Fontos változások jönnek az orvosi rendelőkben

Olvasási idő kb. 2 perc

Ezzel az újítással teljesebb körű lehet a diagnózis az orvosi rendelőkben, emellett még a fiatalok is kedvet kaphatnak az orvosi pályához.

A praxisok ingyen jutottak olyan eszközökhöz, amely abban segít, hogy a rendelőkben az alapellátás szintjén teljesebb körű diagnózis születhessen.

Minden eszköz – köztük különféle hordozható ultrahanggépek, hitelesített vérnyomás- és testsúlymérők, gyermekek és csecsemők számára is használható pulzoxyméterek – elkelt annak a közel 22 milliárd forintos uniós projektnek a keretében, amelyre a gyermekpraxisok pályázhattak.

Amint azt a Medicalonline.hu-t idézve az Economx.hu is megírta, Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke szerint a medikai rendszerekkel összekapcsolható és a telemedicinában is használható eszközparkkal közelebb kerültek az orvosok ahhoz, hogy betegeik számára definitív ellátást nyújtsanak – így megkönnyítve azt a lehetőséget, hogy az adott ellátóhely maga tudja meggyógyítani a beteget. Emellett a jelentős eszközfejlesztés reményt ad ahhoz is, hogy a fiatalok számára vonzóbbá tegye a házi gyermekorvosi pályát.

A jóslatok szerint öt éven belül a házi gyermekorvosok 70 százaléka nyugdíjas korú lesz, ezzel szemben csak csupán negyven új lép a rendszerbe. 

Havasi Katalin az új gyermekorvosi ügyeleti rendszerrel kapcsolatban azt mondta, hogy jelenleg vármegyénként 1-5 ellátási pontot alakítottak ki, amelyet csak akkor szükséges igénybe venni, ha a gyermeket nem tudják ellátni a lakóhelyéhez legközelebb eső háziorvosi ügyeletben, és a telefonos gyermekorvosi támogatás sem elég. Azt, hogy a beteg milyen szintű ellátást igényel, gyermekorvos részvételével történő telefonos triázzsal állapítják meg.

Öt éven belül a gyermekorvosok 70 százaléka nyugdíjas korú lesz
Fotó: miodrag ignjatovic / Getty Images Hungary

Vége az igazolásgyárnak?

Az iskolai igazolások kiadásának Havas Katalin szerint az EESZT és a Kréta rendszer összekötése vethetne véget. Mint mondta, a két online rendszer összekötésével elérhető lenne, hogy a pedagógusok a saját informatikai rendszerükben láthatnák a kiadott orvosi igazolást, és az adott betegség becsült gyógyulási idejét, emellett a szülő is igazolhat egy-két napot. Az egyesület javaslatát már döntéshozói szintre is eljuttatták.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.