Sokak szerint ez az egyik legnagyobb probléma a mai gyerekekkel, de van megoldás

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem csoda, hogy kétségbeesel, ha kisiskolásként te már faltad a könyveket, ám a gyerekedet nem tudod rávenni arra, hogy olvasson. Akad néhány módszer, amivel közelebb hozhatod hozzá a betűk világát.

Egyre ritkább látvány az olvasó gyerek. És nemcsak a kötelező olvasmányokkal gyűlik meg a bajuk, de olyan izgalmas regényeket sem vesznek a kezükbe, ami garantálná, hogy jól szórakozzanak. Vannak azonban olyan, sokszor szinte észrevétlen módszerek, amelyek segíthetnek, hogy könyvszerető embert nevelhess a gyerekedből. 

Újszülöttként kezdődik

Az UNICEF oldalán megjelent cikk szerint elegendő naponta csupán 15 perc, hogy olvasást szerető gyereket nevelj. Az, hogy a kicsiből egy nap olvasó iskolás, majd felnőtt váljon, valójában annyira korán kezdődik, amit nem is hinnél; újszülöttként.

Akár néhány napos vagy néhány hetes korban elkezdheted, hogy a gyerkőc tudja, a könyvekben rejlő történetek izgalmasak és érdekesek.

A picik az első pillanattól tanulják a nyelvet, ezért fontos, hogy halljanak változatos történeteket, szórakoztató előadásban. Ha egy pár hónapos babának olvasol fel, nyugodtan „add elő” a sztorit; változtasd a hangodat, amikor a különböző szereplők megszólalnak, hiszen így válik a gyermek számára élővé a történet. A gyerekek már az előtt megszerethetik a könyveket, mielőtt elkezdenek olvasni, ha már piciként sok időt töltenek a könyvek társaságában, idősebben még inkább fogják élvezni. 

Nem lehet elég korán kezdeni az olvasó gyerekké nevelést
Fotó: OR Images / Getty Images Hungary

Az olvasó gyerek példát követ

Ha a gyerek azt látja, hogy olvasni jó élmény és nem nehéz kötelesség, ő is szívesebben vesz majd könyvet a kezébe. Amikor egy gyerek azt látja, hogy a szülőnek is kedves elfoglaltsága az olvasás, ő is könnyebben vesz majd le egy-egy kötetet a polcról. Ha tanácstalan vagy, hogy a korának milyen történet a megfelelő, érdemes a könyvesboltban tanácsot kérni, vagy akár be is iratkozhattok a helyi könyvtárba; gyakran olyan programokat is találtok, ami még inkább arra sarkallja a gyereket, hogy jól érezze magát a könyvek között. De jó ötleteket kaphatsz az olvasni szerető gyerekek szüleitől is, hogy milyen történet volt az, amire rákapott az ő gyermekük. 

Felváltva 

Ha már a gyerkőc iskolás, játsszatok egymással felolvasósdit. A mese egyik oldalát olvasd fel te, majd jöjjön ő. Tegyétek ily módon interaktívvá a történetet; például tippeljétek meg együtt, hogy vajon hogyan folytatódik, így még inkább kíváncsi lesz a következő fejezetekre, és szinte észrevétlenül halad majd előre a történetben. Ráadásul kellő önbizalmat is szerez a hangos olvasáshoz vagy hogy mások előtt megszólaljon. 

A helyi könyvtárban a programok is vonzóak lehetnek
Fotó: Jacobs Stock Photography Ltd / Getty Images Hungary

Ne határozd meg, mit olvasson!

Lehet, hogy te az indiánregényeket szeretted, de ha őt a dinoszauruszok érdeklik, engedd meg neki a lehetőséget, hogy maga döntsön. Dr. Sheila Razdan, a St. Louis Gyermekkórház orvosa szerint teljesen mindegy, hogy mit olvas a gyerek, csak vegyen a kezébe könyvet. Sokan például a képregényekkel kezdik az olvasást, és innen térnek át később a szépirodalomra. 

Kell egy hely

Sokunknak hozzátartozik az olvasáshoz egy olyan kényelmes kuckó, ahol nyugalomban el tudunk vonulni a kedvenc regényszereplőinkkel. Miért lenne ez másképp a gyerekekkel?

Ha a szobájában van könyvespolc, ahol gyűlhetnek a kötetek, és egy kényelmes babzsák fotel vagy saját készítésű sátor, sokkal nagyobb örömmel vonul el olvasni.

A nagyobbak esetében időről időre rendezhetünk könyvklubot a hasonló érdeklődésű gyerekeknek, a beugró lehetne egy fejezet egy közösen választott könyvből, amit így együtt beszélnek meg. Ezek az alkalmak jó alapot jelentenek, hogy később olvasást szerető emberekké váljanak. 

Egy hívogató olvasókuckó is segíti az olvasásra nevelést
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Legyen ez kitüntetett idő!

Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy az olvasásra szánt idő egyben feltétlen és teljes figyelmet is jelent, nagyobb örömmel várja majd ezeket az alkalmakat. Amikor felolvasol neki, vagy ő olvas hangosan, tényleg legyen a fókuszban; ne menjen a háttérben a televízió, és űzd messzire a telefonodat is. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.