Amikor a Mozart nevet halljuk, mindenkinek a Wolfgang keresztnév jut eszébe, pedig a zeneszerzőnek volt egy testvére, akinek tehetsége talán az övénél is nagyobb volt – azonban pechjére lánynak született.
Maria Anna Walburgia Ignatia Mozart, röviden Nannerl: Mozart egyetlen testvére, aki megérte a felnőttkort, egyben potenciális riválisa – lett volna, de nőként csak egy darabig kamatoztathatta tehetségét. Hiába turnézott csodagyerekként öccsével együtt, a rivaldafény Wolfgang osztályrésze maradt, igaz, őt magát is inkább az utókor halmozta el a képességének megfelelő elismeréssel, bőven halálát követően.
Mennyire is volt tehetséges a valóságban Nannerl, és mikor tűnt el végleg az európai koncerttermekből?
A második kérdésre adott válasz talán nem meglepő: akkor, amikor férjhez ment. Valódi tehetségét illetően azonban meglepő is lehet az igazság.
Nannerl volt Wolfgang egyik első zenetanára
Nannerl 1751-ben született, apja, Leopold Mozart pedig nyolcévesen kezdte meg zenei oktatását. A lányka csembalóórákat vett tőle, apja pedig elragadtatva figyelte Nannerl fejlődését. A kutatók szerint Wolfgang Amadeus is körülöttük tartózkodhatott, talán meg is próbálta egyszer-egyszer saját maga is lejátszani azokat a darabokat, amelyeket nővére éppen tanult.
„Idővel Nannerl játéka egyre briliánsabbá, technikája egyre tökéletesebbé vált. A fiatal Wolfgangot valószínűleg ez lenyűgözte, és inspirálta a játékra” – vélekedik Eva Riegel zenetörténész. Nannerl oktatása közben azonban arra is felfigyelt az édesapa, hogy Wolfgangban is nagy tehetség rejtőzik: lánya kottájába feljegyezte például, hogy a még nem egészen ötéves fiúgyermeke egy menüettet fél óra alatt megtanult lejátszani.
Ha nem lett volna lehetősége Nannerl mellett belekóstolni az alapokba, csak nyolcévesen kezdte volna meg Wolfgang a csembalóóráit, így viszont – valószínűleg nagy büszkeség mellett – már ekkor elkezdte fia zeneoktatását is.
Gottfried Schlaug, a Harvard szakembere szerint ez a három év nagy hatással lehetett Wolfgang agyának fejlődésére: a kutatók azt találták, hogy azok agya, akik már hétéves kor előtt elkezdenek zenét tanulni, egészen másként fejlődik, mint azoké, akik nem tanulnak zenét, vagy csak nagyobb korukban kezdenek bele. Nannerl gyerekként valószínűleg ugyanúgy részt vett Wolfgang oktatásában, mint Leopold: segített neki lefordítani gyermeknyelvre az utasításokat, és megmutatta, hogyan lehet a zene a szórakozáson túl a kommunikáció egy formája.
Mozart testvére apjukat is lenyűgözte
Wolfgang Amadeus tehát valószínűleg Nannerl nélkül nem lett volna később az, akivé vált – ez igaz abban az értelemben is, hogy turnézni is egyszerre kezdtek. A Mozart csodagyerekek 6 és 11 éves korukban már Münchenben léptek fel, ahol a kisfiút csodagyerekként aposztrofálta a hallgatóság, Nannerlt pedig mesteri zongoristaként.
Édesapja, Leopold is el volt ragadtatva tehetségétől.
„Az én kislányom a legnehezebb műveket is hihetetlen pontossággal és kiválóan játssza: ez azt jelenti, hogy a kislányom, bár még csak 12 éves, Európa egyik legügyesebb csembalójátékosa”
– írta egy levélben Leopold Mozart Nannerlről.
A gyerekek szólóban és négykezessel is felléptek, 1764-ben pedig, amikor a 13 éves Nannerl és testvére Párizsban kápráztatták el a közönséget, a lány már énekelt is. Hét éven át járták Európát, utolsó útjukon, Bécsben elkapták a himlőt. Az, ahogyan a helyzetet Leopold kezelte, érzékelteti, milyen fordulatot vett ekkor a gyerekek sorsa – fia felgyógyulásáért nem kevesebb mint hat misét mondatott, Nannerl érdekében azonban mindössze egyet.
