Ez a sikeres gyermek 7 jellemzője: ne öld ki a kíváncsiságát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jó hír, hogy nem csak velünk született jellemzőink határozzák meg azt, sikeres emberek leszünk-e: a gyerekek sikeres életéért a szülők is tehetnek!

Egy gyerek nem sikeresnek születik, hanem azzá nevelik, állítja Michele Borba pszichológus. A veszélyeztetett gyermekek nevelésével foglalkozó szakember munkája során megfigyelte, hogy melyek azok a készségek, amelyekre a mentális erő, az ellenálló képesség, a szociális kompetenciák, az önismeret és az erkölcsi erő fokozásához szükség van. A szakember úgy gondolja, ezek azok a készségek, amelyek megkülönböztetik a sikeres gyerekeket azoktól, akiknek nehézségei vannak az életben való boldogulással. Lássuk, mire érdemes nevelned gyermeked, ha mindent meg szeretnél tenni annak érdekében, hogy sikeres lehessen.

1. Önbizalom

Sokan tévesen azonosítják az önbizalmat az önbecsüléssel  arra ugyanakkor nincs túl sok bizonyíték, hogy az utóbbi jobb tanulmányi eredményekhez vagy igazi boldogsághoz vezethetne. Az azonban a tudomány számára is egyértelmű, hogy azok, akik úgy vélik: jó eredményeiket saját erőfeszítéseiknek és erősségeiknek köszönhetik, sikeresebbé válnak, mint azok, akik azt érzik, nem az övék a kontroll tanulmányi eredményeik fölött.

Valódi önbizalmat az épít ki, akinek teljesítménye jó, de folyamatosan akadályokat lép át, megoldásokat dolgoz ki helyzetekre, és saját maga boldogul az életben. 

Ha ugyanis gyermeked helyett te oldod meg a feladatokat, problémákat, azzal azt hiteted el vele, ő nem lenne képes arra.

Ezzel szemben, ha egy gyermeknek egészséges önbizalma van, akkor elfogadja azt, hogy időnként hibázhat és elbukhat, de utána visszakapaszkodik oda, ahol tartott.

Az együttérzés a sikeres gyerekek fontos jellemzője
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

2. Együttérzés

Az empatikus gyerekek esetében beszélhetünk affektív empátiáról, amikor is osztoznak a másik érzéseiben; viselkedési empátiáról, amikor tetteiket is az együttérzés határozza meg; valamint kognitív empátiáról, amikor képesek magukat a másik helyzetébe beleélni.

Hogy ezek a szintek gyermekedre is jellemzők lehessenek, ahhoz szükséges, hogy gyakorold vele az empátia művészetét.

Nevezd néven érzéseiteket, és kérdezz rá rendszeresen arra is, hogy egy adott helyzetben ő épp hogyan érez.

Fontos, hogy tudjon arról, hányféle érzés létezik, és hogy ezek elfogadhatók. Oszd meg vele saját lelkiállapotodat is, és a környezetetekben tapasztalt, látott érzelmeket is elemezd vele.

3. Önkontroll

A figyelem, az érzelmek, a gondolatok, a cselekedetek és a vágyak irányításának képessége van a legerősebb hatással arra, ki lesz később sikeres. Megtaníthatod gyermeked arra, hogy bizonyos jelzésekre fókuszt váltson, illetve olyan trükköket is a kezébe adhatsz, melyek segítségével egy kicsit lelassíthat és elgondolkodhat.

4. Integritás

Az integritás tanult meggyőződések, képességek, attitűdök és készségek összessége, amely erkölcsi iránytűt ad a gyermek kezébe. Ennek birtokában el tudja dönteni, mi a rossz és a jó, és mit helyes tennie. Kialakításában annak is szerepe van, hogy te elmondod, saját magad mit vélsz helyesnek, de hagyni kell teret annak is, hogy gyermeked kialakítsa saját szempontrendszerét. Segít, ha az általad erkölcsösnek megítélt tetteit elismered, főként, ha meg is indokolod azt, miért tartod az adott esetben helyesnek választását – például elismered azt, ha nem a barátaival ment bulizni, amikor megígérte kistestvérének, hogy segít neki tanulni, vagy ha kiállt egy társa mellett, akit a többiek csúfoltak.

Kíváncsiságuknak, érdeklődésüknek se szabjunk határt
Fotó: Catherine Delahaye / Getty Images Hungary

5. Kíváncsiság

Vágyni az újra, nyitottnak lenni az ismeretlenre, remélni azt, hogy valami újat fedezhetsz fel: a kíváncsiságban egyszerre van meg mindez. Nyitott végű játékok alkalmazásával támogathatod gyermeked abban, hogy megőrizze nyitottságát, kíváncsiságát.

6. Kitartás

Ha egy gyermek hibázik, könnyen lehet az a reakciója, hogy otthagyja a tevékenységet, amely nem adta meg a vágyott sikert – helyette 

segíts neki inkább abban, hogy megértse, miért vallott az adott esetben kudarcot, és ne hagyd neki, hogy minden apró gondot katasztrófaként éljen meg.

Tanítsd meg arra, hogyan bonthat le egy komplikált problémát apró részfeladatokra, melyeket már könnyebben megoldhat. Ez segítség lehet azon gyerekek számára, akik nehezen vágnak bele egy feladat megoldásába, és azoknak is, akiket elrettent, ha nagyon sok megoldani való gondjuk akad.

7. Optimizmus

Egy optimista gyerek a kihívásokat és az akadályokat ideiglenesnek és leküzdhetőnek tekinti, így nagyobb valószínűséggel lesz sikeres, míg a pesszimista gyerekek állandónak látják a kihívásokat, melyek újra meg újra elébük állnak – esetükben nagyobb a valószínűsége annak, hogy feladják. Optimista gyermeket akkor nevelhetsz, ha te magad is pozitív üzeneteket hangoztatsz, hisz gyerekeink belső hangként veszik át szavainkat.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.