Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A szeparációs szorongás minden gyereknél eltérő mértékben jelenik meg. Függ a temperamentumtól, az otthoni körülményektől és a szülők kommunikációjától is. Kiiktatni nem lehet teljesen, hiszen a személyiségfejlődéshez alapvetően hozzátartozik, de megfelelő felkészültséggel sokat könnyíthetünk az átvészelésén.
A babák mozgásfejlődésében 6–8 hónaposan, majd pedig másfél éves korban nagymértékű változás következik be, ami az érzelmeikre is hatást gyakorol. Az első önindította helyváltoztató mozgások (gurulás, kúszás, mászás) megjelenésével a világ kinyílik a gyerekek számára. Az anyával való korábbi szoros (szimbiózisszerű) kapcsolat új dimenzióba lép. A saját test és akarat észlelése és tudatosulása önálló felfedezésekre ösztönzi a gyereket, ami legalább annyira ijesztő, mint amennyire izgalmas. A felnőttnek való kiszolgáltatottság mértéke fokozatosan csökkenni kezd, azonban a legnagyobb biztonságot még mindig az elsődleges gondozó jelenti, ez a kettős érzés pedig szorongást kelt.
A szeparációs szorongás tehát egy természetesen kialakuló állapot, ami összefügg a gyerekek egészséges fejlődésével. A kitáruló világ egyszerre vonzó és aggodalmat keltő a gyerek számára, ezért válik ragaszkodóbbá az őt védelmező felnőtthöz. Sírni kezd, ha nem látja, ha leteszik, ha idegenek jönnek, ha éjjel felébred, és a korábban megszokottnál több támogatásra, testi közelségre vágyik bármilyen váratlan esemény bekövetkeztével. A szeparációs szorongás minden gyereknél eltérő mértékben jelenik meg. Függ a temperamentumtól, az otthoni körülményektől és a szülők kommunikációjától is. Kiiktatni nem lehet teljesen, hiszen a személyiségfejlődéshez alapvetően hozzátartozik, azonban megfelelő felkészültséggel sokat könnyíthetünk az átvészelésén.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
#1 Szabad önálló játék már a kezdetektől
A testi kontaktusok jó hatással vannak a biztonságos kötődés kialakítására, ugyanakkor már a csecsemőknek is nagy szükségük van az énidőre. Amikor már képes a szemével rácsodálkozni dolgokra és elábrándozni a környezet adottságain, fontos erre lehetőséget teremteni a mi közbeavatkozásunk nélkül is. A saját felfedezések erősítik meg az önmagáról alkotott pozitív képet, és adnak tanúbizonyságot a szülők belé vetett hitéről.
Azok a gyerekek, akik az első 6 hónapot állandó, szoros együttlétekben töltötték édesanyjukkal, s kevesebb lehetőségük volt megtapasztalni a kisebb-nagyobb fizikai (nem érzelmi) távolodásokat, általában erőteljesebben élik meg a szeparációs szorongást, hiszen nagy a váltás, és ezáltal nagyobb az ijedtség is. Már a csecsemőket sem kell állandóan pesztrálni, nekik a nézelődés, a saját végtagjaik felfedezése éppen annyira (személyiséget) építő játék, mint a nagyobbaknak a babázás, az autózás vagy az építés.
Ez persze nem azt jelenti, hogy hosszú időre magára kellene hagynunk a csecsemőnket, a fokozatosság elve itt sem elhanyagolható. A lényeg inkább, hogy észleljük, amikor éppen elfoglalja magát, és azt tegyük számukra zavartalanná (akár 30 mp-re, akár 3 percre), s inkább akkor kezdjünk el narrálni, együtt játszani, vagy változtatni a környezeten, amikor láthatóan veszít érdeklődéséből. A későbbi önálló játék minél könnyedebb elsajátításához szükség van ezekre a korai tapasztalatokra. Ő is így fogja elhinni, hogy a szülői támogatásunk jóval távolabbra mutat az aktív fizikai jelenlétünknél.
#2 Nyílt kommunikáció
A válaszkészségünkhöz, a megfelelő érzelmi biztonság kiépítéséhez és ezáltal a szeparációs szorongás enyhítéséhez elengedhetetlen a nyílt kommunikáció. Egy csecsemő számára a legnagyobb biztonságot a kiszámítható környezet adja meg, amit a várható történések verbalizálásával tudunk a leginkább megteremteni. Ne higgyük, hogy nem értik a mondanivalónkat! Még ha a szavakat valóban nem is tudják értelmezni, az általuk közvetített érzelmeinkre hihetetlenül érzékenyek már egynaposan is, és azok mindennél többet mondanak. A fentebb említett önállóság fokozatos elősegítésének is elengedhetetlen tartozéka az őszinte kommunikációnk, az, hogy felkészítjük őket arra, ami történni fog (megyek, megkavarom a levest; elmegyek vécére; itt főzök, de rád pillantok majd újra meg újra), megfogalmazzuk, amit szeretnénk (nézd meg ezt a csörgőt, amíg behozok egy seprűt), és nekik is segítünk értelmezni a saját érzelmeiket (megijedtél, hogy nem láttál, de látod, mindig visszajövök). Az őszinte kommunikációnk a legfontosabb eszköz a lelki egyensúly megtartásában, és nem lehet elég korán elkezdeni gyakorolni.
#3 Érzelmi töltekezés
Az önállósodás irányába tett apró lépések sokféleképpen mutatkoznak meg, de minden esetben belső motiváció indítja őket. Ehhez az elszántsághoz pedig elengedhetetlen a lelki kiegyensúlyozottság, az érzelmi töltöttség. A gyerekek akkor tudnak függetlenedni és szerencsét próbálni, ha azt érzik, a szüleik által nyújtott biztonság megkérdőjelezhetetlen. Mindezt a fentebb már megfogalmazottak mellett a rendszeres töltekezés tudja biztosítani. A szeparációs szorongás idején a gyerekeknek olykor több fizikai érintésre és érzelmi közelségre van szükségük, hogy a számukra félelmet keltő helyzetekben kiegyensúlyozottak tudjanak maradni. Ha tudjuk, hogy mik azok a helyzetek, amik kiváltják a szorongást, akkor ezt megelőzően érdemes csurig tölteni az ún. érzelmi tankjukat. Mielőtt idegenek jönnének, alváshoz készülődnénk, vagy főzni kezdenénk, legyen 10–30 perc, amikor csak vele foglalkozunk. Tartsunk gyerekidőt, bújjunk össze egy mesekönyvvel, birkózzunk, vagy csak kövessük a utasításait, megadva neki a százszázalékos figyelmünket. Ha látva és hallva érzik magukat, érzelmileg feltöltődnek és sokkal magabiztosabban, kiegyensúlyozottabban tudnak majd megküzdeni az éppen kihívást jelentő helyzettel.
Az önállósodás támogatása (a gyerek tempójában) önbizalmat épít. Ehhez azonban szükség van a mindenkori őszinte kommunikációnkra, ami a gyerek számára is értelmezhetővé és kiszámíthatóvá teszi a körülményeket. Így tanulja meg, hogy nem kell félnie attól, hogy váratlanul elhagyjuk (nem surranunk ki), mert mindig megmondjuk, hogy mikor megyünk és mikor jövünk vissza. És ha valóban bízhat a szavunkban, hamar megtanulja, hogy nincs mitől tartania.
