A középkorban a kisbabákat gyakran szorosan bepólyálták, majd felakasztották őket a pólyánál fogva egy szögre a falon, hogy szüleiket ne zavarják a ház körüli munkában. Ma már szerencsére máshogy tekintünk gyermekünkre, tudatosan keressük a helyes nevelési módszereket, és azon törjük a fejünket, hogyan tölthetünk még több minőségi időt velük.
A középkorban a gyermekre még inkább mint eszközre tekintettek, a gyakori csecsemőhalálozás miatt elvesztésüket is máshogy élték meg. Sőt, ha már voltak elegen, és a vallási okokból mellőzött születésszabályozás miatt több gyerek érkezett a családba, mint ahányat el tudott tartani a családfő, a földterület, vagy a termés, akkor elhagyták az újabb jövevényeket, akik jobb esetben egy árvaházban kötöttek ki.
Később, a körülmények javulásával, az orvostudomány fejlődésével, az életszínvonal emelkedésével, a nagyobb mértékű városi létformával és a földeken végzett munka kiszolgáltatottságának csökkenésével a helyzet valamivel jobb lett. Azért még déd- vagy nagyszüleink idejében, de főleg még az őket megelőző generációkban továbbra sem sokan tanakodtak azon, hogyan legyen több az együtt töltött minőségi idő a gyermekkel. Megoldotta ezt a dilemmát az együtt végzett munka, amelyből a gyermek kiskora óta érdemi részt vállalt. Feladatai, kötelezettségei voltak, amiket természetesen ellátott. A földeken együtt végzett mezőgazdasági munka, az apáról fiúra szálló mesterségek kitanulása, lányoknál a házimunkák közös elvégzése, a kisebb testvérek ellátásában vállalt közös feladatok az édesanyával, automatikusan szolgáltatták a tartalmas időt, ami
ha nem is a gyerekért történt, de a gyerekkel telt, koncentrált módon.
Idejük pedig amúgy sem volt azon gondolkodni, ki depressziós, kinek vannak pánikrohamai, vagy mégis, kinek hogy van a lelkivilága.
Manapság már a minőségi idő a szülők jelszava
Napjainkra megváltozott a gyermek státusza a családban, és az elmúlt évtizedekben még a korábbinál is gyorsabb ütemben értékelődött fel az együtt töltött minőségi idő.
Tudatosabbá váltak a szülők, és az életkörülmények is jobban lehetővé teszik, hogy korábban nem ismert jelenségekkel is foglalkozzanak.
Több figyelmet tudnak szentelni annak, hogyan neveljék gyermekeiket. A közélet témái közé bekerültek pszichológiai tanulmányok, módszerek, kutatási eredmények, szakirodalmi források, tanácsadó szakemberek, akik igyekeznek eligazítani minket a gyermeknevelésben. Ugyanakkor a mai rohanó világban már a gyerek is elfoglalt az ovi, iskola, különóra, edzés és digitális valóság hálójában, a szülő pedig sokat dolgozik, hogy megteremtse a mindehhez szükséges anyagi feltételeket. Vigyázni kell, mert sok bába közt elvész a gyermek, vagyis
a hajtás mellett néha meg kell állni, hogy a mókuskereket megakasszuk egy kis közös flow-élménnyel, ami szülőnek és gyermeknek egyaránt fontos.
Néhány konkrét tipp:
- Játsszunk együtt annyit, amennyit csak tudunk, önfeledten, a gyermekre és a játékra fókuszáltan. Nem baj, ha ez nem tart mindennap órákig, de egy keveset legalább tegyünk a mindennapok rutinjának részévé.
- Alakítsunk ki közös szokásokat: az autóban éneklés, az esti meseolvasás mind növelik a kötődést és a családhoz tartozás érzését a gyermekben.
- Vonjuk be a házimunkába, ettől megbecsült és kompetens családtagnak érzi majd magát, és a minőségi együtt töltött idő egyszerre nekünk is segítséget nyújt majd.
- Érdeklődjünk tőlünk független életéről, óvodai, iskolai élményeiről, hallgassuk meg beszámolóját, kérdezzünk vissza, vonódjunk be a beszélgetésbe, ne csak alibizzünk a „mi volt ma az ebéd?” kérdés erejéig. A neki szentelt koncentrált figyelem megtérül egészséges önértékelésében és biztonságérzetében, amit a rá szánt idő alakít ki benne.
Ez csak néhány apróság, amelyet könnyű beépíteni nagyobb időráfordítás nélkül is. Ha ezekből sikerül valamennyit rutinszerűen életünk részévé tenni, akkor nem kell rosszul éreznünk magunkat, ha
- néha hagyjuk magában játszani
- másra bízzuk időnként
- mesét vagy korának megfelelő tartalmakat néz valamilyen digitális eszközön, mértéket tartva.
Fontos megtalálni a megfelelő egyensúlyt. A tudatos nevelésbe az is beletartozik, hogy tudjunk néha nemet mondani is a gyereknek.
A gyerek kedvében járás, az örömforrások biztosítása mind észszerű keretek között megvalósítandó felelősségünk, anélkül, hogy a túlzott kényeztetés hibájába esnénk,
ami elsősorban a gyermeknek okoz majd nehézségeket felnőttkorában. A szülői következetesség elérése sokszor mindkét fél számára fájdalmas pillanatokat okoz, de a cél jó, és a csatát a gyermek érdekében ajánlatos megvívni, mert megkönnyítjük vele későbbi feladatait.
