„Nő vagy, örülj, hogy megszólalhatsz!”

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Milyen feszültségeket okoznak a nemekhez társított sztereotípiák? Csökkentek-e a nemi szerepekhez kapcsolt előítéletek a 21. századra? Dr. Csernus Fannival, az Amnesty International Hungary nemek közötti egyenlőség szakértőjével az óvodáskorban megjelenő sztereotípiák hatásairól beszélgettünk.

Az Amnesty International legfrissebb kutatása során megdöbbentő mondatokat idéztek a részt vevő kamaszok. A nőknek valóban a konyhában a helyük? A menstruáció tényleg okot adhat az iskolai bullyingra?

A társadalmi nemi sztereotípiák alapvetően határozták meg a társadalmi felépítést több ezer éven keresztül. Az élesen elkülönülő nemi szerepek okozta korlátok lebontására az elmúlt két évszázad során változó eredményű megoldási javaslatok születtek, azonban sokszor úgy tűnik, még mindig egy helyben állunk. 

Probléma, ha egy fiú babázik, vagy csak jó apa lesz belőle a végén?
Fotó: Linda Raymond / Getty Images Hungary

Minden ember egyenlő?

Önmagában az, hogy valaki férfinak vagy nőnek születik, nem kellene, hogy bármiben is akadályt jelentsen. Emlékezzünk csak a híres középkori uralkodónőkre vagy szentekre, akik változó háttérrel indulva, de tényleg felcsillantották a lehetőségét annak, hogy a nők is képesek lehetnek mindarra, amire a férfiak. Hiszen elsősorban emberek vagyunk, annak, hogy melyik nemet képviseljük, vajmi kevés köze van ahhoz, mihez van affinitásunk. De a való életben is így van vajon?

„Mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy szembenézzünk ezzel a problémával, és ahelyett, hogy alábecsülnénk vagy igazolnánk a nemi alapú negatív diszkrimináció káros következményeit, vegyük észre a hátterében álló társadalmi okokat, és ezáltal saját közvetítő szerepünket is benne” – fogalmazta meg a Díványnak adott interjújában az Amnesty International nemek közötti egyenlőség szakértője, dr. Csernus Fanni. „Úgy gondolom, mindannyiunk célja és felelőssége, hogy kijelölt életutak helyett lehetőségeket teremtsünk.

Van választásuk?

Megdöbbentő posztok születtek a szervezet Facebook-oldalán az elmúlt hetekben, melyekben fiatalok vallottak arról, mennyire jellemzi életüket a nemi különbségek miatti egyenlőtlenség. Egy, a kutatásban részt vevő 18 éves fiú szerint már a viselkedés elemzésekor hangsúlyossá válik, hogy vajon fiú vagy lány-e az illető. 

Idézőjel ikon

„Ha egy fiú viselkedik rosszul, az általában elfogadott, ha viszont egy lány, az sokszor »nem nőies«.”

A kutatás során kiderült, hogy a nemi egyenlőtlenségek valahol az óvodába kerülést követően jelennek meg a gyerekek között. Egy kisgyerek számára az egyértelmű fizikai adottságokon kívül még nem jelentkeznek nemi sztereotípiák, a fiúk éppen úgy szoktak babázni, mint a lányok, és a hosszú haj sem akadálya annak, hogy valakinek az autók legyenek a kedvenc játékai. A szülői minta azonban nemcsak szabadságot adhat az első években, hanem rá is erősíthet az előítéletekre. 

Ki jut feljebb?
Fotó: Jonathan Kirn / Getty Images Hungary

Annak függvényében, hogy milyen mintákat látnak maguk körül a gyerekek, már egészen kis korban elsajátítják a sztereotípiákat. Ha egy gyerek azt látja, hogy otthon kizárólag az édesanyja látja el az otthoni feladatokat, illetve olyan meséket mesélnek neki, melyekben mindig anya főz, mos, takarít és mesél esti mesét, ezek a minták fokozatosan beivódnak a gyermek gondolkodásába és önképébe. Különösen akkor, ha mindezeket nem követi egy kritikus szemléletformálás – mondja Csernus Fanni. Ezt tovább erősítik a gyermekeknek vásárolt játékok, melyek gyakran a felnőtt élet imitációjára szolgálnak azáltal, hogy segítségükkel gyakorolják is mindazt, amit a környezetükben látnak. Például a babakonyha, a játék baba, a szerelődoboz vagy orvosi táska mind játék a mintákkal, a lehetőségekkel. Emellett, a felnőttek megerősítései alapján, elsajátítják a kívánt viselkedést, amit aztán magukra és másokra vonatkoztatva is alkalmaznak.”

