Nem, anya nem pihente ki magát a téli szünetben – tények és tévhitek a szülők szabadságáról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A téli ünnepek ideje a pihenésről szólt a családok számára – de ez nem mindig jelenti azt, hogy szülőként, abszolválva a karácsonyt és a téli szünetet, te is kipihenhetted magadat.

Nem kellett korán kelni, több időt tölthettetek együtt családként, végre volt idő és lehetőség a közös programokra: a téli szünet a legtöbb család életében év végi feltöltődésre, egy kis szusszanásra ad lehetőséget. A szülők nagy része ilyenkorra tartalékol jó néhány nap szabadságot is, hogy minél többet lehessen gyerekével. Rokonlátogatások, vendégeskedések, kirándulás, korcsolyázás, esetleg síelés: rengeteg élményt gyűjthetünk az év utolsó heteiben. Épp csak egyetlen dolog marad el ilyenkor: hogy anya – és apa – pihenjen.

Mást jelent szülőként a szabadság

Hiszen a karácsonyi menüt nemcsak kitalálni kellett, hanem megfőzni is. Kellett persze készíteni néhány tepsi mézeskalácsot, meg a rúd bejglik is ott sorakoztak a legtöbb kamrában. Fejben tartottuk, mikor lesznek a boltok zárva, mert vásárolni is el kellett rohannunk. Menüket terveztünk, szendvicseket készítettünk a kirándulásra, saras ruhát mostunk, ajándékokat csomagoltunk, orrot töröltünk, este pedig lopva ránéztünk a munkahelyi levelekre is. Szilveszteri bulit szerveztünk úgy, hogy az mindenkinek jó legyen: egyszóval

fő munkahelyünk, a család ilyenkor sem zárt be.

Így van ez az őszi, a téli és a tavaszi szünet mellett a nyári napokon is – szülőként a szabadság szót már egészen másként ízlelgetjük.

A lényeg vész el

Nehéz ugyanis eldönteni kisgyerekek mellett, hogy valójában hol is fontosabb teljesítened: a munkahelyeden vagy otthon. Lehet, hogy komoly szellemi kihívásokat jelent az előbbi, de az utóbbit lebecsülni sem érdemes.

Nem könnyebb vagy nehezebb, hanem más, de mégis munka a szülőség is, ahol nem lehet szabadságot kivenni.

Sőt: amikor nem dolgozol, anyaként vagy apaként valószínűleg erős benned a vágy arra, hogy többet adj magadból gyerekednek, akit ilyenkor biztosan nem kérsz meg arra, hogy várjon, míg megválaszolsz egy levelet, hanem leülsz vele legózni, szerepjátékozni vagy gyurmázni.

Maratoni meseolvasással, közös színezéssel vagy sütiszaggatással töltött délutánjaitok a kötődést erősítik, de mégsem azt az élményt adják meg, mint a gyermektelen évek szabadságai, amikor egyhétnyi szabadság alatt ledaráltál két évadnyi sorozatot, órákon ét beszélgettél barátaiddal, fesztelenül fesztiváloztál vagy néhány óra alatt elolvastál egy könyvet. A szabadság lényege, a mindennapokból való kilépés szülőként sokszor egész egyszerűen elmarad: gyereked ugyanazt szeretné veled átélni ezeken a napokon is, sőt, még többet is, hiszen végre vele vagy, nem veszed reggel a kabátod, és ő sem rohan a csoportszobába vagy az osztályterembe. Érthető az igénye – és érthető a tiéd is, csak valószínűleg háttérbe szorul.

Szülőként mást jelent a szabadság
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Nyerj magadra időt!

Az ugyanakkor kétségtelen, hogy szülőként is kell pihenned: ha nem teszed, azzal te és gyereked is rosszul jártok. 

Fáradt, ingerült, türelmetlen szülőként ugyanis rosszabb verziója leszel saját magadnak, mint akkor, ha teremtesz lehetőséget a valós pihenésre is.

Bármilyen lehetetlennek is tűnik ez, bele kell vágnod: vannak tippjeink is arra, hogyan!

  • Tartalékolj néhány nap szabadságot csak magadra, és teremts erre lehetőséget szülőtársadnak is! Kimerítő időszakok után egy-két napot maradj otthon, és az ég szerelmére, nehogy takaríts! Olvass, rendelj ebédet, nézz filmet, menj úszni vagy vásárolni. Kapcsolj ki!
  • A mindennapokból lopj magadnak egy kis időt olyasmire, amit igazán szeretsz. Főzés helyett fuss, hazafelé kapj fel valamit egy kifőzdéből. Este ne a Facebookot pörgesd, hanem ha másként nem megy, telefonálj hosszasan egy barátnőddel! A villamoson ne e-mailezz, hanem olvass regényt!
  • Ha van segítséged, vedd igénybe bátran! A gyerekeknek is jó lesz egy nap a nagyiknál vagy az unokatestvérekkel, ti, szülők pedig rúgjatok ki a hámból úgy, ahogyan szeretnétek! Otthon maradni is ér!

Összefoglalva: a szabadság és a pihenés fogalmát értelmezd újra, és bátran használd ki az előtted álló lehetőségeket, így lehetsz ugyanis önmagadként és szülőként is elégedett.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.