekéről. Ugyanez igaz Európára is, ahol a szülők háromnegyede nyilatkozta azt, hogy többször hajlandó megosztani képeket a picinyekről. Aggasztó, hogy számos gyerekfotót a helység és a név pontos megjelölésével teszik közzé, így csak az nem találja meg az érintettet, aki nem akarja. A túlzásba vitt posztolgatást ráadásul a különböző reklámcégek is felhasználhatják a legkisebbeket érintő marketingstratégiák kidolgozásához.
Minden téren céltábla
Rengetegen vannak a jelenség ellenzői is, akik már anti-sharenting oldalakat és közösségeket hoznak létre. Ugye milyen aggasztóak ezek az adatok? S ha még mindez nem lenne elég, számos fiatal felnőtt arról számolt be, hogy „identitáslopást” hajtottak végre a fiatalkori képeivel: valaki egyszerűen letöltötte a babafotókat, és új profilt létesített, hogy így gyűjtse be a lájkokat. És akkor még nem is ejtettünk szót a pedofilokról, akik számára aranybánya a Facebook a félmeztelen babafotókkal.
„Sajnos a pszichés következmények mellett a fotók a szexuális jellegű gyerekképek gyűjtésére szakosodott darkwebcsoportok hálójába is kerülhetnek. Elég egy óvatlan beállítás vagy nyilvános megosztás, és szinte biztosak lehetünk abban, hogy azt a képet egy keresőalgoritmus megtalálta, és potenciális zsákmányként lementette – vagyis a jól ismert mondás is igazzá válik: Ami egyszer felkerül a netre, azt utána nem lehet eltüntetni” – mondja Villányi Gergő.
Hiányzik a megfelelő törvény
Az érintett gyerekeket a törvény se védi igazán. Bár 2018-ban létrejött az adatvédelmi törvény, a GDPR azt mondja ki, hogy a szülő jogkörébe tartozik a kiskorú személyi adatainak kezelése, s a törvény szerint legfeljebb illik a gyermek beleegyezését kérni. A magyar jogszabályok annyit írnak elő, hogy kiskorú gyermekről képmást, hangfelvételt a szülő előzetes hozzájárulásával lehet megosztani. Fellépni akkor lehet, ha nincs ilyen hozzájárulás, mégis van megosztás.
Megbánthatjuk a gyerekünket
Ugyanakkor egy felmérés során 12 és 16 év közötti gyerekeket kérdeztek, s a tinédzserek 71 százaléka azt mondta, hogy a szülei nem adták meg nekik a kellő tiszteletet a rengeteg gyermekfotó megosztogatásával, amikor a legkiszolgáltatottabbak voltak a saját szüleiknek. Bár még nincsenek írott szabályai, ezt a „sharentingetikettet” tartsuk be, még ha olthatatlan vágyat is érzünk kicsinyünk fotójának közzétételére. A digitális pszichológus megalkotta a sharenting „egyszeregyet”.
Ezeket tartsd be!
„Ne osszunk meg a gyerekünkről meztelen, kínosnak ható, feldúlt vagy összezavart állapotában készült képet vagy más tartalmat. Mérlegeljük, hogy az a kép valóban vicces, kedves emlék-e neki is, és az lesz-e évek múltán is. Járjunk el körültekintően abban is, hogy kivel, kikkel osztjuk meg a képeket, tartalmakat – egy jó szándékú, büszke családtag is tud komoly károkat okozni, ha az adatvédelmi beállításokhoz nem ért, vagy zárt csoportból nyilvánosba küldi át a képeket. Inkább minőségre törekedjünk, mint a mennyiségre – a digitális technológia rengeteg tartalmat képes rövid idő alatt előállítani, de nem minden pillanat és helyzet érdemel megörökítést – ezt hangsúlyosan tudatosítsuk! Kérjünk engedélyt a gyerektől is, ha tartalmat osztunk meg róla – legyen beleszólása abba is, ha valamit nem akar publikálni, de hasonlóképp a gyerek szereplési vágyának sem kell mindig eleget tenni. Amíg megtehetjük, szabályozzuk be gyermekünk közösségimédia-jelenlétét. A végső szót így is, úgy is a szülő mondja ki, és a mi saját felelősségünk a képek átnézése, szelektálása, valamint biztonságos megosztása, archiválása is. Legyünk inkább túl óvatosak a műfaj művelése során!”
