Az a gondtalan gyermekkor, amit ma ideálisnak tartunk, nagyon sokáig nem létezett: még a 20. század elején is gyakran fizikai munkára fogták a gyerekeket. Nem volt ez másképp az ókori Rómában sem: amint járni tudott egy kisgyerek, különböző feladatokat kapott.
A gyerekektől – akár plebejusok, akár patríciusok sarjairól volt szó – elvárták, hogy engedelmeskedjenek az idősebbeknek, életkorukhoz mérten vegyék ki részüket a ház körüli munkából, és készüljenek fel arra, hogy a Római Birodalom kötelességtudó állampolgáraivá váljanak. Az ókori római gyerekeket már akár 11 éves korukban felelősségre lehetett vonni büntetőügyekben, sőt, akár eljegyzést is köthettek. Már aki megérte ezt a kort: a történészek becslése szerint a római gyerekek 30-50%-a meghalt tízéves kora előtt.
Talizmán védte őket a rontástól
A betegségek, hiányos táplálkozás és a korlátozott orvosi ellátás állandó fenyegetést jelentettek a legkisebbek számára. A magas csecsemőhalandóság miatt a névadásra sem közvetlenül a születés után került sor:
a lányok nyolc, a fiúk kilencnapos korukban kaptak nevet.
Ekkor a szabad római polgár újszülött gyermeke körül összegyűltek a családtagok, a csecsemő pedig különböző ajándékokat és egy úgynevezett bullát kapott. Ez egy nyakba akasztható talizmán volt, amit a szegényebbek bőrből, a gazdagabbak aranyból készült tokban hordtak, és azt a célt szolgálta, hogy viselőjét megvédje a rontástól. A fiúk 17 évesen, férfivá avatásuk idején vették le a bullát (ekkor kapták a szabad rómaiak hagyományos öltözetét, a tógát), a lányok pedig házasságkötésük idején.
A fiúkat 7 éves kortól az apa nevelte
A megkérdőjelezhetetlen hatalommal rendelkező apa, a pater familias fontos gesztusa volt, hogy születése után magához emelte az újszülöttet. A csecsemők és a kisgyerekek életében az első hét évben a döntő szerep az anyának jutott: tőle tanulták meg a nyelvet, a hagyományokat, a magatartási normákat. A Kr. e. 300-ig tartó korszakban, amikor még nem igazán létezett intézményes nevelés, hétéves korban az apa vette át fia nevelését: megtanította írni, olvasni, számolni, valamint az alapvető római törvényekre és kötelességekre. Később, serdülőként a római fiúk elkísérték apjukat a Forumra, ahol megfigyelhették, hogyan zajlik a törvénykezés és a szavazás.
Katonai virtus
A rómaiak számára a legfontosabb erény a bátorság, a virtus volt. Ennek megfelelően a fiatal fiúk katonai táborokban készültek fel a harci eseményekre; ifjabb Plinius így jellemezte ezt az időszakot: „Régen az volt a gyakorlat, hogy az öregebbektől tanultuk meg – nemcsak a fülünk, hanem a szemünk segítségével –, hogy nemsokára nekünk is mit kell cselekednünk, majd pedig – hasonló módon – átadnunk a még ifjabbaknak.
Ezért az ifjak mindjárt katonai szolgálatot is teljesítettek hogy megszokják engedelmeskedés közben a parancsolást, s másokat követve a vezérkedést.
Azután a tisztségekre pályázva ott álldogáltak a tanácsház kapuiban, s először nézői voltak a nyilvános tanácskozásnak, csak később résztvevői. Az apja kinek-kinek egyben tanítója is volt, s ha nem volt apja, valamelyik tekintélyesebb és idősebb senator vállalta el az apa szerepét.”