A baba lányos játék? 

A kortárs közösségekbe való bekerüléssel pedig egyre inkább a játszótársak véleménye is terítékre kerül. Az Amnesty kutatásából egyértelműen látszik, hogy már az óvodában gyakran előfordul, hogy a gyerekek rászólnak egymásra, ha azt látják, hogy valaki nem az elvárásoknak megfelelően viselkedik, például nem azzal játszik, amivel sztereotipikusan „kellene” neki. Ez egyértelmű lenyomata annak, hogy már óvodában tudják, hogy a társadalom mit vár az embertől.

A szakmaválasztásnál nem kellene, hogy jelentősége legyen a nemeknek
Fotó: Ezra Bailey / Getty Images Hungary

A társadalmi érzékenyítés évtizedek óta dolgozik azon, hogy ugyanolyan jogok illessék meg a férfiakat és a nőket, de mintha ez a közintézményekben annak ellenére nem valósulna meg, hogy pontosan tőlük – is – várjuk az egyenlő esélyeket. Ami az oviban még csak apró konfliktus a játékválasztásban, akár csak azért is, hogy hozzáférhessenek a gyermekek az adott játékhoz nagyobb vita nélkül, iskoláskorra a gyerekek számára már a környezetük által megalapozott, nem áthidalható problémává válhat. 

Idézőjel ikon

„A kutatásunkból azt láthatjuk, hogy a középiskolás lányok harmada elsajátította és osztja is azokat a nemi sztereotípiákat, melyek szerint a nők elsődleges feladata, hogy az otthonukról gondoskodjanak, valamint minden negyedik lány a szakmákkal kapcsolatos sztereotípiákkal is egyetért – összegzi a szakértő. Ez hatással van saját jövőképükre is.”

Szükség lenne változtatásokra, de van is rá igény

Az otthon végzett munka, melynek terhei az elmúlt évszázadok során javarészt a nők vállait nyomták, nincs sem anyagilag, sem társadalmilag megbecsülve, viszont szellemi és fizikai kihívásokkal, nehézségekkel jár. Az egyenlőtlen eloszlás komoly hátrányt jelenthet, hiszen az, aki a fizetett munkája mellett még mindezekkel is terhelt, elesik attól a lehetőségtől, hogy szakmájában kiteljesedhessen, pusztán azért, mert két fronton is helyt kellene állnia. 

Ugyanez vonatkozik a gondozáshoz, oktatáshoz kapcsolódó méltatlanul alulfizetett szakmákra is, melyeket ugyancsak főként nők látnak el. Még napjainkban is azt láthatjuk, hogy ezekre a pályákra férfiak nagyon alacsony arányban jelentkeznek. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint a pedagógia és az egészségügy szakon tanuló hallgatók mintegy kétharmada volt nő, míg az informatikai és mérnöki szektorban tanuló hallgatóknak mindössze 16–26%-a. A szakképzések esetében a különbség még nagyobb. Azokon a területeken, ahol a férfiak felülreprezentáltak, az átlagos bruttó fizetés kétszer akkora, mint ott, ahol főként nők dolgoznak. Ahhoz, hogy ezen változtassunk, ezeket a szakmákat a fiatalok számára vonzó életpályává kell tenni, ami anyagi biztonságot, sikereket és elismertséget hordoz magában – sorolja az aggasztó adatokat az Amnesty International munkatársa. A kutatásunkból a középiskolások igényei is rávilágítanak: az is fontos lenne, hogy férfi- és női szerepmodelleket egyaránt kapjanak a fiatalok ezeken a területeken is csakúgy, mint például az informatikában és természettudományban.” 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.