Így kellene valójában használnod a fényvédő krémet és a naptejet

GettyImages-1187377664

Már az első tavaszi napsugarak is erősek, főleg a fehér, fényt régen látott bőrnek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ha már télen nem figyeltél rá, tavasztól vedd komolyan a fényvédelmet, vagy ha még akkor sem kezdted el, akkor legalább nyáron húzz bele.

Annyi biztos: az év 365 napján gondot kell fordítani a fényvédelemre, ugyanis a napfény mellett a kék fény, a képernyőből jövő HEV-sugarak is öregítik a bőrt. A mai, modern fényvédők ebben segítségünkre lehetnek, ezért indokolt az egész éves fényvédelem.

A ráncok, a sötét foltok kialakulása tökéletesen megelőzhető egy jó minőségű fényvédő krémmel, aminek használatát építsd be a napi bőrápolás rutinodba, és az sem baj, ha a sminktermékeid tartalmaznak fényvédőt. Bár ezek hatása nem adódik össze, de nem árt a több réteg.

A fényvédős hidratálók is egyre népszerűbbek, ám ezek nyáron már általában nem nyújtanak megfelelő védelmet az arcon, ráadásul krémezéskor hajlamosak vagyunk kihagyni a szem körüli részt, így azokat jobb, ha kiegészíted, ha sokat vagy a napon.

Valószínűleg nem olyan jól használod a fényvédőt, mint gondolnád

Új kutatások szerint bár sokan azt mondják, hogy fontos számukra a napvédelem, a szoláriumozással és a napozással kapcsolatos tévhitek még mindig meglehetősen gyakoriak. 

Nagyon vigyázz a gyerekekre
Nagyon vigyázz a gyerekekreD-Keine / Getty Images Hungary

Az UV-sugarakról tudjuk: károsíthatják a bőrt, gyakran leégéssel kísérve. Ahogy a bőrt ért károk idővel felhalmozódnak, az emberek idő előtti öregedést tapasztalhatnak, de akár még bőrrák is kialakulhat, vagy szürke hályoghoz is vezethet, amely állapot esetén a látás homályossá válhat.

Egy korábban készült felmérés egyik fontos megállapítása az, hogy az emberek úgy gondolják, hogy sokkal jobban védik magukat, mint valójában. Amikor az AAD több mint 1000 amerikai felnőttet vizsgált meg, a felmérés résztvevői magas pontszámot adtak maguknak a fényvédelem terén, és a legtöbben azt nyilatkozták, hogy ez fontosabb számukra, mint öt évvel ezelőtt. A válaszadók 62 százaléka „kiváló” minősítést adott magának a fényvédelemért 2021-ben.

Dr. Mark D. Kaufmann , az AAD elnöke azonban azt mondta, hogy ha az ember lebarnul, akkor már biztosan nem jól védi magát.

„Nincs olyan, hogy biztonságos barnulás” –

magyarázta meglepő álláspontját a szakember. „Minden alkalommal, amikor lebarnulsz vagy leégsz, a DNS-t is károsítod a bőrödben” – fűzte hozzá. 

A felmérés több tévhitet és problémát is talált a megfelelő fényvédő használatával kapcsolatban. A felmérésben részt vevők 67 százaléka tévesen úgy gondolta, hogy az SPF 30 fényvédő krém kétszer akkora védelmet nyújt, mint az SPF 15. A valóságban az SPF (fényvédő faktor) száma nem lineáris. Az SPF 15 az UV-sugárzás 93 százalékát, míg az SPF 30 a káros sugarak 97 százalékát blokkolja – ez mindössze 4 százalékkal több védelmet jelent.

Az emberek 43 százaléka azt is mondta, hogy nem tudta, hogy az árnyék véd az UV-sugarak ellen. 65 százalékuk bevallotta, hogy gyakran elfelejti újra felkenni a fényvédőt.

