Így nyaralj gyerekkel: mi választja el a katasztrófától az álomnyaralást?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nyári vakáció egész más lesz azután, hogy gyerekkel indul az ember útnak: ettől azonban lehet még nagy élmény a nyaralás, sőt! Épp csak egy kicsit másképp kell azt megtervezni, mint annak előtte tetted.

Sok minden megváltozik az életedben, miután gyermeked születik, de az nem, hogy családdal is szeretnél nyaralni indulni. A legkisebbek igényeit is figyelembe kell venni ilyenkor, ami alapvetően alakíthatja át azt, ahogyan és ahova utazol, de ez nem azt jelenti, hogy le kellene mondani a nyaralásról.

A sikeres nyaralás kulcsa a tervezés

Ha korábban a spontaneitás híve voltál, most érdemes változtatni ezen egy kicsit. Ha gyerekkel utazol, nem mindegy, hogy találsz-e megfelelő szállást, vagy hogy milyen programokkal telik majd a hét. Ettől még választhatsz last minute ajánlatot, de annak valószínűleg lőttek, hogy hirtelen megfontolásból autóba ülve leutazz a horvát tengerpartra, és sötétedés környékén kezdj szállást keresni. Főleg a kisebb gyermeknek szüksége van arra, hogy eleget pihenhessen, különben mindannyiótok pihenését tönkreteszi majd a kialvatlanságából fakadó nyugtalanság. 

Érdemes tehát indulás előtt a ti igényeiteknek megfelelő szállást választani: van, akinél az a szempont, hogy legyen külön gyerekszoba, míg más otthon és nyaralás idején is szívesebben alszik egy helyiségben gyermekével.

Kevesen preferálják a légkondi nélküli tetőtéri apartmant kisgyerekkel, míg lehet, hogy korábban ezzel is beérték – sok a szempont, amelyre ilyenkor figyelni érdemes.

Nyaralás gyerekkel: a tervezett spontaneitás paradoxona
Fotó: Marko Geber / Getty Images Hungary

De gyerekkel is hagyhatsz teret a spontaneitásnak

Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy minden egyes napotok programját meg kell tervezni reggel héttől este nyolcig! Érdemes végiggondolni, mi az, amire mindenképp sort szeretnél keríteni, és mi az, ami halasztható vagy akár ki is hagyható. Esőnapos programokat ilyenkor főként érdemes már jó előre találni: egy hotelszobába bezárva ragadni kisgyerekkel ugyanis sokkal kellemetlenebb, mint amilyennek elsőre hangzik. (Persze azért néha ez is előfordul, ezért játék nélkül rutinos szülő már nem utazik sehova.) Ne ragaszkodj mereven ahhoz, amilyennek otthon elképzelted a pihenéssel töltött időszakot: ha valamilyen körülmény változik, a gyerek túl fáradt, mégsem elég családbarát a kinézett program, változtass – ez mindenkinek javára szolgál.

Másféle szálláshely lehet ideális

Egy apró hotelszoba is elég, ha reggeltől estig a várost járod – de ha gyerekkel utazol, talán ideálisabb egy apartman, ahol ő elvonulva pihenhet napközben, ha még igénye van rá.

Itt azzal sem kell annyira törődnöd, hogy mekkora zajt csinált reggel fél hétkor, ébredés után, és abból se lesz gond, ha kismotorozni akar vacsora közben, mivel nincs pincér, akit fellökhetne.

Neked sem kell aggódnod azért, hogy másokat zavartok, és mások is sokkal kevésbé zavarnak titeket.

Van, ami nem maradhat otthon ilyenkor

Most nemcsak a kedvenc alvókára és játékra gondolok, hanem az alapvető házi patikára. Egy kisgyermek sokkal többször beteg, mint mi, felnőttek, a tünetek enyhítése pedig minden körülmények közt fontos. A jól bevált lázcsillapítót, orrcseppet vagy az esetlegesen állandóan szedett gyógyszereket semmiképp ne hagyd otthon, nagyon kellemetlen ezek után rohangálni egy idegen városban, adott esetben idegen nyelven tájékozódva. Sok olyan apró-cseprő betegség adódhat, amely mellett nem kell megszakítani a nyaralást, viszont gyógyszer nélkül sokkal nehezebb ezeket átvészelnie a kicsinek és a szülőnek egyaránt.

Légy kreatív

A legbonyolultabb dolga talán a csecsemők és a totyogók szüleinek van: babakocsi, etetőszék, bili, kiskád… rengeteg a holmi. Érdemes előre tájékozódni arról, ezek közül mit biztosít a szállás, és azon is eltöprenghetsz, mi az, amit te tudsz helyettesíteni.

Kicsik esetében a babakocsi alternatívája lehet egy jó babahordozó, mely apró helyet foglal, nagyobbacskáknál pedig az etetőszék kiváltható egy ülésmagasítóval.

Ha igazán kicsivel utazol, a napközbeni altatásoknál lehetsz engedékenyebb, és ha a baba is szereti így, alhat a babakocsiban vagy a hordozóban múzeumozás vagy kirándulás közben.

 

A legkisebbekkel is átélhetsz hatalmas élményeket
Fotó: Image taken by Mayte Torres / Getty Images Hungary

Láss reálisan

A gyermekedet te ismered jól – te tudod, mennyire ragaszkodik rituáléihoz, mennyire mozdítható ki komfortzónájából.

Van, akivel lehet sátorozni is már kétéves kor előtt, míg más a légy szárnyának rebbenésére is felébred óvodásként is.

A nyaralás helyszínét, programját, minden elemét érdemes átgondolni annak fényében is, hogy az mennyire kompatibilis a gyerekekkel. Ha tudod, hogy csak bizonyos típusú ételeket fogyaszt, ezekről pedig nem tudod, elérhetők-e a nyaralás helyszínén, inkább vigyél magaddal olyasmit, amit szeret.

Légy optimista

Nyaralni azért megyünk, hogy mind jól érezzük magunkat – ne aggódd túl, mi hogy alakul. Persze egészen másképp önfeledt egy ilyen típusú pihenés, mint egy romantikus hétvége volt kettesben, és nem számíthatsz annyi bulizásra sem ilyenkor, mint egy fesztiválos nyaralás idején. Ez ugyanakkor nem rosszabb vagy jobb, hanem más, mint ami korábban volt – egészen újszerű élményeket gyűjthetsz szülőként. Megmutatni valamit, amire gyermeked őszintén rácsodálkozik, épp akkora örömöt szerezhet, mint saját álmaidat megvalósítani.Szülőként más az élet, de ugyanúgy lehet izgalmas, mint gyerek nélkül.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.