Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szülni alapvetően nem jó érzés. Bár egyesek beszámolnak kellemes, orgazmushoz hasonlító élményekről, és létezik fájdalomcsillapítás, azért az anyák nagy többsége pokoli kínokat él át. Így van ez most, és így volt ez több száz évvel ezelőtt is.
A módszerek azonban, amelyeket a fájdalom enyhítésére használunk, nagyon sokat változtak. Már dúlák és más szakemberek is rendelkezésünkre állnak, akik légzéstechnikákkal, borogatásokkal segítenek át a nehezebb szakaszokon. Az epidurális érzéstelenítés és mellette más kemikáliák, gázok is az anyák segítségére vannak. Annak idején azonban maximum a bábák tapasztalatai, gyógynövényei álltak rendelkezésre, még a császármetszést is olyan horrorisztikus körülmények közt végezték, hogy beleszédülünk. Nem véletlen, hogy német orvosok minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a nők elfelejtsék, amit átéltek a rögtönzött szülőszobákon.
A szülés után nem véletlenül nem emlékszünk mindenre pontosan: az emlékeknek halványodniuk kell, hogy később újra gyermeket vállaljunk. Ezen a folyamaton piszkáltak egy kicsit Németországban az 1900-as évek elején. Bernhardt Kronig és Karl Gauss szülészorvosok szkopolamint és morfiumot adtak a vajúdó nőknek. A morfium erős fájdalomcsillapító szerként működött, míg a szkopolamin eufóriát, álmosságot és amnéziát okozott. A kombinációt úgy adagolták, hogy az anya még magánál legyen és meg tudja szülni a babát, de lehetőleg utána minden kiessen az emlékezetéből. Ez jobb módszernek bizonyult, mint az anyák által oly gyakran kért altatás, hiszen nem tette öntudatlanná a fontos izommunkát végző nőt.
Ugyanakkor naivitás lenne azt képzelni, hogy ezek a szerek nem hatottak az anya keringésére, és a méhlepényen át nem jutottak el a magzatba is. Az orvosok lassuló anyai pulzust, csökkent légzést és egyfajta delíriumhoz hasonló állapotot figyeltek meg. A babák szívhangját nem tudták mérni, de valószínűsíthetően arra is hatással voltak az erős szerek. Ráadásul a szülést kompletten elfelejtő anyák először rá sem ismertek a saját gyerekükre. Érdekes módon azonban az anyák és a csecsemők halálozási aránya nemhogy nőtt volna, inkább csökkent.
A két orvos ennek ellenére népszerűsíteni kezdte a módszert a kollégái körében. Meglehetősen nagy ellenállást tapasztaltak, ám a hír eljutott a kismamákhoz, akik elkezdtek Kronig és Grauss környezetében szülni. A félálomban történő szülés kifejezetten népszerűvé vált. A folyamat során az anyát egy lesötétített szobába vezették, szemét gézzel letakarták, majd a vajúdás megindulásakor megkapta a szkopolamin-morfium kombót. Ezután már csak szkopolamint adagoltak, hogy mindenképpen kialakuljon az átmeneti amnézia. A fájdalmat ez a szer nem csillapította, ezért a sikoltozás és vergődés elkerülése érdekében bőrszíjakkal lekötözték a nőket és betömték a fülüket. A baba megszületett, az asszonyok pedig utána nem is emlékeztek az egészre.
Nem csoda, hogy idővel a környező országokból, sőt Amerikából is ide utaztak szülni a nők. 1914 júniusában már újságcikkekben követelték, hogy a német gyakorlatot terjesszék ki minél több országra, de főleg Amerikára. Miután még egyesületet is alapítottak e célra, a nők sikerrel jártak, és Bertha Van Hoosen chicagói szülész elkezdte használni a módszert a chicagói Mary Thompson Kórházban. 1915 nyarán azonban történt valami, ami óvatosságra intette a lelkesedőket.
Mégsem olyan jó ötlet
Az angolul twilight sleepnek nevezett módszer sikere a morfin és a szkopolamin megfelelő dózisán alapult. Ha valaki túl keveset kapott, nem alakultak ki a várt hatások, ha túl sokat, a túladagolás veszélyeivel kellett szembenéznie. Amíg csak pár hozzáértő orvos alkalmazta az eljárást, addig nem is történt baj, ám az egyre növekvő igény miatt képzetlen ápolónőktől is kikönyörögték az altatást. Ez adagolási hibákhoz vezetett, nem is kevéshez. 1915 augusztusában Francis Carmody, aki a módszer egyik hangos szószólója volt, harmadik gyereke szülése közben életét vesztette. Az orvos ugyan azt állította, hogy a tragédiát ismeretlen okból fellépett vérzés okozta, de hamar az altatásos módszert kezdték hibáztatni érte, és ettől kezdve egyre kevesebb orvos volt hajlandó alkalmazni, mígnem hamarosan teljesen felhagytak vele.
