„Nem akartam választani a munkám és a gyerekek között. Szeretem a munkám, és szeretem a gyermekeimet! Miért üzeni a világ, hogy választanunk kell? Én önmagamat választottam, együtt kerek az én világom” – meséli őszintén egykori dilemmáit a háromgyermekes édesanya, aki egy vezető nemzetközi biztosítótársaság vezérigazgatójaként dolgozik ma már két országban is.
Mit tegyünk, ha szeretjük a munkánkat, de családban gondolkodunk, gyereket vállalunk, egzisztenciát teremtünk, s közben egyensúlyt keresünk? Ezek a kérdések gyötörték dr. Zolnay Juditot, a MetLife Biztosító Magyarország és Bulgária vezérigazgatóját, aki a MABISZ, a Menedzserszövetség és a HBLF Elnökségi tagja, az @alomhataridovel alapítója.
„Előbb voltam anya, és utána kezdtem szakmai karrierem építésébe, gyakorlati tudásom és vezetői ismereteim fejlesztésébe” – emlékszik vissza a kezdetekre a háromgyerekes édesanya és vezérigazgató.
„Két egyetemi diploma, szakvizsgák és a sikerélmények egyértelművé tették, hogy szeretek szakmailag építkezni, fejlődni, hatással lenni másokra és közösen célokat elérni. Menet közben a nagyfiam mellé érkezett még két másik, így választanom kellett.”
A szabadság nem azt jelenti, hogy valaki azt csinál, ami éppen eszébe jut, hanem azt, hogy választhat a lehetőségek közül.
„Szabadon választottam, de utólag objektíven megvizsgálva, nem igazán volt szabadságom. Nem akartam választani a munkám, a szakmai fejlődésem, egzisztenciális biztonságom és a gyerekek között, hiszen egyikük sem fenntartható önmagában. Szeretem a munkám, és szeretem a gyermekeimet, miért is üzeni a külvilág elvárásként, hogy választanunk kell? Én önmagamat választottam, együtt kerek az én világom, mint egy alma két fele. Amikor meghoztam a döntésem, világossá vált, hogy meg kell szerveznem a két világom együttes működését.
A reptéri irányítóközponthoz tudom hasonlítani a dolgozó anyák mindennapjait.
Pelenkák és elemzések: a tudatos jelenlét elsajátításának útja
„Szilvia egy éve menteeként jelentkezett hozzám egy mentorprogramba. Amikor kisfia kétéves lett, már alig várta, hogy először részmunkaidőben ugyan, de a pelenkákat elemzésekre és projektekre cserélje.
Őszintén bevallotta, hogy a közösségi média anyai csoportjaiban nem merte felvállalni, hogy bár rajongásig szereti kisfiát, sokszor olthatatlan vágyat érez, hogy ismét visszatérjen a munka világába.
Mentorálása során fejlesztendő területnek azt jelölte meg, hogy mindig éppen abban a szerepben szeretne fókuszáltan teljesíteni, amelyben éppen van. A tudatos jelenlét elsajátítását mindennapjai szervezésében gyakorlatra kívánta váltani.” Dr. Zolnay Judit mentoráltjáról hozzáteszi, hogy a tökéletesség társadalmi elvárása áradt felé a bölcsődei nevelőktől a médiáig mindenhonnan. „A munkát a célok meghatározásával és a prioritások felállításával kezdtük. Az egyensúlyt dinamikusan értelmeztük, először pedig az időbeosztással kezdtünk foglalkozni. A naptárba minden szerep bekerült: a gyerekkel töltött idő csakúgy, mint az énidő. A »segítségkérés« és az »elég jó is jó« elvét is gyakoroltuk. A külső elvárásoknak való megfelelés helyett a prioritások és személyes célok mentén terveztük meg az aktivitást, és havonta ellenőriztük a fejlődést egy 1–10-ig tartó skálán mérve.”
„A mentorálás végén kialakult a ritmus, és a dinamikus egyensúlyra való törekvés állandósult. Pár hete kaptam a hírt, hogy hamarosan érkezik a kistestvér, és indulhat az újratervezés. Mentoráltam önmagával kapcsolatos biztonságérzete bizonyosan nagy segítség lesz a következő gyermek érkezése és a későbbi munkába állás során” – nyugtázza egy sikeres mentorálás történetét dr. Zolnay Judit.
„Mindig dobni kell felfelé, mozgásban tartani a tányérokat az életünk minden területén. Az én saját esetemben cirkuszi zsonglőrként szép eredményeket értem el, csak a saját személyes tányérjaimra nem jutott sosem időm. Így esett, hogy saját káromon tanultam meg, hogy az önismeretre és önmagunk fejlesztésére énidőt kell szerveznünk, különben előbb-utóbb az összes tányért elejtjük, hiszen a zsonglőr energiája szépen elfogyott” – vonja le a tanulságot a vezérigazgató édesanya.
