Ma már nem halálos ez a rákfajta, ha odafigyelsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A mellben kialakult rákos daganat megelőzésére még nem találta meg a választ a tudomány, ezért a rendszeres szűrés segíthet a legtöbbet, ugyanis a korai stádiumban még nagyobb eséllyel lehet kezelni. Ezt kell tudni az újabb kezelésekről.

Melyik nő ne rettegne attól a gondolattól, hogy emlődaganat miatt elveszítheti a mellét? Ugyan e nélkül a testrész nélkül is ugyanolyan értékesek és szépek maradnak, sok nő a melle elvesztésében a nőiessége, a szépsége és a kívánatossága veszteségét látja. Nem meglepő, hiszen a popkultúra is a mellek fontosságát erősíti a női szépségideál megalkotásakor, illetve az anyai szerep egyik szimbólumaként is szolgálnak, amelyre való képességükön esni vélt csorba szintén megrázó élmény lehet (arról nem is beszélve, hogy egy testrész elvesztése mindig traumatikus). A főként, de nem kizárólag nőket érintő mellrák azonban ma már szerencsére nem egyenlő a halálos ítélettel, könnyebben kezelhetővé vált az Affidea Magyarország Kft. onkológusa, dr. Farczádi Enikő szerint.

A mellrák jobban kezelhető manapság

Magyarországon évente körülbelül 7-8000 új esetet regisztrálnak, és 2000 nő hal bele a mellrákba. A legnagyobb kockázatot a 45–65 éves nőkre jelenti, ugyanis az ő körükben fordul elő a leggyakrabban. Hazánkban 2002 óta létezik az általános emlőrákszűrés, amely azért rendkívül fontos, mivel annál nagyobb eséllyel lehet gyógyítani, minél hamarabb felfedezik.

Idézőjel ikon

„A minimális kiterjedésű, még áttétet nem adó daganatok ugyanis több mint 90%-ban gyógyíthatók” – mondta dr. Farczádi.

Sajnos jelenleg csak a kiemelt korosztály körülbelül 40 százaléka vesz részt szűrésen, holott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint akkor lehetne érdemben csökkenteni az emiatti halálozást, ha legalább 70 százalékuk menne el szűrésre.

A mellben kialakult rákot megelőzni nem lehet, ezért a korai felfedezés segíthet igazán, mivel a korai stádiumában könnyebben gyógyítható
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

Dr. Farczádi Enikő azt is megemlítette, hogy a hagyományos kezelési módok mellett (műtét, sugárterápia, kemoterápia) egyre korszerűbb terápiás lehetőségek is felbukkantak. Az emlőrákos páciensek nagyjából kétharmada ugyanis hormonreceptor-pozitív daganattal, HER2 (egyfajta fehérje) pozitív tumorral rendelkezik, amelyet ma már hormonterápiával is tudnak sikeresen kezelni. Emellett az immunterápia is felütötte fejét, amely a szervezet saját védekezését kapcsolja be, hogy elpusztítsa a rosszindulatú elváltozást. A kezelés után 5 éven keresztül negyedévente kell ellenőrző vizsgálatra járni, majd csak évente egyszer, míg végül 10 év után gyógyultnak minősül a páciens. 

Fontos tudni továbbá, hogy az emlőrák nem megelőzhető, azonban korai stádiumában jó eséllyel gyógyítható, tehát mindenképp érdemes 40 év feletti nőként rendszeresen eljárni a szűrésekre.

Mire kell figyelni még otthon a mellrák kapcsán?

Ugyan az emlőrák megelőzésére még nem találtak teendőlistát, talán majd a jövőben ezt a rejtélyt is megfejtik valamikor a tudósok. Addig is van egypár dolog, amire otthon is odafigyelhetünk, hogy tudjuk, mikor érdemes minél hamarabb felkeresnünk egy orvost. A Femina oldalán például nagyszerű, képekkel ellátott útmutatót találhatunk arra, hogy milyen módokon jelenhet meg a mellrák a csomókon és a fájdalmon kívül. A rendszeres, menstruáció idején kívüli havi önvizsgálatok mellett azt is érdemes felmérni, hogy mennyi anyajegyünk van. Kutatások azt találták, hogy az átlagos 10-40 anyajegynél több pöttyel rendelkezőknél nagyobb eséllyel alakul ki ez a betegség.

A rendszeres mellrákszűrés kiemelten fontos, ugyanis a mellben kialakuló rákot nem lehet megelőzni
Fotó: Carol Yepes / Getty Images Hungary

Az általános egészségünk fenntartása is kedvező lehet. A WHO ajánlása szerint néhány viselkedésbeli váltás segíthet csökkenteni a mellrák kialakulásának esélyét, azonban ezek a javaslatok is csupán 30 százalékos eséllyel válnak be a legjobb esetben, ha minderre odafigyelünk:

  • hosszabb szoptatás
  • rendszeres testmozgás
  • testsúly egészséges szinten tartása
  • a túlzott alkoholfogyasztás elkerülése
  • a túlzott dohányfüstnek kitettség elkerülése
  • a hosszabb ideig tartó hormonhasználat elkerülése
  • a túlzott sugárterhelés elkerülése

Sajnos az emlőrák az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés a világon. Érdemes komolyan betartani a havi önvizsgálatokat, és 40 éves kor feletti nőként évente szűrővizsgálatra járni.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.