Kipróbált egy online kihívást, a gépek tartották életben a 12 éves fiút

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Archie Battersbee valószínűleg nem akart semmi rosszat, viszont belebotlott a Blackout Challenge-be, és ki akarta próbálni azt. Az online kihívás következtében a fiú agyhalott lett, az őt kezelők pedig már többször lekapcsolták volna az őt életben tartó gépeket, ha szülei több, egymást követő erőfeszítést nem tesznek azért, hogy ez ne történjen meg. Az Archie életét meghosszabbító kezeléseket augusztus hatodikán állították le, a fiú pedig aznap meg is halt. Az online kihívások veszélyeiről soha nem volt időszerűbb beszélni, mint most.

Frissítve!

A brit sajtó az elmúlt napokban többek között Archie ügyétől hangos. A kétségbeesett szülők jó ideje tudták, hogy az orvosok le akarják kapcsolni fiukat az őt életben tartó eszközökről, az egészségügyi szakemberek mindvégig fenntartották érvelésüket, miszerint 

Archie érdekei azt diktálják, hogy tovább már ne tartsák mesterségesen életben.

Az orvosok, bár úgy vélték, ez a fiú legjobb érdekeivel ellenkezik, minimális ideig még meghosszabbították a kezelések idejét, amíg az angol jogrendszer minden egyes lépcsőfokát nem járták végig a szülők, ám a lehetőségek kedden elfogytak.

Fojtogatós kihívást hajtott végre

Hollie Dance, Archie édesanyja szerint a fiú, aki szenvedélyesen lelkesedett az életért, valószínűleg a Blackout Challenge teljesítése közben szenvedhetett visszafordíthatatlan agysérülést. Ez a kihívás már 2008-ban megjelent az interneten, de a tavalyi évben a TikTokon új életre kapott. 

Lényege, hogy a résztvevőktől azt követeli meg, addig tartsák vissza lélegzetüket, amíg el nem ájulnak.

Ezt tudatosan elég nehéz lenne végrehajtani, ezért kapta a fojtogatós kihívás nevet is ez a feladat: akár saját magad fojtogatásával is elérheted a „kívánt” hatást.

Vannak ártalmatlan kihívások is, de a Blackout Challenge nagyon veszélyes
Fotó: portishead1 / Getty Images Hungary

Természetesen neked, felnőtteszeddel borzalmasan rossz ötletnek tűnik ez a kihívás, és nem is érted, miért venne benne részt gyermeked, de sose hidd, hogy ez attól függ, elég okos-e. Ok lehet a FOMO, azaz a félelem attól, hogy kimarad valamiből, de lehet, hogy vágyik az elismerésre a közösségi médiában, esetleg izgalmasnak tartja a veszélyt, vagy pedig örömét leli abban az adrenalinlöketben, amivel egy ilyen feladat teljesítése jár. Ezt az érzést te is ismerheted, amikor győztesként kerülsz ki egy nehéz helyzetből. A gyerekek játéknak vélik a kihívásokat, és nem, nem látják át, mi történhet.

Számtalan veszélyes online kihívás létezik

Ráadásul sok kihívás nem is veszélyes, ott volt például a magyar körökben is elterjedt jeges vödrös kihívás, melyben jótékony célra készültek a videók arról, ahogy a felhasználók magukra borítanak egy jókora vödör jéghideg vizet, majd közlik, hogy adakoztak a megjelölt célra.

Más kihívások ugyanakkor arra biztatnak, hogy mássz fel egy tejesrekeszekből rakott, ingatag piramis tetejére, égesd meg magad a fújós dezodor meggyújtott lángjával, tűnj el 48 órára mindenki elől, fogyassz drogot, vagy nyalj meg nyilvános közegben található tárgyakat, hátha elkapod a koronavírust. 

Te biztosan pontosan látod az összes kihívásban azok veszélyét, de a gyerekek, főként, ha ingerkereső, az izgalomért rajongó gyerekekről, kiskamaszokról, tinikről van szó, nincsenek ezzel ugyanígy – vagy épp annyira halhatatlannak és sebezhetetlennek érzik magukat, hogy fittyet hánynak a halálra is.

A baj csak az, hogy erről a halál nem tud – a Blackout Challenge ismert áldozatainak száma világszerte több tucatra rúg.

Pokoli helyzet egy szülőnek

Ha van gyermeked, nem nehéz beleképzelned magad most Hollie Dance helyzetébe. Archie szülei az utolsó pillanatig azért küzdöttek, hogy, ahogyan ők fogalmaztak, a lehető legtermészetesebb halált halhassa fiuk.

Természetesen közben mindvégig reménykedtek abban, hogy a visszafordíthatatlan mégis visszafordítható

– egy alkalommal azt kérték, azért hagyják az életet meghosszabbító gépekre kapcsolva a fiút, aki április hetedike óta agyhalott, mert megszorította édesanyja kezét. Arról is beszéltek, hogy véleményük szerint vannak olyan kezelési módok, amelyeket nem is fontoltak meg a doktorok, közte az őssejt bejuttatását a fiú szervezetébe. Nem lehet őket ezért vádolni, minden anya és apa szíve belefacsarodik a gondolatba is, hogy saját gyermekét ilyen állapotban láthatja egyszer.

Archie családja – középen a szülők – elment a végsőkig
Fotó: Carl Court / Getty Images Hungary

A szülők az angol legfelsőbb bíróságig mentek el fellebbezésekkel, bevonták az ENSZ szakértőit, és augusztus harmadikán reggel kilencig volt még arra idejük, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságánál is fellebbezzenek – ezzel kapcsolatosan ugyanakkor úgy érezték, kelepcébe csalták őket, mivel nincs már elég idejük arra, hogy a család ügyvédje összeállítsa a beadványt.

Végül minden hiába volt

Mégis sikerült összeállítaniuk az anyagot, az orvosok pedig úgy döntöttek, addig nem kapcsolják le a gépeket, míg a bíróság nem határoz ügyükben. 

Gyorsan megérkezett azonban innen is a válasz: a korábban egyhangúan meghozott döntésekbe nem akart beleszólni az emberjogi bizottság sem.

Közben japán és török orvosok azzal keresték meg a családot az édesanya elmondása szerint, hogy tudnának olyan kezelést biztosítani Archie részére, mely segítene abban, hogy állapota javulhasson. A szülők hospice-ba is vitték volna már fiukat, ám a kórház korábbi álláspontja az volt: amíg a folyamatban levő ügyek nem záródnak le, nem engedélyezik a fiú elszállítását. A legutolsó elutasítás után aztán arra kaptak lehetőséget, hogy a hospice-áthelyezést kérelmezzék fiuknak, ám ez a kérelem sem járt sikerrel. Az orvosok szerint ha Archie-t lekapcsolják a gépekről, szervei lassan, egymás után felmondják majd a szolgálatot - viszont átszállítása olyan állapotromlás kockázatát rejti, amely hatására akár bele is halhat az utazásba, így épp az nem teljesülne, ami mellett szülei érvelnek: hogy méltósággal, békében távozhasson e világból. Hiába lett volna a szülők elmondása szerint olyan hospice, amely fogadja őt, végül augusztus hatodikán lekapcsolták az őt életben tartó gépeket. Miután a lélegeztetőgépről is levették, még negyed órát élt.

Ezt tedd megelőzésképp

Az ügyből sokat tanulhatunk, és természetesen nagyon bonyolult orvosi, morális és egyéb kérdések is felmerülnek az eset kapcsán. Szülőként ugyanakkor a legfontosabb üzenet a következő: figyelj oda gyermeked internethasználatára. Szó szerint élet-halál kérdés lehet, hogy tudod-e, mivel tölti gyermeked idejét az interneten, és hogy arról veled is beszél-e. A következőket teheted annak érdekében, hogy a lehetőség szerint megakadályozd egy hasonló tragédia kialakulását otthonodban:

  • Beszélgessetek az internetes tevékenységeiről, légy mindig kész kérdéseire.
  • Tanítsd meg a tudatos internethasználatra: ne azt érezze, hogy a vállai fölött kémkedsz azzal kapcsolatosan, mit csinál, hanem tanítsd meg, hogy milyen veszélyek leselkednek rá, és ezeket hogyan fedezheti fel.
  • Minden felmerülő kihívást vitassatok meg: először is ő foglalja össze saját szavaival, mit kell a résztvevőknek tennie, és ennek milyen következményei lehetnek – a legrosszabb forgatókönyvet is beleértve.
  • Tartsátok be a megbeszélt képernyőidőt.
  • Biztasd arra, hogy felnőttől kérjen segítséget, ha nem érzi magát biztonságban az interneten.
  • Mutass példát – például azzal, hogy nem árasztod el az internetet róla készített videókkal.
  • Ha szülői felügyeletet használsz, azt okosan tedd, ne veszíts ezzel bizalmat! 

Mindezzel sokat teszel azért, hogy megóvd gyermekedet az interneten rá leselkedő veszélyektől, a kihívások után ugyanis még nem tudhatjuk, milyen veszélyforrás következhet még. Ha általánosságban magabiztosabb és kritikusabb internethasználót faragsz gyermekedből, azzal biztosan a javát szolgálod.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.