Ha várod az ovikezdést, mint a Messiást, még nem vagy rossz anya!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Reggel háromnegyed kilenc van, a tanév kezdete előtti napon. Már megírtam egy cikket, készítettem egy egérfarkat, de mire meglett, a gyerekek már indiánosat játszottak, szóval fejdísz kellett helyette. Ha valaki megérti azt, hogy az anyák miért várják annyira az óvodai nevelési év kezdetét, az egész biztos én vagyok.

A rohanós óvodai reggelek persze nem sokkal könnyebbek, mint ez a kézműveskedve dolgozós, de azoknak legalább van egy olyan következménye, hogy az ember elindul otthonról egy-kettő-több gyerekkel, és hamarosan egyedül ér haza – helló, home office! – vagy a munkahelyére. 

A produktivitást nem duplázza, hanem milliószorozza az, ha nem kell folyamatosan felpattogni a munka mellől.

Gondolom, az érzés még sokak számára nagyon is ismerős.

Nehéz szétforgácsolva teljesíteni

Hogy néhány hétig vagy hónapig maradt otthon a gyermek nyáron, szinte édes mindegy: néhány nap után érzem magamon az ingerültséget, ha ötperces etapokban kell dolgoznom. Kell egy másik nadrág, éhes vagyok, szomjas vagyok, töröld ki a fenekem – és akkor még össze sem vesztek a testvérek, ugyebár. Az ilyen szétforgácsolt munkanapok eredménye vagy az, hogy egészen estig képtelen vagy végezni a feladataiddal, vagy az, hogy a koncentráció teljes hiánya hibák sorában manifesztálódik.

Este meg marad a bűntudat, hogy ma is ráripakodtál a gyerekekre, mert civakodtak valami játékon, ráadásul csak tolod magad előtt a feladatokat, a to-do list egyre hosszabb és hosszabb.

Nyilván vannak, akik éteri mosollyal ajkukon mondják, hogy a gyermeknek az anyja mellett a legjobb, de azt hiszem, ők azzal nem számoltak, hogy az anyának dolgoznia is kell.

A tanév kezdete egy óvodás mellett is lehet jó dolog
Fotó: Belinda Howell / Getty Images Hungary

Ha nincs óvoda, munka akkor is van

Márpedig anyának biztosan kell dolgoznia – most aztán még inkább, mint eddig, hiszen az élet folyamatosan drágul.

Kisfiam július végén panaszosan kérdezte, hogy miért kell apjának és nekem is dolgoznom. Az ő javaslata az lett volna, hogy vagy felváltva dolgozzunk, vagy inkább egyikünk egyáltalán ne tegye ezt.

Persze nekem is tetszene bármelyik megoldás, de arra már nem vetemedtem, hogy felterjesszem azokat munkáltatómnak.

Igen, a gyerekeim nagyon szeretnek otthon lenni, ezért is töltötték a teljes nyarat otthon. Az óvodát nemigen emlegették a nyári szünet ideje alatt: szerencsére volt olyan élménydús és izgalmas minden anyai és apai munkanap ellenére is a nyaruk, hogy nem szenvedtek hiányt semmiben. Voltak sarasak, vizesek, simogattak kismacskákat, ugráltak medencébe, túráztak magas hegyen, fürödtek tiszta vizű tóban és tengerparton egyaránt, gyűjtöttek köveket, ástak, bicikliztek, társasoztak, esőben áztak, és gyűjtöttek sok kis sebet kalandjaik során. De most már mindannyiunk számára itt az ideje, hogy közösségbe menjenek.

És persze néztek mesét is a laptopon, amikor anyának és apának még dolgoznia kellett.

Jó érzés is lehet végre oviba vinni a gyereket
Fotó: FreshSplash / Getty Images Hungary

Gyere, vágyott tanév, gyere!

Nem is tiltakoznak, amikor az óvoda szóba kerül, csak az érdekli őket, milyen tortát viszünk majd be a születésnapjukra. Én pedig kifejezetten várom azt a szeptemberi reggelt, amikor öltözés után nem a szobájukba vonulnak vissza, hogy játsszanak, hanem felöltözünk, és útnak indulunk az óvodába. 

Miután elmentek, én sokkal gyorsabban végezhetem majd el azt a munkát, ami nyáron az egész napot felemésztette, így marad majd még idő arra is, hogy a lakás normálisan nézzen ki, ne tornyosuljanak halmokban a ki nem olvasott könyveim, és a futócipőmet is felhúzhassam.

Az első betegségig biztosan sokkal kiegyensúlyozottabb leszek, és ők is jobban járnak: mire hazaérnek, már nem a laptop előtt gubbasztó anyát kapják, hanem egy olyat, amelyik játszik velük, felolvas nekik, és elégedettebb. Ettől pedig mindannyian jobban leszünk. Ha te is várod már, hogy a munkádat nyugodtabban végezhesd akár otthon, akár máshol, ne legyen lelkiismeret-furdalásod – megérdemled az óvodát.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.