A római gyerekek iskolája: a ludus
A Római Birodalomban, annak terjeszkedése után, kevésnek bizonyult a családban zajló nevelés. Magániskolák, ludusok alakultak, amelyek tandíjért cserébe vállalták az oktatást. Ne gondoljuk azonban, hogy ezek fényűző intézmények lettek volna:
legtöbbször csak az utcán kerítettek el egy sarkot az iskola számára, ahová a gazdagabb családok gyerekeit rabszolgák kísérték el.
A diákok elefántcsontból készült betűk segítségével ismerkedtek az olvasással, a római számokkal való nehézkes számolást pedig abacus tette számukra egyszerűbbé. Íróeszközük, a stilus segítségével fatáblára öntött viaszba rótták betűiket.
A rómaiak az önuralmat, a szívósságot és az engedelmességet alapvető erénynek tekintették, s ez visszaköszön nevelési elveikben is. A római szerzők sokszor kifejtették írásban nézeteiket a témáról, de Quintilianus volt az egyetlen, aki a verést károsnak tartotta. Az iskolában is gyakran előkerült a fűzfavessző (ferula) és a súlyosabb vétségek után használt korbács (flagellum) mint fegyelmezési eszköz.
Továbbtanulás római módra
A ludus után a gazdagabb családok fiai grammatikai iskolába járhattak, ahol latin és görög nyelvtant, valamint költészetet és irodalmat tanultak. 16 évesen következhetett a retorikai iskola, ahol a megfelelő szónoki képességekre tehettek szert.
Annak, aki derék, megbecsült római polgár vagy köztisztviselő akart lenni, ügyelnie kellett arra, hogy elsajátítsa a hét szabad művészetet.
A septem artes liberales közé tartozott a grammatika (nyelvtan), a retorika (szónoklattan), a dialektika (logika), az aritmetika (mennyiségtan), a geometria (mértan), az asztronómia (csillagászat) és a zeneelmélet. Aki még ezután is tanulni vágyott, Athénba vagy Rodoszra utazott, hogy egy filozófus mellett képezze tovább magát, esetleg egy ügyvéd mellett sajátította el a jogi tudnivalókat.
A lányok előtt zárva voltak az iskolák
Mindez természetesen csak a szabad emberek fiaira vonatkozott. Rabszolgák vagy lányok esetében szó sem lehetett arról, hogy hosszas tanulmányokat folytassanak: a lányok legfeljebb a ludusba járhattak, utána pedig a legfontosabb feladatuk az volt, hogy erényes feleségek és jó anyák, igazi római matronák váljon belőlük. Az előkelő családok, a patríciusok lányai édesanyjuktól vagy rabszolgáktól tanultak énekelni, táncolni és lanton játszani, a szegényebb lányok élete viszont innentől kezdve a háztartás vezetésével telt.
Játékok és ünnepek
A gyerekek életét természetesen nem töltötte ki teljes egészében az iskola: napi hat órát töltöttek a ludusban, hazaérve pedig házitanítójukkal gyakoroltak. Ami a játékokat illeti, óriási volt a különbség szegények és gazdagok között. A szegényebb családok gyermekei állatok bokacsontjaival, labdával, karikával, kockákkal játszottak, a gazdagabbak pedig akár apró, kecskék által húzott szekeret is birtokolhattak játékszerként.
A patriarchális berendezkedés a játékokban is visszaköszönt: a fiúk fakardokkal imitálták a harcot, a lányok pedig agyagból vagy elefántcsontból készült babákat dédelgettek.
Ünnepnapokon nem kellett iskolába menniük: a Parentalia alkalmával a családok agyerekekkel együtt meglátogatták őseik sírjait, hogy tisztelegjenek a halottak előtt. A gyerekek decemberben részt vehettek a Saturnalia fesztiválon is, ami bizonyára nagy esemény lehetett: zenével, tánccal, lakomával, ajándékokkal ünnepelték Szaturnusz istent.
Ha szívesen olvasnál arról is, milyen volt a rabszolgák élete az ókori Rómában, ezt a cikketajánljuk.
