Ennyibe kerül idén egy hét a családdal a Balatonnál

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy lángos kétezer forintba, míg egy fagylalt ezer forintba kerül idén nyáron. Ekkora kiadással kell számolnia egy átlagos magyar családnak, ha a Balatonhoz utazik.

Az energiaárak és az alapanyagárak növekedése várhatóan hatást gyakorolt a strandok árszabására. Elsősorban az ételek területén kell magasabb összegekre számítani, míg a szállások esetében nincsen nagy változás.

Kétezer forintos lángos

Az élelmiszerárak változása miatt az ételek ára drasztikusan megnőtt. A családok eddig ezt a problémát leginkább egy módon kezelték: csökkentették az éttermi étkezéseket, és inkább otthon főzött ebédet választottak. Ezek mellett sok család döntött a gyengébb minőségű alapanyagok mellett. A Balaton-parton, a fűben viszont nem kezdhetünk el magunk lángost sütni, és a fagylalt is elengedhetetlen része egy nyári utazásnak. Éppen ezért sokkoló, hogy a standok átlagosan 25-45 százalékos áremeléssel nyitnak újra. Ahol eddig egy sima lángos 650 forintba kerül, ott ma 950 forint. Míg a nagy kedvenc sajtos-tejfölös lángos ára 1500-ról 2000 forintra emelkedett. Amennyiben egy kétgyerekes család a balatoni hétvége alatt legalább egyszer elmegy lángosozni, csaknem 8000 forintot fog kifizetni az egyszerű kelt tésztából készült ételért.

Jönnek a nagyüzemi fagyik /Fotó: GettyImages

Ezerforintos fagylalt

A cukrásziparban elkülönítve beszélnek a fagylaltkészítésről. Ennek oka, hogy a technika eltér a többi cukrászrecepttől. A fagylaltkészítéshez nélkülözhetetlen a mélyfagyasztó, aminek fenntartása az energiaválság miatt 300 százalékkal emelkedett. Ez hatással volt a fagylaltkészítésre is, így idén nyáron egyre kevesebb cukrászda kínál helyben készített fagyit, helyette egy központi raktárból érkező édesség kerül a tölcsérbe. Az új és egyre népszerűbb megoldás képes garantálni, hogy ár-érték arányban jó fagylaltot kapjunk. A nagyüzemi fagyik külsőre semmiben sem különböznek a helyben készített változattól, és az ízük is olyan, akár a megszokott, viszont a cukrászdák számára így is kiesést jelent. Egy ilyen gombóc idén nyáron átlagosan 500 forintba kerül, míg a manufaktúrákban készített édesség ennek akár a duplája is lehet. Vagyis egy fagyizás a Balaton-parton csaknem 5000 forintba kerül egy kétgyerekes család számára.

A szállással spórolhatunk 

Az idei szezonban egyedül a szállások ára nevezhető elviselhetőnek, hiszen ezen a területen legfeljebb 14 százalékos emelés várható. Ennek oka, hogy a Balaton környéki települések turisztikai céllal egész évben várják a látogatókat, így nem szükséges a nyári árakat megduplázni, hogy egyensúlyban legyen az éves bevétel. A példa kedvéért egy tavalyi 10 000 forintos siófoki szállás idén közel 12 000 forintba kerül fejenként egy éjszakára. Ez egy kétgyerekes család számára – az idegenforgalmi adóval – közel 300 000 forintos költséget jelent egy hétfőtől vasárnapig tartó nyaralás esetén. Érthető, hogy a turisztikai információk eddigi beszámolói szerint még egyetlen szálláshelyen sem beszélhetnek telt házról. Érdekes, hogy a Covid óta új szokás jelentkezett ezen a területen. Míg évekkel korábban többen voltak azok, akik hónapokkal előre foglaltak szállást, addig ma csak néhány tucat ember mer jóval előre foglalni. 

Félmillió forint is kevés

Mindent összevetve félmillió forint nem elég egy négyfős családi nyaralásra. A hazai számok tehát megegyeznek a környező országok (például Horvátország vagy Szlovénia) árszabásaival. Ami azonban a nyaralók számára veszteség, a munkavállalók számára nyereség, ugyanis idén először képesek a balatoni vendéglátóhelyek nemzetközi piacon is versenyképes béreket adni a személyzet tagjainak. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.