Amikor aztán úgy tartották, a lány eladósorba került, apja többé nem vitte magával, a siker és a csillogás innentől kezdve csak Wolfgang osztályrésze volt. Nannerlnek Salzburgban kellett érvényesülnie, egy olyan időszakban, amely egy nőt sem tehetsége, hanem neme alapján ítélt meg, és valljuk be, nem tartott túl sokra. Az utazott, világlátott lányt testvére dicsérő leveleiben nagyra értékelte, Salzburban ugyanakkor gyanús szemmel nézhették, akár félvilági nőszemélynek is tarthatták, azt gondolván, mégis mivel tölthette idejét akkor, amikor Európa egyik előkelő háztartásából a másikba libbent, holmi koncerteket adva?
Nőként ekkoriban nem érvényesülhetett igazán
Sylvia Milo színész-producer-drámaszerző, aki az elfeledett Nannerlről színdarabot írt, úgy vélekedik: Nannerl saját korának áldozata lett. A lány tehetséges szerző is volt, amiről öccse neki írt levelei is árulkodnak. 1770-ben például ezt írta neki: „Kedves húgom! Csodálom, hogy ilyen jól tudsz komponálni, egyszóval gyönyörű a dal, amit írtál.” A darab ugyanakkor – csakúgy, mint Nannerl más kompozíciói – sajnos nem maradt fenn.
Milo szerint amíg Wolfgang túl kicsi volt ahhoz, hogy kottázzon, szerzeményeit Nannerl jegyezte le, lehetséges az is, hogy a testvérének tulajdonított darabok egy része valójában a lány szerzeménye. Az is tény, hogy
első szimfóniájának lejegyzésében is részt vett Nannerl, sőt, ő hangszerelte azt szimfonikus zenekarra, amihez hatalmas hozzáértésre volt szükség
– sajnos azt sosem fogjuk megtudni, pontosan mekkora osztályrésze volt a munkában a nővérnek.
Bár turnézni apja egy idő után nem vitte már magával, a zeneszerzés egy ideig megmaradt Nannerl számára – egészen addig, míg 1784-ben férjhez nem ment.
„Az akkori társadalomban természetesen voltak női zeneszerzők, de a közönségnek csak a nemesek mutathatták meg munkájukat, és sosem pénzért. Akik pénzt kerestek zenével, azokat prostituáltnak tekintették” – summázza Milo.
Apja még gyermekét is elvette tőle
Leveleinek tanúsága szerint Wolfgangnak nagyon hiányzott nővére, akinek végig kellett néznie, ahogyan fiatalabb testvéréért rajong a világ, miközben neki otthon kell kérőre várnia 18 éves korától kezdve. Reménytelenül beleszeretett Franz Armand d’Ippoldba, de végül nem házasodtak össze: ennek oka nem ismert, ám könnyen lehet, hogy Leopoldnak nem felelt meg ez a frigy. Így végül egy ötgyermekes özvegyember, Johann Baptist von Berchtold zu Sonnenburg felesége lett meglehetősen „idősen”, 33 éves korában.
Ismert oka nincs annak, hogy miért várt a kor szokásaihoz képest sokat kiházasításával a család
– az egyik ok az lehetett, hogy apja nem engedte hamarabb frigyre lépni. Nannerl és Wolfgang édesanyja ugyanis idő közben elhunyt, egyszerűbb volt hát az apának, ha így marad asszony a háznál.
Mindezek ellenére házasságkötése után apja anyagilag is kisegítette, vásárolt neki, elküldette részére testvére műveit, és ha meglátogatta, zenészeket is vitt magával, hogy velük muzsikálhasson. Amikor viszont Nannerl fiúgyermeknek adott életet 1785-ben, az apa szó szerint elvette tőle a kicsit: unokáját ő nevelte, és Nannerl határozott kérése ellenére sem adta őt vissza. 1787-ben, Leopold halála után kaphatta csak vissza a nő a gyermeket.
Nannerl és testvére az évek során szenvedélyes hangvételű, testvéri szeretetről árulkodó leveleket váltottak – még akkor is, amikor Wolfgang felesége, Constanze miatt Leopold és Wolfgang kapcsolata megromlott. A levelezés azonban 1788-ban örökre megszakadt, 1791-ben Wolfgang meghalt, 1801-ben pedig Nannerl özvegy lett. Még 28 évet élt zenetanárként, végre, életében először, független nőként.
