Ezért extrém károsak a tiniknek szóló szerelmes regények

Olvasási idő kb. 3 perc

Gyakran éri vád a nőket, hogy irreálisak a férfiakkal és a romantikus szerelemmel kapcsolatos elvárásaik. Várják a herceget fehér lovon, aki majd minden igényüknek megfelel, de vajon honnan tanulták ezt?

Ha meg szeretnénk érteni egy felnőtt férfi vagy nő párkeresési szokásait, szerelmi életét, először is érdemes visszatekinteni a gyerekkorába. Hogyan és honnan tanulta meg a különböző nemi szerepeket? Arról meséltek-e neki esténként, hogy csak várjon a toronyban a sárkány vagy egy boszorkány őrizete alatt, amíg ellovagol érte a legkisebb királyfi, kiszabadítja, majd feleségül veszi? A fiúkat hagyták-e sírni, beszélgetett-e velük az apjuk, képes volt-e jó példát mutatni a jó családi életről? A lányokat az egyenjogúság szellemében hagyták-e fejlődni, vagy azt sulykolták beléjük, hogy mik a kötelességeik? Hiába az egyéni eltérések és személyiségbeli variánsok, az, hogy mit várunk el a szerelemtől, egy párkapcsolattól, nemcsak az életkorunknak és az élethelyzetünknek megfelelően változik, de attól is, amit a szüleinktől láttunk, majd a barátainktól hallottunk, és igen, amiket a filmekben láttunk és a könyvekben olvastunk. Hatalmas szerepet játszik környezetünk példamutatása és a média befolyása. Azt akarjuk, amit a többiek is akarnak, amit tálcán kínálnak, amit megtanultunk akarni. 

A szerelmes regények negatív hatásai

Ami a fiúknak a felnőttfilm, az a lányoknak a szerelmes regény. Amennyire fel vagyunk azon háborodva, hogy egy mai fiatal a felnőttfilmekből tanulja meg – teljesen tévesen –, hogy minek „kell” ilyenkor történnie, annyira elnézőek vagyunk a fiatal lányok számára éppoly könnyen hozzáférhető szerelmes filmekkel és regényekkel szemben. Pedig ugyanazt éri el mindkettő: téves, hamis elvárásokat, dinamikákat, mintákat mutat. Egy tanácstalan tini pedig mit csinál? Mintákat követ.

Milyen szerelmes regényeket olvas a kamasz? Segíts neki jól választani!
Fotó: Alys Tomlinson / Getty Images Hungary

Mit is tanítunk akaratlanul egy kamasznak?

Márpedig a jelenleg elérhető szerelmes regények, füzetek, könyvek nagyrészt még mindig hamis példát közvetítenek. Hiába ünnepeljük az egyenjogúságot, tanuljuk meg felismerni a személyiségzavarokat, a mérgező kapcsolati dinamikákat, amíg a legbefolyásolhatóbb korosztály még mindig arról olvas, hogy minden problémára egy jóképű idegen a megoldás. Aki természetesen elsőre ellenszenves, akár nagyképűnek, elérhetetlennek tűnik, de aztán mágikus módon mégis a szimpatikus, gyakran sebezhető főszereplőt választja. Ostromolni kezdi, amit az nem feltétlenül néz jó szemmel, majd gyorsan ágyba viszi, mire hirtelen minden rendbe jön. Itt persze a legtöbb new adult regényben – és pláne a szemérmesen szerelmes füzetként emlegetett Tiffany, Romana, Szívhang és társai remekművekben – az aktus hosszas, többoldalas leírása jön, ami még tovább növeli az okozott károkat. 

A szerelem nem töri rád az ajtót

Mert itt az alakulófélben lévő fiatal lány azt is megtanulja, hogy mindezt a férfiak akarják, és akkor kezdenek neki, amikor csak akarnak. A nő eleinte tiltakozik, de aztán mindig magával ragadja a vágy és az élmény, nem mond nemet, nem fáradt, nem vágyik másra, mint ami épp történik vele, és szinte sohasem foglalkozik a védekezéssel, a betegségek megelőzésével. Nem kommunikálja a kétségeit, az igényeit, teljes lázban égve bármire hajlandó, amit a partnere akar. Szinte mindegyik szerelmes regényt, született akár 2023-ban vagy 1993-ban, mintha férfiak írták volna meg, a szerző neve viszont az esetek 99 százalékában nőé. Így aztán miközben azt tanítjuk a lányainknak, hogy legyenek felelősségteljesek, ne szerelmeskedjenek védekezés nélkül, és nyugodtan mondjanak nemet, mert joguk van hozzá, a szórakozásként, vágykeltőként használt könyvekből ennek ellenkezője árad feléjük. S akkor hol vannak még a filmek… lányok milliói szocializálódtak a Twilight sorozaton, a Szürke ötven árnyalatán és a hozzájuk hasonló, nagy elérésű (gyakran épp regények alapján készült) mozifilmeken. Mindegyikben a szerelem jelenti a megoldást, a nő végső igénye mindig a férfi, azaz hiába írták a meséket több száz évvel ezelőtt, még mindig a hercegre várunk a fehér lovon, s közben nem vesszük észre, hogy a sárkány maga a mű, amit olvasunk. 

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.