Ilyen a valóságban Oxfordban diáknak lenni

Olvasási idő kb. 4 perc

Oxford neve hallatán akár a Harry Potter-könyvek, akár a Holt költők társasága című film jut eszünkbe, magunk előtt látunk zordon morc, hagyománytisztelő, feszes tanárokat bő talárban, gusztusos téglaépületek közti mesezöld gyepen vastag könyvköteggel a kezükben órára siető szemüveges zsenipalántákat, akik a tanulás nyomása alól csak egy-egy túlzásba vitt beavatási szertartás erejéig lépnek ki szerepükből, de a végén övék a világ. Kovács Réka Ágnes saját tanulmányai alapján mesél a valódi oxfordi diákéletről.

Réka kiváló gimnáziumi eredményeit kivételes esze mellett főleg rendkívüli szorgalmának köszönhette. De aki egy stréber, zárkózott tanulógépet képzel most maga elé, az kezdje teljesen elölről. Réka kifejezetten kacagós, vidám, szórakozott, szeleburdi, nagy baráti körével intenzív társasági életet élő lány volt már kamaszként is. Viszont, 

ha tanulni kellett, az kétségtelen, hogy páratlan önfegyelemmel és kitartással tudta magát belevetni,

így zárhatta a középiskolát kitűnő emelt szintű matek- és kémiaérettségivel, két felsősokú nyelvvizsgával, színötös jegyekkel és egy londoni egyetemi felvételi ígéretével. A mestert már Oxfordban végezte, ahol napokkal ezelőtt immár matematika-PhD-dolgozatát is leadta.

Olvasmány- és filmélményeink alapján öreg és konzervatív, szigorú, de nagyon okos profokat látunk magunk előtt összeráncolt szemöldökkel a kazettás ablak üvegén át fejcsóválva nézni a vidám fiatalokat a zöld gyepen. Milyen a valóságban Oxfordban diáknak lenni, és milyenek a professzorok?

Először is, a profok nem öregek, sok a fiatal és a középkorú, nem hordanak talárt, némelyik pedig kifejezetten laza. A világ minden országából jönnek: az én supervisorom svájci volt, a kollégája amerikai, de volt köztük román, belga, olasz és japán is. A diákok összetétele éppen ennyire vegyes: Dél-Afrikától Cipruson át Kínáig mindenhonnan jönnek ide tanulni, és igen, a diákoknak már valóban van egy vékony, hosszú, ujjatlan kabátra emlékeztető talárjuk, de azt elsősorban a formális eseményekkor kell viselni.

Valahogy így festenek hivatalos eseményen tanárok és diákok Oxfordban
Fotó: Jacob King - PA Images / Getty Images Hungary

Kikből, hogyan lesz oxfordi diák? Mennyire elitista Oxford?

A világ minden tájáról érkező tanulók jó része persze sikeres szülők gyermeke, jómódú családokból kikerülő, akadémiai háttérrel érkező fiatal, de olyan is van, aki kevésbé tanult vagy gazdag família sarja. A brexit óta ebben sajnos sokat változott a helyzet, de korábban az Európai Unióból itt tanulni vágyókra az uniós tandíj vonatkozott, amire igénybe vehették az angol diákhitelt, vagyis gyakorlatilag nem kellett fizetni a tanulmányokért. A brexit óta ez a szituáció nehezebb lett, a külföldiekre vonatkozó tandíj az angol háromszorosa, és angliai diákhitelt sem vehetnek rá fel, ha jól tudom. Vannak azért még így is ösztöndíjak, amik segíthetnek, de azokért is tenni kell.

A Worcester College impozáns belső képe
Fotó: Eye Ubiquitous / Getty Images Hungary

Akkor ott sem minden diák zseni?

Nekem is az volt az előzetes képem Oxfordról, hogy csak zsenikkel van tele, de nagyon jó volt látni, bekerülve oda, hogy ugyanolyan emberek, mint mi, kiesik a kezükből valami, vagy elrontanak egy feladatot, tudnak hibázni éppúgy, mint más. Ami viszont kézzelfogható, az az, hogy mindenki nagyon szorgalmas, minden diák hihetetlenül odateszi magát, a munkamorál nagyon erős. Elképesztően motivált, szorgalmas, eltökélt diákok vannak itt, ez a felfogás az, ami domináns, nem pedig a filmekben ábrázolt született zsenik tobzódása. Aki itt van, tett is érte, hogy itt legyen.

