Soha semmi nem elég jó: Így teszik tönkre a perfekcionista anyák a gyerekkort

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyerekvállalás körül nem véletlenül forog ennyire a szél, zajlik ennyi vita: mindenkinek megvan róla a véleménye, hogyan lehetne tökéletesen csinálni, és ezt nem fél mások tudomására hozni sem. Ugyanakkor óriási károkat is okozhatnak azok, akik száztíz százalék alatt nem érik be semmivel.

A gyereknek és az anyukának minimum 18 évig, de inkább élete végéig tökéletesnek kell lennie – elég egy apró botlás, és máris rokonok, kommentelők, valamint nyuszi összes barátja és üzletfele ad tanácsot, mégis hogyan kellene ezt jobban csinálni. Jobban. Szebben. Egyenesebben. Szorgalmasabban. Önfeláldozóbban. Divatosabban. Bióbban. Lelkesebben. Hiszen az univerzum legtökéletesebb lényét kell felnevelni. Hogy ettől, illetve az elvárások ráeső részétől a legtöbb gyerek halálosan szorong? Majd kinövi! Hogy az anyukák nagy része, akik valamiért abba a kilencvenkilenc százalékba tartoznak, akik nem tökéletesek, szomorúan, olykor űzött vadként, tanácstalanul próbálnak átvergődni életüknek ezen a szakaszán, nem érzik ettől jól magukat? Kérjenek bocsánatot, és legközelebb igyekezzenek jobban!

Támogatás helyett öldöklő küzdelem

A hormonoktól dúlt, esetleg traumákkal vagy szülés utáni depresszióval birkózó anyukáknak minden támogatásra szükségük van, ami megerősíti bennük azt, hogy elég jók a rájuk bízott feladathoz. A valóságban azonban ennek épp ellenkezője történik. Versenyezni kezdünk a legapróbb dolgokban is, átmeneti győzelmek és bukások között sírva-nevetve, egészen addig, amíg úgy nem döntünk, hogy kiszállunk ebből a megnyerhetetlen küzdelemből, és elindulunk a magunk útján.

Nézd, sütit is együtt sütünk!
Fotó: Deagreez / Getty Images Hungary

Ám nem mindenkinek sikerül ezt meglépnie. A versengő típusú nők, az alacsony önbizalommal, megfelelési kényszerrel küzdők túl sokáig próbálhatnak meg mindenben az elsők lenni. Ők azok, akiknek soha semmi nem elég jó: a férj nem elég támogató, a gyerek nem fejlődik a kellő ütemben, mert nem előzi meg egy hónappal a tankönyvekben leírtakat, és egyáltalán: semmi sem úgy történik, ahogyan azt előzetesen elképzelték. Ráadásként ezek a légvárak megmászhatatlanul magasak, hiszen az, aki elérhetetlenül magas követelményeket támaszt maga és a gyereke elé, soha nem érhet fel a csúcsra. 

Elérni a lehetetlent

Bár kívülről úgy tűnhet, hogy minden rendben van a tökéletes anyákkal és tökéletes gyermekükkel, a perfekcionista emberek nem boldogok, sőt. Lehet, hogy mosolyogva osztogatják a tanácsaikat és szeretnek kérkedni elért eredményeikkel, lehet, hogy az összes fejlesztő játékot megvették a gyereküknek és dizájner ruhákat adnak rá, de nem boldogok és nem elégedettek. Sokkal nagyobb csalódásokat élhetnek át, mint amilyeneket akár jelenlétükkel, akár megjegyzéseikkel másoknak okoznak. Ők azok, akik a legjobban félnek mások véleményétől, akik krónikus stresszben töltik a mindennapjaikat, és akárhogy igyekeznek, nem tudnak megelégedni. Nem véletlen, hogy körükben nagyobb arányban fordul elő szorongás és depresszió. A gyerekük pedig megérzi a ki nem mondott elvárásokat is.

Semmi sincs veszve 

Dr. Dawn Kingston, a Calgary Egyetem perinatális mentális egészséggel foglalkozó professzora szerint azonban a perfekcionista típusú anyukák is átélhetik a boldogságot és a nyugalmat, de ehhez szükség van arra, hogy tisztában legyenek saját jellemvonásaikkal. Kellő önismeret birtokában külön készülhetnek arra, hogy ne tegyék tönkre saját kismamaságukat az elérhetetlen elvárásokkal és a versengéssel. Minden kezelhető, a perfekcionizmus is, de előbb be kell látniuk, hogy azok, majd ha lehet, szakembertől segítséget kérni a lazításhoz. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.