Kérdezz meg egy többgyerekes szülőt, mit ne vigyél ajándékba: plüssállatot. Óvodáskor körülre ugyanis már hegyekben állnak a különböző macik, kutyák, lovak, extrém mesefigurák, a lényeg, hogy puha plüssből legyenek. Miért, miért, miért kell belőle még a százegyedik is?
Rendszerezés a hatévesem szobájában. Az ágyába konkrétan nem fér be a plüssállatoktól, de továbbiak ülnek a polcokon, és két játéktároló is tele van velük. Mégsem lehet egyiket sem száműzni, sőt: hatalmas hisztit kapok cserébe, ha felvetem, hogy az állomány fele nyugodtan felköltözhetne a padlásra egy csinos kis százhúsz literes zacskóban. Persze nem játszik mindegyikkel: azok, akik alulra kerülnek a kupacban, akár fél évig is észrevétlenek maradhatnak, egészen addig, amíg suttyomban el nem akarom rekvirálni őket: ekkor azonnal kiderül, hogy de azokat egytől egyig egy számára fontos személytől kapta, és egyébként is azok a kedvencei. Nehéz közülük abszolút kedvencet választani, így egész pontosan öt nyúllal a karjában alszik el egy félméteres plüsspóni szomszédságában, a többieket meg félretúrja. Vajon mit rontottam el?
Beth Tyson pszichoterapeuta szerint semmit – legalábbis a plüssállatok halmozása szempontjából. A szakértő szerint a mánia annak köszönhető, hogy a puha anyagból készült játékok biztonságérzetet nyújtanak, kiszámíthatóságot egy egyébként veszedelmes és kalandokkal teli világban. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy szorongani csak mi, felnőttek szoktunk, ám ez tévedés. A gyerekek is képesek rá, így ne csodálkozzunk, ha számukra megfelelő módot keresnek ennek csillapítására. A plüssállatok támogatást, társaságot, játéklehetőséget nyújtanak, az örök kedvencek pedig megnyugtató illatukkal – évente egyszer jó, ha ki tudjuk mosni őket – egyfajta szülőszimbólumként jelennek meg. Meg lehet őket ölelni, azaz a szoros testi közelség is megtapasztalható általuk akkor is, ha a szülőt valamiért nem lehet átkarolni. Úgynevezett átmeneti tárgyak, amelyek emlékeztetnek a szeretetre, gondoskodásra, így fenntartják a biztonságérzetet addig, amíg a szülők meg nem jelennek. Ezt igazolta Harry Harlow legendás kísérlete is: még a majomkölykök is azt a gépi anyát részesítették előnyben, amelyet műszőrrel borítottak, akkor is, ha a szőrtelen gépanyától is tudtak élelmet szerezni. Persze a mű sosem helyettesítheti az igazit, ám átmeneti pótléknak tökéletesen megfelel.
Legyen minél puhább
Egy másik szakember, Katie Lear mentálhigiénés tanácsadó, játék- és drámaterapeuta a plüssállatok egy másik tulajdonságát emeli ki. A puha állatkák az összes érzékszerv számára nyújtanak valamiféle ingert: a szőrük puha, a szemük kemény műanyag, a ruhájuk színe változatos, a bolyhok, csatok, kiegészítők mind más tapintásúak, a színek jóllakatják a szemet, az ismerős illat pedig nyugalmat sugároz. A puhaság egyébként nagyon fontos szempont, egy kutatás szerint minél lágyabb, simogatóbb anyagból készült a plüss, annál nagyobb sikernek örvend. Kivéve persze a rongyikat és nagy kedvenc zsákszövet állatokat, akiknek különböző részeit, csücskeit lehet morzsolgatni elalvás előtt – majdnem olyan, mintha anyát vagy apát lehetne piszkálni, legyen szó a füléről vagy épp a mellbimbójáról. Ez egyébként szülői trükknek sem utolsó: ha a gyerek egy percre sem hajlandó elszakadni tőlünk, az illatunkkal átitatott állatka vagy anyagdarab segíthet kibírni azt a tíz percet, amit a kiságyban vagy más családtaggal kell eltölteni.
Mire jók még a plüssjátékok?
A kitömött állatok és más bizarr kreatúrák szerepe azonban nem merül ki ennyiben. A gyerekek fontos szociális és érzelmi képességeket is tanulhatnak általuk. Figyeljük csak meg, ahogy játszanak velük: gondozzák, etetik, öltöztetik, altatják őket, s visszahalljuk tőlük a saját mondatainkat, meséinket, szabályrendszerünket. Eközben fejlődik az empátiakészségük, képzelőerejük, nyelvi készségeik és még sorolhatnánk. Máskor különböző szituációkat játszanak el a segítségükkel, így adva ki a stresszt magukból. Nem véletlen, hogy a gyerekpszichológusok rendelői is tele vannak plüssállatokkal: segítségükkel eljátszatják a gyerekkel azt, amit nem tud vagy akar kimondani. A játékok segítenek megmutatni és feldolgozni az érzelmeket, modellezhetők velük a különböző élethelyzetek, viselkedésminták.
Csak mosni ne kelljen
Sok anyában felmerül, hogy ha a gyereknek ilyen sok plüssre van szüksége, ha semmi pénzért nem engedi ki a kezéből a kedvenceit, az azt jelenti, hogy valamilyen kötődési problémája van? Nem feltétlenül. Katie Lear szerint ugyan az 1940-es években még úgy gondolták, hogy a plüssállatozás az anya-gyerek kötődés gyengeségének jele, mára kiderült, hogy épp az ellenkezője igaz. A játékukat szorongató gyerekek boldogabbak, elégedettebbek, és nagyobb biztonságban érzik magukat. Mondjuk ez egészen addig tart, amíg valami katasztrófa nem történik a kedvenccel: elveszik, ellopják, vagy épp kimossák. Ezért érdemes ugyanabból a plüssállatból vagy rongyból többet is tárolni a szekrényben.
Nem csak a gyerekek ragaszkodnak a plüssállatukhoz
Egy hatezer felnőtt bevonásával készült felmérés eredménye szerint a brit felnőttek több mint egyharmada plüssállattal alszik. Az amerikai felnőtteknél ugyanez az arány negyven százalék. Legyen szó a gyerekkorból átmentett kedvencről vagy valami új játékról, bizony jobban esik az alvás, ha van közben kit ölelni, morzsolgatni. A stressz-szint csökken, így könnyebbé válik az elalvás. S bár a legtöbben ezt nem hozzák nyilvánosságra, a szállodák azért tudnának mesélni: a 2010-es évben több mint 75 ezer ott felejtett játék macit kellett elpostázniuk magányos tulajdonosaiknak. S mielőtt azt gondolnánk, ez inkább fiatal lányok szokása, eláruljuk, hogy a felmérésben választ adó férfiak negyede állította, hogy az üzleti utakra is becsomagolja kedvenc plüssállatát. Tízből egy egyedülálló férfi azért ügyel a látszatra és gondosan elrejti a szekrénybe a kedvencet, ha aznap a barátnője is vele alszik.
