Nem várod a nyári szünetet? Akkor biztosan szülő vagy!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond – igazán nem kedvelem ezt a mondást, de ha a nyári szünetről van szó, sajnos minden szava igaz.

A gyerekeim, mióta kiszagolták, hogy a nyár azzal egyenlő, hogy nem kell óvodába menni, állandóan azt kérdezik, meddig járnak még intézménybe. A nyár számukra a teljes önfeledtséget jelenti, amikor is egész nap játszhatnak anélkül, hogy el kellene indulniuk reggel az óvodába, ahol egyébként ugyanolyan gondtalanul játszanának, de mégis – ahhoz el kell indulni. Minden egyes kérdés kapcsán elfog a félelem a nyártól – és ebben osztozom sok százezer szülőtársammal.

Nyári szünet = hova tegyem a gyereket?

Ne kerteljünk tovább: a nyári gyerekfelügyelet megszervezése az egyik leghálátlanabb feladat. Óvodában még lehet élni az ügyeleti renddel, már ha a gyermeket nem zavarja, hogy összevont csoportokban, adott esetben idegen óvónővel, sőt, idegen helyen kell eltöltenie ezeket a heteket, miközben az sem biztos, hogy kis barátainak mindegyike jár majd nyáron. 

Az iskolában azonban már nincs kímélet: két és fél hónapig meg kell oldani a problémát.

Nagyszerű, ha a szünet idején a nagyszülők is tudnak vigyázni a gyerekekre, ám nem egyértelmű
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Ez az én gyerekkoromban sosem volt gond – mindössze egy, velünk élő és éjszakai munkarendben dolgozó nagymama volt szükséges hozzá. Elképzelésem sincsen, hogyan bírta idegrendszerrel az éjszakai munka után a kettő, majd három gyermeket: én már ha nagyon rosszul alszom, akkor is alkalmatlan vagyok mindenféle, gyermek és türelem kettősével járó feladatra. Egy bármikor rendelkezésre álló és fitt nagyszülő mára pedig luxus, hiszen sok nagyi maga is aktív dolgozó, vagy nincsen abban a fizikai vagy mentális állapotban, hogy rá lehessen bízni akár a legkisebbeket is. Arról meg ne is beszéljünk, ha a nevelési elvek ütközése ezt végleg ellehetetleníti.

Ha nincs segítség, nagyon nehéz

Hogy számszerű érvekkel is alátámasszam, mennyire szívás a nyári szünet, ahhoz elég végiggondolni a szabadságolásokat. Ideális esetben a szülőpár oldja meg a feladatot: mondjuk negyven év körüliekkel számolva fejenként nagyjából 35 nap szabadságuk van, ami szuper, mert ha felváltva vannak a gyerekkel nyáron, a tizenegy hét ezt nagyjából el is viszi.

55 munkanapon osztozhatnak, így talán épp marad még szabadságuk az őszi, tavaszi és téli szünetek felosztására is – már ha a munkáltató engedi így kivenni a napokat.

Nyaralni persze nem mennek, hiszen azt együtt kéne.

A táborok szuper alternatívát jelentenek, de nem is mindenkinek van kerete arra, hogy ezzel a lehetőséggel éljen, és az is előfordulhat, hogy a gyerek egyszerűen túl kicsi ahhoz, hogy ottalvós rendszerű táborba adjuk be. Arról ne is beszéljünk, ha valaki egyedül neveli gyermekét, vagy rugalmatlan a munkáltatója. A vállalkozóknak szerencsére rugalmatlan munkáltatóval nincs gondjuk, ők egyszerűen nem kapnak fizetést, ha nem dolgoznak. Persze az egyre népszerűbb home office lehetősége megoldás, de egy benzinkutas, árufeltöltő vagy villamosvezető nehezen tud a távolból a munkahelyén lenni. Vannak tehát családok, ahol a nyár a kínszenvedés szinonimája is egyben. Persze lehet kérni iskolai felügyeletet erre az időszakra, de ha valami nem gondtalan napokat jelent, akkor az, hogy nyáron is korán kell kelni, egy osztályteremben eltöltve a napot. Más kérdés, hogy néha nincs alternatíva.

A nyári táborok sem tudnak mindenkit kihúzni a csávából
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Tervezés és újratervezés

A nyár tehát a logisztika időszaka.

Hogyan fogjon össze több, rokoni vagy baráti kapcsolatban álló család, hogy gyermekeiknek együtt biztosítsanak felügyeleti lehetőséget, megosztva egymás közt a szabadsággal vagy home office-szal érintett időszakokat? Hogyan kérjenek a szülők extra lehetőségeket home office-ra, hogy azért a kecske is jóllakjon, miközben a káposzta is megmarad?

Ki mikor vegyen ki szabadságot? A nagyikra mikor lehet bízni a gyerekeket? Az állandó szervezés és tervezés a legtöbb szülő minden kapacitását leköti, így pedig nehéz arra koncentrálni, amit a nyári szünet a gyerekeknek adhatna.

Az ugyanis, hogy akár óvodai, akár iskolai környezetből kiszakadva, a monoton mindennapok helyett igazi szabadságban élve minél több élményt gyűjtsenek, igenis fontos lenne. A szabadban töltött idő, a közös programok hozhatják össze a családokat ismét – év közben a hétköznapok leginkább a rohanásról szólnak, ilyenkor jó lenne közös, minőségi időt teremteni, nem pedig gyorsan tévé elé ültetni a gyereket, amíg lezavarunk egy videómeetinget, vagy a héten negyedszer is beadni a papához meg a mamához, amikor ő velünk töltené végre az idejét. Én megértek minden szülőt, aki nem várja a nyarat, sőt: legtöbbször én is egy vagyok közülük.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.