Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mindannyian emlékszünk gyerekkorunk szúrós pulóvereire, egyik-másik menzás étel rettenetes állagára vagy éppen a táblán megcsikorduló kréta hangjára, amitől a hátunkon is fölállt a szőr. A szenzoros problémákkal küzdő gyerekek számára ez azonban csupán a jéghegy csúcsa.
Ők azok, akik hevesen reagálnak a fényekre, a zajokra, nem esznek meg bizonyos ételeket az állaguk miatt, vagy éppen dührohamot kapnak néhány ruhadarabtól. A szülő pedig nem érti: miért „hisztis” a gyerek, miért nem képes felvenni azt a vagány inget vagy csinos szoknyát, amit olyan nagy szeretettel választott neki. A Vadaskert Gyermekpszichiátria gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvosát, dr. Madarassy-Szűcs Annát kérdeztük a jelenségről.
Sikítozik, ha vizes lesz az arca?
„Bizonyos esetekben könnyen kapcsoljuk össze az érzékelést és a viselkedést. Például ha a gyermek befogja a fülét, feltételezhetjük, hogy érzékeny az adott hang hatására, vagy ha nem szeret bizonyos állagú ételekhez nyúlni, feltűnően zavarja, ha piszkos a keze, ódzkodik bizonyos anyagú ruhák viselésétől, hamar eszünkbe juthat a tapintási érzékelés sajátossága” – ismerteti a legjellemzőbb tüneteket a doktornő. A szenzoros érzékenységben érintett gyerekek sokszor a környezetük szerint különösen viselkednek: a panaszkodástól kezdve
szélsőséges esetben akár a dührohamig vagy a sikítozásig is eljuthatnak, ha éppen vizes lesz az arcuk vagy maszatos a kezük.
Mindennek az az oka, hogy a túlérzékeny gyerekek számára a hétköznapinak tűnő érzékszervi ingerek gyakran elviselhetetlennek bizonyulnak: reakciójukat nem tudják kontrollálni, így frusztrációjukat szélsőséges módon fejezik ki.
Az alulérzékelés is okozhat gondokat
Nemcsak a túlérzékenység, hanem az alulérzékelés is okozhat problémákat: „Ha valaki szívesen pörög-forog, himbálja magát, vagy lehetetlen kiszedni a hintából, például utalhat az egyensúly-érzékelés terén alulérzékelésre” – mondja Madarassy-Szűcs Anna, hozzátéve, hogy az alulérzékelés a viselkedés szintjén ugyanolyan jelentős eltérésekhez vezethet, mint a hiperérzékenység.
Mikor forduljunk szakemberhez?
Ha a tünetek olyan mértéket öltenek, hogy a gyerek vagy a család mindennapi életét már akadályozzák, érdemes időpontot kérni gyermekpszichiátriai vizsgálatra. „Ennek nem feltétlen az a célja, hogy a gyerek kapjon egy diagnózist, mert önmagában attól nem javul az állapota, de a megértésünkhöz és sokszor a segítségadás lehetőségeinek kiaknázásához is jobbára nélkülözhetetlen” – vallja a gyermekpszichiáter. „Fordított irányban is igaz ez: vélhetően bármelyik család számára hasznos információt nyújthat az, ha a szenzoros feldolgozási rendellenességek szűrése kapcsán tanácsadásban részesül.”
Szenzoros érzékenység, szenzoros zavar és más eltérések
A szenzoros feldolgozási zavarra utaló eltérések gyakran társulnak más idegrendszeri fejlődési eltérésekkel. Autizmus spektrumzavar esetén például gyakori a szenzoros érzékenység, de természetesen nem minden szenzorosan érzékeny gyerek érintett autizmusban. „A gyermek fejlődése az általa megszerzett tapasztalatok összességén alapszik, tapasztalatot pedig az érzékelés-észlelés útján szerzünk a körülöttünk és a bennünk levő világról is. Amikor egy kisgyermek problémáit, szükségleteit egyéni profil keretében szeretnénk megjeleníteni, legyen szó bármilyen, egyébként diagnosztizálható eltérésről, fontos támpont az érzékszervi élmények feldolgozási sajátosságainak feltérképezése” – mondja Madarassy-Szűcs Anna. Fontos azonban kiemelni, hogy a szenzoros érzékenység nem feltétlenül jelenti a szenzoros feldolgozás zavarát. „Minden emberre jellemző karakterjegy az, hogy milyen ingereket kerül vagy keres inkább, ezek a vonásaink nem feltétlenül akadályoznak minket. A klinikai szintű depresszió és az alacsony hangulati fekvés is összefügg, mégis nagy különbség van a kettő között.”
Játékos terápia
Becslések szerint a gyerekek 5-15%-át érinti a szenzoros érzékenység. Ha ez olyan mértékű, hogy a családot vagy a gyermeket mindennapjaiban akadályozza, a szakemberek gyakran szenzoros integrációs terápiát javasolnak. Ennek során játékos formában, mozgás és speciális eszközkészlet segítségével történik a gyermek idegrendszeri érésének elősegítése és fejlesztése. „Idővel a tünetek csökkenhetnek, illetve változnak a gyerek megküzdési stratégiái is. A szenzoros feldolgozási zavar esetén gyógypedagógus, szenzoros integrációs terápiát végző szakember és sok »házi praktika« is rengeteget segíthet abban, hogy a mindennapok könnyebbé váljanak” – nyugtat meg a szakember.
Mit tegyünk, ha érintettek vagyunk?
A Vadaskert Alapítvány gyermekpszichiátere néhány praktikus ötlettel is segíti az érintett szülőket. Lássuk, mit tehetünk azért, hogy az egyre több család mindennapjait megnehezítő jelenséget kezelni tudjuk:
- válasszunk puha, egyszerű, varrás- és cipzár-, illetve gombmentes ruhadarabokat, ezek megkönnyítik az öltözködést;
- Ha a csemeténk érzékeny bizonyos zajokra (például a hajszárító vagy porszívó hangjára), válasszunk számára hangszűrő fejhallgatót, esetleg füldugót, hogy kiiktathassa a számára zavaró ingereket.
- Ha érzékeny a fényre, beszerezhetünk egy kényelmes, vagány és enyhén színezett napszemüveget.
- Ha idegenkedik bizonyos szagoktól, a fokozatos hozzászoktatás érdekében próbálkozzunk mentolos rágógumival, mentolos cukorkával vagy aromaterápiával, ezek segítségével idővel az erősebb illatokhoz is hozzá fog szokni.
- Ha még nem tettük meg, alakítsunk ki napi rutint: a szenzoros gyerekek akkor teljesítenek a legjobban, ha tudják, mire számíthatnak a nap folyamán. A következetes rutin segít nekik abban, hogy érzékszerveik kevésbé legyenek túlterheltek.
- Egyeztessünk az óvodával vagy az iskolával: ha szükséges, beszéljük meg a pedagógusokkal a problémát, és kérjük meg őket, hogy engedélyezzék gyermekünk számára a sötét szemüveg viselését vagy a fülhallgató/füldugó használatát.
- Ne féljünk szakemberhez fordulni: a szenzoros integrációs terápia során a szakemberek játékos formában segítik elő gyermekünk fejlődését.