Fogadás 1943-ban a Christ Church College nagytermében
Fotó: Kurt Hutton / Getty Images Hungary

Kiből és hogyan lesz zsenit képző tanár?

Oxford fontosnak tartja, hogy minden tudományágból magához gyűjtse a legnagyobb szaktekintélyeket, a legelismertebb kutatókat. Aki valamilyen jelentős tudományos kutatást visz véghez, és hírnevet szerez a tudomány világában, azt Oxford meghívja tanítani, hogy nála legyenek a legrangosabb kutatók, itt épüljenek köréjük a következő kutatócsoportok, s így öregbítsék presztízsét. Nagyobb hangsúlyt fektet Oxford az oktatóinak a kutatási eredményeire, mint arra, hogy ki milyen tanár.

A környezet is meghatározó és magával ragadó
Fotó: Alla Tsyganova / Getty Images Hungary

Mennyire kell még ezen a szinten tanítani?

A mesterképzésen például Oxfordban 3 trimeszterből áll egy tanév. Mindegyik trimeszter, vagyis term viszont összesen csak nyolc hétből áll: a tanév eleji iskolakezdéstől karácsonyig, a karácsonyitól a húsvétig és a húsvéttól nyárig tartó termök is csak nyolc-nyolc hetesek, de a tanítás maga ebből is leginkább csak az első kettőre korlátozódik, utána sok az önálló munka, a diákoknak autodidakta módon kell feldolgoznia sok anyagot. Vagyis a tanagyag nagy részének leadása mindössze 16 hétben történik, ami nagyon zsúfolt és megterhelő. Heti 4-5 beadandóval a diákok a végére teljesen kikészülnek. Ez egy furcsa rendszer, ahogyan az is, hogy például nálunk, matematikából a kiadott feladatlapokhoz legtöbbször nem kapunk megoldókulcsot a későbbiek során sem. Persze nem az eredményt akarjuk lelesni, vagy a munkát megspórolni, hanem ellenőrizni magunkat, illetve rájönni belőle arra, amire magunktól nem tudtunk, utánanézni módszereknek. Ennek az az oka, hogy attól félnek, utána átadjuk a feladatlapot az alattunk járó évfolyamoknak, és akkor a tanároknak új feladatgyűjteményt kellene összeállítania.

A fáradt gőzt az oxfordi diákok is csak kieresztik valahogy…Getty Images Hungary
Fotó: Tom Stoddart Archive

Mi volt a legjobb az oxfordi tanulmányokban?

Azonkívül persze, hogy a hihetetlenül szép zöld fű és gondozott kertek közti téglaépítésű házakban élni és tanulni már önmagában elképesztően jó és inspiráló érzés, a mester egyik nagy előnye az volt, hogy mindössze 28-an voltunk a csoportomban. A mester „osztályom” kap egy önálló irodát, ahol együtt tudunk lenni, dolgozni, gondolkodni, tanulni az órák között is. Ennek komoly közösségformáló szerepe és tanulást, közös gondolkodást és barátkozást serkentő haszna is van. Ez a kis osztályos hangulat lehetővé tette, hogy mindmáig nagyon jóban legyünk, a későbbiekben pedig valószínűleg értékes kapcsolati tőkévé válik mindez. A tanszéki felosztás mellett párhuzamosan van egy college felosztás is. Ezekhez tartozik minden diák, ebben lakik, étkezik. Mind egy kicsit más, de mindegyikben van egy gyönyörű nagyterem. A Christ Church nagyterméről koppintották például a Harry Potterben látható ilyen termet is. Itt aztán olykor formális vacsorákat is rendeznek, amelyeken az olvasólámpák hangulatvilágításai mellett pincérek szolgálják fel a finom fogásokat a talárban vacsorázó oxfordi diákoknak. Ez felemelő érzés.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.