Drasztikusan csökken a városban megengedett legnagyobb sebesség: 30 kilométer per óra lesz a maximum Rotterdamban

Olvasási idő kb. 2 perc

Bekeményített Rotterdam önkormányzata: a romló közlekedésbiztonság miatt a legforgalmasabb területeken komoly sebességkorlátozást vezetnek be.

A jelenlegi 50 helyett legfeljebb 30 kilométer per órás sebességgel közlekedhetnek majd a sofőrök Hollandia második legnagyobb városának 115 útján. Az önkormányzat szerint ezek mindegyike sűrűn lakott, forgalmas, üzletekben, éttermekben, kávézókban és bárokban gazdag területen található.

Az intézkedést 2025 harmadik negyedévében vezetik be. 

Elengedhetetlen a sebességkorlátozás

A nagyváros vezetése a romló közlekedésbiztonságra hivatkozva változtat a szabályokon, amelyek ezúttal érintik a West-Kruiskade-t, valamint a Mathenesserlaan és a Hofplein egyes részeit. A helyi statisztikai adatok szerint tavaly 1446-an sérültek meg közlekedési balesetekben, amely közel 300-zal többen, mint 2021-ben.

Idézőjel ikon

Ráadásul a legtöbb eset olyan utakon történt, ahol a legnagyobb megengedett sebesség egyébként is csak 50 kilométer per óra volt.

Rotterdam megelégelte a száguldozást: sebességkorlátozást vezet be
Fotó: Getty Images Hungary

Új táblák és útburkolati jelek lesznek

A változásokat jól láthatóvá teszik, új közlekedési táblákat helyeznek majd ki, de az útburkolati jeleket is átfestik, ahol szükséges, eltüntetik azokat,

Idézőjel ikon

emellett egyes utakon fekvőrendőröket is elhelyeznek.

Rotterdamban egyelőre nincs szó arról, hogy mindenhol lejjebb viszik a megengedett sebesség határát, hiszen az akadályozná a tömegközlekedést és a sürgősségi szolgáltatásokat is. Mindenestre az önkormányzat szerint a város útjainak már több mint a felén 30 kilométer per órás maximális sebességgel kénytelen közlekedni az , aki autóba ül.

A holland fővárosban is nagy a szigor

Nem Rotterdam egyébként az első olyan holland város, amely megelégelte a „száguldozást”. A várostól mintegy 80 kilométernyire található Amszterdam legtöbb útján a megengedett sebességet már tavaly év végén 30 kilométer per órára csökkentették.  

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.