A barnulási mítoszok megdőltek

Dr. Elizabeth Bahar Houshmand bőrgyógyász elmondta, hogy számos mítosz kering a barnulásról. Először is az a hiedelem, hogy a barnulás szükséges a megfelelő D-vitamin-szint eléréséhez. Houshmand szerint nincs ok arra, hogy bárki a bőrrák és a felgyorsult öregedés kockázatának tegye ki magát, hogy elegendő D-vitaminhoz jusson.

„A megfelelő D-vitamin-szint megfelelő étrenddel és pótlással elérhető anélkül, hogy károsítanánk a bőrt”

– magyarázta.

Houshmand megcáfolta azt az általános tévhitet is, hogy a sötét bőrűeknek nincs szükségük fényvédelemre.

„A sötétebb bőrűek továbbra is lehetnek bőrrákosak, és fényöregedést tapasztalhatnak (a bőr idő előtti öregedését, amelyet az ismételt napsugárzás okoz)” – mondta Houshmand. „A barnulás minden bőrszínben a bőr károsodását jelzi, és a károsodás bőrrákhoz és öregedéshez vezet.”

Inkább maradj a szobában a déli órákban
Inkább maradj a szobában a déli órákbanBen Welsh / Getty Images Hungary

Houshmand megjegyezte továbbá, hogy sokan úgy vélik, hogy csak az UVB-sugarak károsak. Míg az UVB a leégéshez és a bőrrákhoz kapcsolódó típus, az UVA káros is, mivel összefüggésben áll az öregedéssel és a ráncosodással – magyarázta.

Végül megvizsgálta azt az elképzelést, miszerint biztonságos a szoláriumban történő előbarnítás.

„Tíz vagy több szoláriumhasználat 34 százalékkal növeli a melanoma kockázatát”

– mondta. „Azok az emberek, akik 35 éves koruk előtt szoláriumot használnak, 75 százalékkal növelik ennek kockázatát.

Hogyan védekezhetsz a legjobban a napfény ellen?

Dr. Lawrence J. Green okleveles bőrgyógyász és a George Washington Egyetem Orvostudományi Karának bőrgyógyász klinikai professzora azt javasolja, hogy amennyire csak lehetséges, viselj ruhát és sapkát, és széles spektrumú, 30-as vagy magasabb fényvédőfaktort használj minden olyan bőrfelületen, amelyet ér a nap.

„Ha egy ideig az ember a vízben van, vagy izzad, néhány óránként alkalmazza újra” – mondta Green. „Maradjunk napernyő alatt, amikor csak tehetjük, hogy ne legyen a bőrünk közvetlenül a napon.”

Green emellett azt javasolja, hogy sprayk helyett inkább krémet vagy testápolót használjunk.

„Ha valaki sprayt használ, annak nagy része a levegőbe kerül, nem pedig a bőrre” – magyarázta –, így a strandoló kevesebb védelmet kap, mint gondolná.

Egyenetlen védelmet biztosíthatnak, ha nem dörzsöljük be teljesen

Dr. Susan Massick, a The Ohio State University Wexner Medical Center bőrgyógyásza szerint a napsugárzás kerülése, különösen 10 és 15 óra között, a legjobb módja annak, hogy az ember megvédje magát.

Azt javasolja, hogy a legjobb eredmény érdekében 20 perccel azelőtt alkalmazzuk a fényvédőt, hogy kimennénk a napra.

„Vigyél fel belőle bőségesen, ne fukarkodj,1-2 pingponglabdának megfelelő mennyiséget oszlass el a napfénynek kitett területeken” – mondta. „Ne feledkezzünk meg az érzékeny területekről, például az arcról, a fülekről, a tarkóról és a lábfejekről, vagy a nehezen elérhető helyekről, például a hátról.

Azt javasolja továbbá, hogy jó ötlet minden szezonban fényvédőt vásárolni, mivel ez a termék is lejár.

Végül azt hozzátette, hogy ha lehetséges, viseljünk teljes fedő sapkát, és fektessünk be egy kiváló minőségű, UVA- és UVB-védelemmel ellátott napszemüvegbe.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek