Döbbenetes drágulás a nyári táboroknál: akár 300 ezer forint is lehet egy hét

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A 2025-ös nyári szezonban jelentős áremelkedés tapasztalható a gyermektáboroknál.

Az ATV beszámolója szerint a táborok átlagosan 10–15 százalékkal drágultak a tavalyi évhez képest. Jelenleg a napközis táborok ára már meghaladja az 55–60 ezer forintot is, az ottalvós táborok esetében pedig az árak elérhetik akár a 100 ezer forintot.

Az idei legdrágább táborok között említést érdemel egy balatoni kétnyelvű tábor, amelynek alapdíja 240 ezer forint, de egyes prémium programokkal akár a 300 ezer forintot is elérheti. Egy 14 napos színházi tábor szintén 239 ezer forintba kerül.

Rekordösszegek a gyermektáborokban – mit tehetnek a szülők?

Érdemes időben elkezdeni a jelentkezést, hogy kedvezőbb legyen az ár.
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A legjobb ár-érték arányú táborok turnusai gyorsan betelnek, ezért mindenképp érdemes időben lefoglalni a helyeket.

A Táborfigyelő portál vezetője, Tóth Béla szerint 

Idézőjel ikon

az előfoglalási kedvezmények kihasználásával azok a szülők, akik hamar – akár már tavasszal – elintézik a jelentkezést, 10–15 százalékot is megtakaríthatnak gyermekenként.

A táborok kínálata továbbra is széles: a hagyományos sport-, kaland- és nyelvi táboroktól kezdve a digitális, programozó, művészeti és tematikus táborokig számos lehetőség áll a családok rendelkezésére. Több új és egyedi tábor is indul, például mesterséges intelligencia vagy TikTok témában. Az idei évben egyébként a legnépszerűbbnek a sport, az idegennyelvi és informatikai táborok bizonyulnak.

Az idei évben is rendkívül széles a választék a táborok között.
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A szülőknek érdemes alaposan tájékozódniuk, és időben megtervezniük a gyermekek nyári programjait, hogy megtalálják a minden szempontból legkedvezőbb tábort, mind árban, mind programkínálatban.

Ebben a cikkben elolvashatod, hogyan érkezik meg a kánikula hazánkba, és milyen hőmérsékletekre kell számítani a következő napokban.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Baráth Lilla
Baráth Lilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.