Hangulatzavarok, függőségek, autizmus: hány éves korban alakulnak ki a mentális problémák?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szakemberek számára rendkívül fontos információval szolgálhatnak annak a kutatásnak az eredményei, amiből kiderül, hogy a leggyakrabban előforduló mentális betegségek kezdete hány éves korra tehető.

Ez nemcsak a felismerésben, de a megelőzésben is segít, hiszen az információ tudatában a megelőzés lépéseit is időben el lehet kezdeni. Ez hozzájárul a beteg hosszú távú jólétéhez és növeli a terápia hatását.

Marco Solmi és munkatársai 192 kutatás eredményeiből végeztek metaanalízist, aminek során a mentális rendellenességek kialakulását vizsgálták. A metaanalízis több hasonló célú vizsgálat eredményeiből készült összesített, átfogó elemzés, legfőbb előnye, hogy minden elérhető adattal számol, így nagyobb statisztikai erővel bír, mint az egyes vizsgálatok külön-külön, megbízhatósága és az így kapott eredmények általánosíthatósága ennélfogva igen erős.

Összességében Solmi és csapata több mint 700 ezer (!) mentális zavarral diagnosztizált beteg adatait vizsgálta. A különböző rendellenességek megjelenésének ideje mellett a kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen arányban alakulnak ki a mentális zavarok 14, 18, illetve 25 éves kor előtt.

A mentális zavarok gyakran a vártnál korábban jelentkeznek

Mind a 192 kutatás adatainak integrálása után a szerzők arra jutottak, hogy a mentális problémák megjelenésének csúcsa 14,5 év volt. A betegek körülbelül 34,6 százaléka mutatott a problémára utaló jeleket 14 éves kora előtt, 48,4 százaléka 18 éves kora előtt, 62,5 százaléka pedig 25 éves kora előtt. Az eredményekből látszik, hogy a betegek közel felénél már a felnőttkort megelőzően jelentkeztek a mentális problémák tünetei, ami felhívja a figyelmet a korai beavatkozás és a megelőző intézkedések fontosságára serdülőkorban.

Nem biztos, hogy kinövi
Fotó: vitapix / Getty Images Hungary

Ezt követően a kutatók megvizsgálták, hogy a mentális rendellenességek különböző formái jellemzően milyen korban jelentkeznek.

  • Neurodevelopmentális rendellenességek: 5,5 év
  • Szorongás és fóbiák: 5,5 év
  • Obszesszív-kompulzív zavar: 14,5 év
  • Étkezési rendellenességek: 15,5 év
  • Stressz okozta pszichiátriai zavarok: 15,5 év
  • Függőségek: 19,5 év
  • Skizofrénia: 20,5 év
  • Személyiségzavarok: 20,5 év
  • Depresszió és egyéb hangulatzavarok: 20,5 év

Nem voltak szignifikáns különbségek a férfi és a női betegek között a tünetek megjelenésének ideje tekintetében.

Talán a legegyértelműbb következtetése a kutatásnak, hogy a serdülők mentális egészségi állapotát komolyan kell venni. Az embereknek gyakran az a kép él a fejükben, hogy a legtöbb mentális probléma csak felnőttkorban jelentkezik, a gyermekkorra a fejlődési rendellenességek a jellemzők. Amikor a tizenévesek mentális problémáiról van szó, hajlamosak vagyunk legyinteni, hiszen úgyis kinövik, ez csak egy nehezebb életszakasz, a tanulmány eredményei szerint azonban ezek az elképzelések helytelenek. A mentális problémák közel fele ugyanis ebben az életszakaszban alakul ki.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk