Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A veszteséget, vetélést követően megszülető egészséges gyerekek, a szivárványbabák világszerte jelentenek gyógyírt szüleik szenvedésére. Legutóbb Chrissy Teigen beszélt nyíltan arról, hogy előző babájának elvesztését követően ismét várandós, de a jelenség többeket érint, mint hinnéd.
A megfogant magzatok 10-15 százalékát elvesztik a nők, a vetélés ezáltal gyakoribb, mint ahogyan azt a legtöbben hinnénk. Minél előrehaladottabb terhességet veszít el egy kismama, annál traumatizálóbb lehet az élmény, hiszen a nagyobb magzatokat holtan is meg kell szülniük az anyáknak, amivel nem sebeket akarnak okozni nekik, hanem egészségügyileg ennek van kisebb kockázata rájuk nézve a császármetszéshez képest.
Gyógyító szülések vetélés után
Négy nő mesélte el nekünk veszteségeinek és szivárványbabája fogadásának történetét: van köztük olyan, aki ikreket kellett, hogy holtan megszüljön, olyan, aki beteg babát kellett, hogy elvetessen, és olyan is, aki máig nem tudja, miért nem volt sikeres terhességeinek kétharmada. Történeteik a fájdalom mélységei mellett megmutatják azt is, hogyan gyógyít egy szivárványbaba.
Csollák-Maróti Katalin egy véralvadási zavar miatt vetélt el többször is: harmadik vetélése során 23 hetes ikerbabáit kellett megszülnie, csak ezután derült ki egy immunológiai vizsgálat során, hogy mi okozza a gondokat. Ezt követően pszichológus segítségét is igénybe kellett vennie, hogy tovább léphessen öt magzatának elvesztése után.
„A fiúk halála után csak a csoportterápia volt az, ami igazán segített, de
soha semmi nem fogja enyhíteni azt a lelkiismeret-furdalást, hogy akkor engedtem magam rábeszélni, hogy ne nézzem meg őket.
Úgy szültem, hogy egy nagy lepedő volt előttem, a születésük után pedig rohantak el velük, így semmit nem láttam. Soha nem fogom magamnak megbocsátani, hogy nem néztem meg őket, hogy nem búcsúztam el tőlük! Már másnap bántam, de akkor már késő volt…” – emlékszik vissza a traumatikus halvaszülésre. Hetekig látta rémálmaiban azt, hogy a kórház melletti kukába dobták gyermekei testét.
Azt bánja, hogy nem búcsúzott el ikreitől
„Ha visszaforgathatnám az időt, biztosan magamhoz öleltem volna őket, elbúcsúztam volna tőlük, kikértem volna a testüket, és eltemettük volna őket. Hetekkel később tudtam meg, hogy kikérhettem volna őket, de nekem azt mondták, hogy mivel a 24. hét előtt születtek meg, így nem adják ki a testeket” – árulta el, hozzátéve, nagyon megváltozott a személyisége is, zárkózottabb lett.
Veszteségei után, ismerve betegségét, több terhességet is sikerrel vitt végig, és egészséges gyermekeket – Zalánt, Zétényt és Zorát – szült,
de a várandósságok ideje alatt is kéthetente járt pszichológushoz: ez adott számára biztonságot ebben a nehéz helyzetben.
Örök hála a szivárványbabának
Bea egy 8-9 hetes terhességet veszített el: a vetélés ugyanazon a héten történt, amikor nagymamáját is elvesztette.
„Az ő temetésén én lélekben vele együtt temettem kis manómat is, ez sokat segített a feldolgozásban, illetve
én nagyon vágytam újra babára, éreztem, hogy ő még jobban gyógyítani képes a sebeket.
Szegény férjemnek volt nehezebb, nem beszélte ki magából, és félt nagyon” – mesélte Bea. Nem is vártak sokat, két menstruációval később sikerrel próbálkoztak.
„Az első babánk májusban érkezett volna, Dani augusztusban jött közénk. A terhesség eleje összetetten nehéz volt, aggódással telve az első trimeszter az újabb veszteségtől való félelem miatt, és sokat voltam beteg is akkoriban.
Harmadik gyermekünket vártuk ezzel a negyedik terhességgel, és ez volt a legstresszesebb mind közül.
Többet aggódtam: az elsőknél sokkal nyugodtabb tudtam maradni, itt már végigkísért az aggódás, állandó ellenőrzés, amikor már éreztem a mozgását, picit jobb lett azért. Miután megszületett, hálát éreztem, hogy ő kitartott mellettünk, és megkönnyebbült boldogságot. Az elvesztett babánkat sose fogom elfelejteni, de örökké hálás leszek a szivárványbabánknak, hogy segített a fájdalmat feldolgozni, enyhíteni” – mesélte el.
A veszteséget sosem lehet teljesen feldolgozni
Áprilisnak 2014-ben problémamentes terhességből született első, egészséges gyermeke, három év múlva pedig kistesót is szeretett volna férjével.
„Rögtön összejött, de el kellett engedünk a babát a 13. héten. A nyolcadik hétig rendben volt minden, akkor azonban kiderült az ultrahangon, hogy hydropsos a baba, ödémás az egész teste.
Már ekkor mondták, hogy valószínűleg a szívével van baj, de lehet más genetikai betegsége is
– bár volt egy kis esélye annak, hogy az ödéma felszívódik” – mesélte. Később kiderült, hogy genetikai baj nincs, szívbetegség annál inkább, melynek következményeképp ha végig is viszi a terhességet, születése után nem sokkal el kell engedniük őt.
„Nagyon nehéz döntés volt, de úgy éreztük helyesnek, ha ezt tesszük. Borzalmas volt, de szinte azonnal azt éreztem, hogy elemi erővel szeretnék egy új babát. A megszakítás 2017 áprilisában volt, és én már akkor tudtam, hogy 2018 áprilisában egészséges babának adok életet” – emlékezett vissza. Így is alakult: a várandósságot az előzmények miatt sok vizsgálat kísérte, és Április sem volt nyugodt, annak ellenére, hogy érezte: nem lesz baj.
„Nem hiszem, hogy teljesen fel fogom tudni dolgozni a történteket, főleg, hogy látszólag semmi oka nem volt.
A doki azt mondta: megesik, hogy így alakul. Én azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem lett harmadik gyerekünk.
Amikor megszületett a szivárványunk, iszonyatosan boldog voltam, nem volt bennem veszteségérzet, nem kötöttem össze a két eseményt. Hálás voltam, hogy ott van, egészséges és gyönyörű. Míg a hormonok hajtottak, nagyon szerettem volna harmadik babát, de aztán elkezdtem félni, mi lesz, ha megint beteg lesz. Azóta nagyon rettegek attól, hogy újra terhes leszek” – mesélte.
Így is teljes lett a család
Judit első gyermeke könnyen megfogant, igaz, terhességét toxémia nehezítette, de végül egészséges gyermeket szült. Azt mondja, a vetélés témája soha nem jött szembe vele életében – egészen a következő terhességig.
„Amikor úgy döntöttünk, hogy szeretnénk még egy gyereket, ő is hamar megfogant, de már a nőgyógyászhoz kért időpontra sem jutottam el, mert vérezni kezdtem.
Az még spontán vetélés volt, de utána volt még kettő olyan terhességem, amelybe már nagyon beleéltük magunkat, mégis beindult a spontán vetélés, de műszeres befejezéssel, tehát meg is műtöttek.
Ezután volt egy hosszabb szünet, amikor nem is estem teherbe egyáltalán, végül mindenféle külső beavatkozás nélkül megfogant és megmaradt a fiam” – mesélte. Harmadik gyereket is terveztek, azonban ennek a hatodik terhességnek is vetélés és műszeres befejezés lett a vége, azóta pedig nem is esett teherbe.
„Az első terhességemnél csak azt tudtam, hogy léteznek vetélések a világon, de nem gondoltam, hogy velem is megtörténhet. Azután, hogy velem is megtörtént, már féltem kezdettől fogva. Viszont amikor a fiam megfogant, teljesen más tüneteket észleltem, mint azoknál, amelyek elmentek – ugyanazokat, amiket a lányomnál. Nagyon rosszul voltam, és ennek örültem, innen tudtam, hogy meg fog maradni” – emlékezett vissza. Külső segítséget a vetélések nagy száma ellenére sem kellett igénybe vegyenek a feldolgozáshoz, kapcsolatuk erőssége segítette át őket a nehéz időkön.
Miután szivárványbabája megszületett, túlzott féltést nem érzett, viszont ajándék babának tartotta őt.
„A fiamra akárhányszor ránéztem, mindig azt éreztem, mekkora ajándék” – fogalmazott.
Az orvosok arról sosem mondtak semmit, mi lehetett az oka a sok vetélésnek: ennyi még éppen belefér abba, amire természetesnek tekintenek. Így Judit azt sem tudja, miért nem jött össze a harmadik baba, akivel lélekben azért sokáig tervezett.
„Amikor költöztünk, folyamatosan azt nézegettem, ha jön a harmadik gyerek, hova fogom fektetni, ha vettem a gyerekeknek tálcát, akkor abból hármat vásároltam, hogy legyen neki is. Ezt egy idő után megtanulja az ember elengedni. És nekünk így is kerek minden, a harmadik gyerek a bónusz lett volna. Az, hogy van egy lányunk és egy fiunk, ideális, ez is ajándék. Az sokkal fájdalmasabb lenne, ha csak egy gyerekünk lenne, ez viszont így egy nagyon kerek élet” – fogalmaz.
