Ezt az 5 szabályt tartsd be, ha gyerekkel mész vásárolni!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyerekek természetüknél fogva kíváncsiak, így fedezik fel a körülöttük lévő világot. Igaz ez a bevásárlásokra is. A baj csak az, hogy a gyerekeknél nincs impulzívabb vásárló. Ám néhány szabály betartásával elkerülhetők a vásárláskor szokásos hisztirohamok és a szülői összeomlás.

Csecsemőkkel vásárolni még nem jelent különösebb problémát. A baba elnézelődik, vagy akár át is alussza, amíg a szülők megpakolják a bevásárlókosarat. De ahogy cseperednek a gyerekek, egyre kíváncsibbak, érdeklődőbbek, és ezt egyre nehezebb kordában tartani. Sokszor akár rémálommá is fajulhat egy-egy boltlátogatás. Egy kis tudatossággal azonban a lidércnyomás akár egy jól eltöltött közös programmá is alakítható.

Mondd el, hová mentek – és mik a szabályok

Jelentősen megkönnyíti a vásárlást, ha már előre felállítjuk azokat a szabályokat, melyeket nekünk és a gyereknek is be kell tartania. 

Ha partnernek tekintjük a gyermekünket, könnyebb dolgunk lehet vásárlás közben is: hadd ismerje meg a szabályokat hamar!
Fotó: Laoshi / Getty Images Hungary

Még indulás előtt beszéljük meg, hogy hová megyünk és mit csinálunk. Ezt egy hisztikorszakát élő óvodás is megérti már. Sokkal könnyebb dolgunk lesz, ha a gyermekünk tudja, hogy mi vár majd rá. Ha partnernek érzi magát, később veszti el a türelmét. Érdemes ezért már otthon, indulás előtt vagy útközben megbeszélni vele, hogy hová visszük. Mondjuk el azt is, hogy ha jól viselkedik, az nekünk óriási segítség, és sokkal hamarabb végzünk a bevásárlással is.

Működjetek csapatként

Partnerségünk abban is megnyilvánulhat, ha a gyereket bevonjuk a vásárlásba. Melyik gyerek nem szeret felnőtteset játszani? Adjunk nekik már otthon a bevásárláshoz kapcsolódó feladatot, például kérjük meg, hogy mindenképpen figyelmeztessenek bennünket arra, hogy melyik legyen az a három termék, amely nélkül véletlenül sem menjünk haza. 

Bevásárlás közben adjunk olyan feladatokat a gyerekeknek, melyektől hasznosnak érzik magukat
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

A gyerekek is szeretik, ha hasznos feladattal látják el őket. Ha segíthetnek levenni a polcról és a kosárba tenni a termékeket, kezelhetik a beváltandó kuponokat, vagy az önkiszolgáló pénztárnál ők olvashatják le a vonalkódot, ideális esetben a dühroham is kiküszöbölhető. A gyerek erőfeszítéseit pedig jutalmazhatjuk azzal, hogy a megtakarított pénzt, vagy egy részét zsebpénzként odaadjuk.

Figyeljétek az akciókat

Ha még indulás előtt megegyeztek, hogy mi kerüljön a bevásárlólistára, nagy eséllyel elkerülhető a vásárlás közbeni nyafogás olyasmiért, ami nincs a felsoroltak között. Az egyezség ne csak az alapvető élelmiszerekre vonatkozzon, hanem a gyerek által kedvelt nassolnivalókra is.

Indulás előtt érdemes közösen átböngészni az akciókat is, így a gyerekkel megtaníthatod a tudatos vásárlás, a takarékoskodás fontosságát is.

Megesik, hogy az otthon elkészített bevásárlólistát átírják az üzletben talált akciók. Ilyen lehet a lejáratközeli termékek miatti árcsökkenés. Ez egy kiváló alkalom lehet arra, hogy a tudatos vásárlás jegyében azt is megtanulják a gyerekek, hogy mit jelent az élelmiszerek szavatossága, és hogy mikor szabad lejáratközeli terméket megvásárolni.

Keressetek környezetbarát megoldásokat

A vásárlás akár a környezettudatos nevelés része is lehet. Legyen a gyerek feladata, hogy otthon bekészíti azokat a szatyrokat, zacskókat, melyekben hazaviszitek a megvásárolt termékeket.

Bevásárlás közben a gyerekek játszva megtanulhatják a környezetvédelem fontosságát is
Fotó: Oscar Wong / Getty Images Hungary

Ennek kapcsán megbeszélhetjük, miről is szól az újrahasznosítás, hogy a műanyag felhalmozása káros a környezetre nézve, és a sok nejlonzacskó csak pazarlás.

Hazaérve kérjük meg a gyereket, hogy miután kipakoltunk, hajtogassa kicsire a textiltáskákat és a zacskókat, melyeket egy következő alkalommal ismét magunkkal vihettünk majd. 

Bevásárlás közben is játszhattok

Nem is gondolnánk, mennyi lehetőség adódik arra, hogy a boltban is játsszunk. Hagyjuk, hogy a gyerek mérje meg a digitális mérlegen a zöldséget és a gyümölcsöt.

Már az óvodásokat és a kisiskolásokat is megbízhatjuk azzal, hogy az árleolvasóval ellenőrizzék le, valóban annyiba kerül-e a termék, amennyi ki van írva a polcra.

Az önkiszolgáló pénztárnál pedig hagyjuk, hadd legyenek a gyerekek a pénztárosok, akik lecsippantják a vonalkódokat. Az ezt követő bankkártyás fizetés is nagy élmény szokott lenni. Ezek a játékok mindenki számára szórakoztatóak lehetnek. 

Ha a gyerek fáradt és éhes

Természetesen a fenti példák sem jelentenek teljes garanciát arra, hogy minden vásárlás düh- és hisztirohamok, valamint nyafogás nélkül végbemenjen, de nagy eséllyel segíthetnek abban, hogy gördülékenyebbek legyenek a boltlátogatások.

Még valami nagyon fontos: ne akkorra tervezzük a gyors beszerzőkörutat, amikor gyerekekkel megyünk vásárolni! Valamint soha ne hagyjuk figyelmen kívül a gyerek igényeit. Egy fáradt, zaklatott, éhes és szomjas gyerekekkel inkább ne induljunk útnak, mert a közös programnak szánt bevásárlás kudarcba fulladhat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.