Ennyibe kerül, ha a gyereknek szalagavatója van

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mondják: kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Sose értettem. Nem a nagy gyerek feje alatt van légzésfigyelő, ha alvás közben elfelejtene levegőt venni, pedig annál nagyobb gondot… Úgy már inkább találó, hogy kis gyerek kis költség, nagy gyerek, egy vagyon. A pelenka és a rugdalózó sem olcsó, de hol van mindaz például a jogosítvány megszerzésének árától vagy egy szalagavató költségeitől. Összeszedtük az idei szezon árfolyamait.

Mindenféle személyeskedést félretéve ebben igenis különbségek mutatkoznak fiús és lányos kiadások között. A lányoknál a ruhabérlés költségei is teljesen mások, és érthető módon sokkal többet költenek fodrászra, sminkesre, manikűrösre is, mint partnereik, úgyhogy a lányos szülőknek különösen fel kell kötniük az alsóneműt.

Míg felkészülnek, ráhangolódásnak kezdjük az uniszex kiadásokkal:

Uniszex kiadások

A legtöbb intézményben nem megoldott, hogy iskolán belül kerüljön megrendezésre egy sok családtagot és barátot vonzó szalagavató, ezért külső helyszínben gondolkodnak. A kisebb sportcsarnokok ez irányú bérlése gyakorlattá vált, bár vitatható, hogy a felfestett sportpályák parkettjén vagy zöld gumitalaján a fémlelátókról mennyire hat meghittnek és ünnepélyesnek egy sok tízezer forintért kibérelt menyasszonyi ruha, de ezzel a költői kérdéssel ne frusztráljuk a lelkesen készülő fiatalokat, nézzük inkább, mindez mennyi.

Amikor megérkezik az osztályfőnök első kör-e-mailje a szalagavatós árakról
Fotó: tommaso79 / Getty Images Hungary

Szalagtűzés

A szalagavató ceremóniája elsősorban a szülőknek és néhány közeli barátnak szól. Őket hívják meg a büszke végzősök ezekre az eseményekre, és akármelyik ujjukat is harapják, ha a hely kapacitása engedi, 10 fő bébikönnyen összegyűlik. A diákok fizetnek a meghívottaiknak szánt meghívókért, és az így befolyt összegből kerül fedezésre a helyszín bérleti díja, ez tehát annak függvényében van kalkulálva, de 2-5 ezer forint között szokott kijönni egy meghívó ára.

  • Sportcsarnokbérlés: 1–1,5 millió forint (ez persze az adott iskola összes végzős osztálya között oszlik szét)
  • Kötelező orvosi ügyelet: 50 000 forint körül
  • Élő internetes közvetítés a kiszorult barátok vagy nehezen mozgó nagyszülők kedvéért: 250 000 forint
  • Fotós: hozzávetőlegesen 200 000 forint
  • Meghívó nyomtatása (mennyiségfüggő): kb. 100 000 forint

Táncok

Táncból ugyebár kettő szokott lenni. Volt egyszer régen egy palotás és egy keringő, no meg az osztálytáncok. Na, ebből mára maradt a keringő és egy osztályegyveleg. Ez így is két koreográfiát, felkészülést, tanárt, gyakorlást és táncos ruhát jelent osztályonként. A produkciókra felkészítő tánctanár díja tartalmazza a koreográfiát és a próbák időtartama alatt azok lebonyolítását, a tánc betanítását. Ennek árát osztják szét a gyerekek maguk között egyenlő arányban tánconként.

A próbák legalább annyira jó bulik, mint maga az ünnep
Fotó: monkeybusinessimages / Getty Images Hungary
  • Osztálytánc: nagyjából 5000 forint/fő
  • Keringő: szintén kb. 5000 forint/fő

Buli

A szalagtűzés protokolláris ceremóniája után a táncok már az önfeledtebb részéhez tartoznak az eseménynek, de a valódi kieresztése minden fáradt gőznek, a felkészülés során és az előttük álló érettségi okán felgyülemlett feszültségnek igazán csak a várva várt „afteren” jön el. Ez az a nagyszabású buli valamilyen szórakozóhelyen, aminek a részleteiről jobb nem tudomást szerezni. A szórakozóhelyre sokan szeretnek stílusosan bérelt limuzinnal érkezni, de ha erre nem is spórolunk külön, az afterra is kell belépő, ruha, zsebpénz és taxipénz minimum.

  • Belépő: minimum 5000 forint/ fő
  • Limuzin vagy partibusz esetén: 5–10 000 forint/fő
  • Zsebpénz: alsó hangon 10 000 forint/fő
  • Ruha: rendkívül változó, pénztárcafüggő, egy biztos, semmiképp nem egyenes arányos a lányokon viselt textil mennyisége az árral.
A szalagavató „after” is eléggé megterheli a költségvetést
Fotó: Flashpop / Getty Images Hungary

Elérkeztünk a genderspecifikus kiadásokhoz, tessék kapaszkodni!

Ladies first!

  • Smink: 10–15 000 forint
  • Fodrász: 15–20 000 forint
  • Manikűr: 4–6000 forint
  • Ruha a szalagtűzésre: változó, minimum 10 000 forint
  • Táncruha (keringő): 40–60 000 forint (de tudunk extrém esetről is, a külföldről bérelt, márkás strasszokkal kirakott ruha kölcsönzési díja meghaladja a 200 000 forintot is erre a megismételhetetlen alkalomra)
  • Keringőcipő: 5–10 000 forint
  • Egyéb kiegészítők (vigyázat, ismeretlen szavakat tartalmazhat): hajfánk, virág karkötő, harisnya: 10 000 forint
  • Táncruha (osztálytánc): 5–10 000 forint
Ennél a tételnél a kis királylányoknál el szokott szaladni a paci
Fotó: Maria Toutoudaki / Getty Images Hungary

Fiús kiadások:

  • Szalagtűzéshez (érettségire) öltöny: igény és megállapodás szerint, de a nagyobb darabszám miatt olykor nagykerből meg tudják oldani, így 20–40 000 forintból simán megvan (és van, aki még az egyetemen is ebben jár vizsgázni majd…).
  • Táncruha: maximum 5000 forint (hiszen ezeket sokszor meglévő ruhákkal oldják meg, és vásárlásra csak egy-két apróság erejéig van szükség, hacsak nem kell bérelni valami speciális jelmezt)
  • Keringőhöz frakkbérlés: 7–10 000 forint
Persze, a végén már anya és apa is büszkén csak a szépre emlékezik
Fotó: Igor Alecsander / Getty Images Hungary

Erősebb idegzetűek akkor is összeadhatják a rájuk vonatkozó fenti számsorokat, még ha idén nem is érinti őket a szalagavatós anyagi romlás. Akiket érint, azoknak pedig úgy sincs más út, mint zsebbe nyúlni, de ha már így van, kívánunk hozzá minden érintett szülőnek nagyon szép élményt, felejthetetlen pillanatokat és azt, hogy ne négyes iker lányai legyenek, mert az ebből a szempontból teljes anyagi csőd.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.