Oxford neve hallatán akár a Harry Potter-könyvek, akár a Holt költők társasága című film jut eszünkbe, magunk előtt látunk zordon morc, hagyománytisztelő, feszes tanárokat bő talárban, gusztusos téglaépületek közti mesezöld gyepen vastag könyvköteggel a kezükben órára siető szemüveges zsenipalántákat, akik a tanulás nyomása alól csak egy-egy túlzásba vitt beavatási szertartás erejéig lépnek ki szerepükből, de a végén övék a világ. Kovács Réka Ágnes saját tanulmányai alapján mesél a valódi oxfordi diákéletről.
Réka kiváló gimnáziumi eredményeit kivételes esze mellett főleg rendkívüli szorgalmának köszönhette. De aki egy stréber, zárkózott tanulógépet képzel most maga elé, az kezdje teljesen elölről. Réka kifejezetten kacagós, vidám, szórakozott, szeleburdi, nagy baráti körével intenzív társasági életet élő lány volt már kamaszként is. Viszont,
ha tanulni kellett, az kétségtelen, hogy páratlan önfegyelemmel és kitartással tudta magát belevetni,
így zárhatta a középiskolát kitűnő emelt szintű matek- és kémiaérettségivel, két felsősokú nyelvvizsgával, színötös jegyekkel és egy londoni egyetemi felvételi ígéretével. A mestert már Oxfordban végezte, ahol napokkal ezelőtt immár matematika-PhD-dolgozatát is leadta.
Olvasmány- és filmélményeink alapján öreg és konzervatív, szigorú, de nagyon okos profokat látunk magunk előtt összeráncolt szemöldökkel a kazettás ablak üvegén át fejcsóválva nézni a vidám fiatalokat a zöld gyepen. Milyen a valóságban Oxfordban diáknak lenni, és milyenek a professzorok?
Először is, a profok nem öregek, sok a fiatal és a középkorú, nem hordanak talárt, némelyik pedig kifejezetten laza. A világ minden országából jönnek: az én supervisorom svájci volt, a kollégája amerikai, de volt köztük román, belga, olasz és japán is. A diákok összetétele éppen ennyire vegyes: Dél-Afrikától Cipruson át Kínáig mindenhonnan jönnek ide tanulni, és igen, a diákoknak már valóban van egy vékony, hosszú, ujjatlan kabátra emlékeztető talárjuk, de azt elsősorban a formális eseményekkor kell viselni.
Kikből, hogyan lesz oxfordi diák? Mennyire elitista Oxford?
A világ minden tájáról érkező tanulók jó része persze sikeres szülők gyermeke, jómódú családokból kikerülő, akadémiai háttérrel érkező fiatal, de olyan is van, aki kevésbé tanult vagy gazdag família sarja. A brexit óta ebben sajnos sokat változott a helyzet, de korábban az Európai Unióból itt tanulni vágyókra az uniós tandíj vonatkozott, amire igénybe vehették az angol diákhitelt, vagyis gyakorlatilag nem kellett fizetni a tanulmányokért. A brexit óta ez a szituáció nehezebb lett, a külföldiekre vonatkozó tandíj az angol háromszorosa, és angliai diákhitelt sem vehetnek rá fel, ha jól tudom. Vannak azért még így is ösztöndíjak, amik segíthetnek, de azokért is tenni kell.
Akkor ott sem minden diák zseni?
Nekem is az volt az előzetes képem Oxfordról, hogy csak zsenikkel van tele, de nagyon jó volt látni, bekerülve oda, hogy ugyanolyan emberek, mint mi, kiesik a kezükből valami, vagy elrontanak egy feladatot, tudnak hibázni éppúgy, mint más. Ami viszont kézzelfogható, az az, hogy mindenki nagyon szorgalmas, minden diák hihetetlenül odateszi magát, a munkamorál nagyon erős. Elképesztően motivált, szorgalmas, eltökélt diákok vannak itt, ez a felfogás az, ami domináns, nem pedig a filmekben ábrázolt született zsenik tobzódása. Aki itt van, tett is érte, hogy itt legyen.
Kiből és hogyan lesz zsenit képző tanár?
Oxford fontosnak tartja, hogy minden tudományágból magához gyűjtse a legnagyobb szaktekintélyeket, a legelismertebb kutatókat. Aki valamilyen jelentős tudományos kutatást visz véghez, és hírnevet szerez a tudomány világában, azt Oxford meghívja tanítani, hogy nála legyenek a legrangosabb kutatók, itt épüljenek köréjük a következő kutatócsoportok, s így öregbítsék presztízsét. Nagyobb hangsúlyt fektet Oxford az oktatóinak a kutatási eredményeire, mint arra, hogy ki milyen tanár.
Mennyire kell még ezen a szinten tanítani?
A mesterképzésen például Oxfordban 3 trimeszterből áll egy tanév. Mindegyik trimeszter, vagyis term viszont összesen csak nyolc hétből áll: a tanév eleji iskolakezdéstől karácsonyig, a karácsonyitól a húsvétig és a húsvéttól nyárig tartó termök is csak nyolc-nyolc hetesek, de a tanítás maga ebből is leginkább csak az első kettőre korlátozódik, utána sok az önálló munka, a diákoknak autodidakta módon kell feldolgoznia sok anyagot. Vagyis a tanagyag nagy részének leadása mindössze 16 hétben történik, ami nagyon zsúfolt és megterhelő. Heti 4-5 beadandóval a diákok a végére teljesen kikészülnek. Ez egy furcsa rendszer, ahogyan az is, hogy például nálunk, matematikából a kiadott feladatlapokhoz legtöbbször nem kapunk megoldókulcsot a későbbiek során sem. Persze nem az eredményt akarjuk lelesni, vagy a munkát megspórolni, hanem ellenőrizni magunkat, illetve rájönni belőle arra, amire magunktól nem tudtunk, utánanézni módszereknek. Ennek az az oka, hogy attól félnek, utána átadjuk a feladatlapot az alattunk járó évfolyamoknak, és akkor a tanároknak új feladatgyűjteményt kellene összeállítania.
Mi volt a legjobb az oxfordi tanulmányokban?
Azonkívül persze, hogy a hihetetlenül szép zöld fű és gondozott kertek közti téglaépítésű házakban élni és tanulni már önmagában elképesztően jó és inspiráló érzés, a mester egyik nagy előnye az volt, hogy mindössze 28-an voltunk a csoportomban. A mester „osztályom” kap egy önálló irodát, ahol együtt tudunk lenni, dolgozni, gondolkodni, tanulni az órák között is. Ennek komoly közösségformáló szerepe és tanulást, közös gondolkodást és barátkozást serkentő haszna is van. Ez a kis osztályos hangulat lehetővé tette, hogy mindmáig nagyon jóban legyünk, a későbbiekben pedig valószínűleg értékes kapcsolati tőkévé válik mindez. A tanszéki felosztás mellett párhuzamosan van egy college felosztás is. Ezekhez tartozik minden diák, ebben lakik, étkezik. Mind egy kicsit más, de mindegyikben van egy gyönyörű nagyterem. A Christ Church nagyterméről koppintották például a Harry Potterben látható ilyen termet is. Itt aztán olykor formális vacsorákat is rendeznek, amelyeken az olvasólámpák hangulatvilágításai mellett pincérek szolgálják fel a finom fogásokat a talárban vacsorázó oxfordi diákoknak. Ez felemelő érzés.
