Ezért rajongsz pont azért a színészért vagy énekesért: szakember segít, hogy ne vidd túlzásba

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A közösségi médián keresztül szinte bárki életének a részei lehetünk. A folyamatosan valós időben megjelenő sztorik, akár az intim, mindennapi pillanatokat megörökítő posztok, azt az érzést kelthetik bennünk, hogy ismerjük a képernyőnkön gyakran vendégeskedő celebeket.

Tudjuk, melyik a kedvenc kávézója, hol eszi az ebédjét, mit kapott a szülinapjára, hogy éli meg a szakítást, milyen számára a gyereknevelés. Ismerjük a gondolatait, az érzéseit – legalábbis azt hisszük –, miközben soha nem találkoztunk vele élőben, soha nem beszélgettünk vele, és ő maga lehet, hogy még a létezésünkről sem tud. A közösségimédia-platformok olyan kapcsolódásokat teremtenek, amik révén azt éljük meg, hogy az általunk követett influenszerek az életünk részévé válnak. Sokszor sokkal jobban ismerjük őket még a barátainknál is. Ezek az úgynevezett paraszociális kapcsolatok olyan egyoldalú, plátói kapcsolatok, amiket a médiahasználó létesít egy vagy több médiaszemélyiséggel.

A sztárokon, hírességeken, hús-vér közszereplőkön kívül akár kitalált karakterekkel – könyv-, sorozat- és filmszereplőkkel – is alakíthatunk ki paraszociális kapcsolatokat. Paraszociális kapcsolatot nemcsak a szereplőkkel, de akár az univerzummal is létesíthetünk, amiben ezek a karakterek élnek. Ezek alapján talán jobban érthetővé is válik, hogy az első Avatar-film után miért is számoltak be sokan depressziós tünetekről azok, akik nem tudták nélkülözni Pandóra élhető, csodálatos világát.

Kapcsolat valós kapcsolódás nélkül

A paraszociális interakciókat úgy éljük meg sok esetben, mintha valós, szemtől szemben történő interakciók lennének. A közösségi médiában ezek lehetnek like-ok, szívecskék, szomorú fejek vagy kommentek. A live-ok és kérdésmatricák pedig már valós idejű interakciókat is adhatnak a felhasználók kezébe.

A kialakuló paraszociális kapcsolatok pszichológiailag képesek úgy működni, mint a valós kapcsolatok.

Ha azon kapjuk magunkat, hogy barátainkkal egy közszereplő szerelmi életének rétegeit elemezzük, vagy napközben azon gondolkozunk, vajon mit kapott kedvenc influenszerünk a szülinapjára, akkor már paraszociális kapcsolatról beszélhetünk. 

Az online élettérben kialakult paraszociális kapcsolataink akár depresszióhoz is vezethetnek
Fotó: Dmitry Marchenko / EyeEm / Getty Images Hungary

Paraszociális kötődés

A paraszociális interakciókhoz és kapcsolatokhoz hasonlóan a paraszociális kötődés is ugyanúgy működik, mint a valós, hús-vér kötődéseink, éppen ezért a paraszociális kötődésnek is szintén fontos összetevője a közelségkeresés. Mindez magyarázza, hogy miért is nyitjuk meg napjában akár többször kedvenc influenszerünk profilját, ugrunk rá a legújabb sztorikra, vagy miért is nézünk meg vagy olvasunk el újból és újból számunkra kedves filmeket és könyveket. Mindez bármilyen furcsán is hangzik, de biztonságérzetet nyújt a számunkra. Ezeket mérlegelve a Harry Potter-könyvek és -filmek generációkon átívelő elsöprő sikere könnyen érthetővé válik.

A láthatatlan kapcsolatok hatásai

Szerencsére nem minden fekete és fehér, így a paraszociális kapcsolatoknak is van pozitív és negatív hatása is, attól függően, hogyan engedjük magunkat jelen lenni ezekben a kötődésekben.

Ezek a kapcsolatok erősíthetik a szociális kapcsolatainkat, hiszen ugyanazon paraszociális kapcsolatot kialakítva féltékenység nélkül vitathatjuk meg a kapcsolathoz fűződő viszonyunkat, vagy rajongói klubokhoz is csatlakozhatunk, ahol hozzánk hasonló gondolkodású emberekkel találkozhatunk. Ezenkívül a paraszociális kapcsolatoknak az előnye lehet, hogy:

  • támogatást, inspirációt és motivációt nyújtanak,
  • közösséget teremtenek, és erősítik a valahova tartozás élményét,
  • csökkentik a magányosságot,
  • növelhetik az önbizalmunkat,
  • csökkentik az előítéleteket.

Azonban, ha nem vigyázunk, a paraszociális kapcsolatok beavatkozhatnak valós kapcsolatainkba, különösen akkor, ha azok a valós interakciók és kapcsolatok helyébe lépnek. Ilyen módon hozzájárulhatnak a szorongáshoz, a magányhoz és a társadalmi elszigeteltséghez, leginkább a túlzott közösségimédia-használat esetében.

További negatív hatása lehet ezeknek a kapcsolatoknak az, hogy:

  • befolyásolják a fogyasztási szokásainkat,
  • depresszió kialakulásához vezethetnek,
  • politikai nézeteinket formálhatják,
  • hatással lehetnek arra is, kire szavazunk,
  • befolyásolják, hogyan gondolkozunk bizonyos emberekről, nemi sztereotípiákról, de akár azt is, hogy mennyire bízhatunk a tudományban.

Evolúciósan bennünk van a késztetés, hogy kapcsolatokat létesítsünk másokkal. Az agyunk nem tud különbséget tenni a médián keresztül látott és hallott vagy a valós életünkben látott és halott emberek között, így ugyanolyan minőségűnek éli meg azokat a kapcsolatokat is. Ezek alapján könnyebb értenünk tinédzser gyermekünk, felnőtt barátunk kötődését, de akár a sajátunkat is elérhetetlen karakterek irányába. Az előnyök és hátrányok tudatosítása segíthet minket ezeknek a kapcsolatoknak a kezelésében.

A CIKK SZERZŐJÉRŐL

Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Jennifer
Szabó Jennifer
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.