Különleges járműveket is bevetnek a mentők a kánikulában: több száz emberen segíthetnek

Olvasási idő kb. 3 perc

Az OMSZ tájékoztatása szerint Budapest két kiemelt jelentőségű pontján teljesítenek szolgálatot a kerékpáros mentők. A gyors járművek a kánikulában is életmentőek lehetnek.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) speciális egységek, mentőkerékpárok segítségével kívánja gyorsítani a bajbajutottak ellátását. A kerékpáros mentők leginkább olyan helyekre érkeznek, amelyeket gépkocsival nehezebb megközelíteni. 

Az OMSZ a tavalyi év során négy mentőkerékpárt vásárolt, egyenként 3 302 000 forintért. Az elsőt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány adományozta a szervezetnek, a másik háromhoz pedig minisztériumi támogatás segítségével jutottak hozzá. Jelenleg két kerékpárt használnak napi szolgálatban Budapest két, frekventált helyszínén. 

Kétkerekű járműveiken autóval megközelíthetetlen helyekre is eljutnak a mentők
Fotó: OMSZ

Speciális járművek segítik a mentőket

Az elektromos mentőkerékpár prototípusát már tavaly bemutatta az OMSZ. A speciális járművek felszereltsége szinte megegyezik egy mentőautóéval.

A két keréken érkező mentős rendelkezésére áll egy félautomata defibrillátor a újraélesztéshez, motoros szívóval, oxigénnel, légútbiztosító eszközökkel, lélegeztetőmaszkkal. A felszerelés lehetővé teszi akár egy szülés levezetését is, melegítő takarókkal a kihűlés ellen, gumikesztyűvel, szájmaszkokkal és fertőtlenítőszerekkel.

A felszerelés része még egy speciális fúró is, amit akkor használnak, ha a sérült vénája nem elérhető, ennek segítségével a tűt a páciens sípcsontjába vezetik be. A 20 kilós mentőstáska alapvetően a kerékpárra van rögzítve, a mentősnek azt csak akkor kell magával vinnie, ha gyalog kell felmennie egy lakásba, vagy megközelítenie a sérültet olyan helyen, ahova még biciklivel sem lehet közvetlenül eljutni.

Amint azt Győrfi Páltól, az OMSZ szóvivőjétől megtudtuk, a tavalyi évben sikerrel debütáltak a különleges járműveken dolgozó mentősök.

"Az Országos Mentőszolgálat 2023 óta működtet a nyári szezonban kerékpáros egységeket Budapesten. A mentőkerékpáron szolgálatot teljesítő bajtársakkal a főváros két területén, a Margitszigeten és a Városligetben találkozhatunk. Folyamatos jelenlétük bizonyos esetekben akár életmentő segítséget is jelenthet, hiszen

Idézőjel ikon

a szakemberek így olyan helyekre is pillanatok alatt odaérhetnek, melyek megközelítése mentőgépkocsival a területi adottságok miatt több időt vesz igénybe.

– tájékoztatta a Díványt Győrfi Pál.

A Városligetben csodájára járnak a különös kinézetű járműveknek
Fotó: OMSZ

A kétkerekű járműveken mindenhova eljutnak a mentők

A kerékpáros speciális egységek jelenléte mindennapos a Városliget és a Margitsziget területén, ahol rendszeresen elhaladnak olyan helyszínek – például játszóterek, közösségi helyek – mellett, ahol a nyári kánikulában a nagy tömeg és a sok apró gyermek miatt fokozott a balesetveszély. 

Az elektromos kerékpárok jelenléte megnyugtatja a zöld területeken pihenő családokat is. 

A Városligeti játszótéren is feltűnést keltenek a bringás mentők, a gyermekek is izgatottan figyelik, mikor halad el mellettük az éppen szolgálatban lévő szakember. Szüleik számára pedig megnyugtató, hogy a forgalomtól távol is biztonságban vannak.

Idézőjel ikon

"A játszótéren mindig hatalmas a tömeg" – meséli egyikük. "Hiába van a közelben több kórház, ez a terület valószínűleg csak gyalog közelíthető meg. El tudok képzelni olyan helyzetet, hogy pár perc késlekedés is végzetes lehet, ezért igazán megnyugtató, hogy minden felszereléssel, pillanatok alatt ide tudnak érni a mentők."

"A tavalyi évre vonatkozóan elmondható, hogy több száz esetben nyújtottak ellátást a mentőkerékpáros mentők összesen mintegy 1000 km-t megtéve a kerékpárokkal. Ezek a speciálisan felszerelt elektromos biciklik minden olyan eszközzel rendelkeznek, amely az elsősegély, vagy akár a közvetlen életmentés során szükséges lehet, úgymint vérzéscsillapításhoz szükséges eszközök, infúzió, oxigén palack vagy akár félautomata defibrillátor készülék" – összegezte az OMSZ vezetője.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.