Nem megy a matek? Így segíts a gyerekednek, hogy ősztől jobb legyen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A matekóra sokak mumusa, ha nem megy úgy a tanulás ebben a tárgyban, mint ahogyan azt a szülő vagy akár maga a gyermek várná el. Szakértőt kérdeztünk, hogyan segítheted te szülőként gyermeked előmenetelét!

A számok világa nem mindenkit varázsol el: akadnak, akiket inkább jeges rémülettel tölt el a másodfokú egyenlet megoldóképlete, vagy akár már a Pitagorasz-tétel is. Nagy Éva matematikatanár, a GOMATEK módszer megalkotója szerint sokféle oka lehet annak, ha egy gyermek elakad a matematikatanulásban – de nem csak akkor érdemes segítséget igénybe venni, ha már nagy a baj.

Minden egymásra épül: ettől nehezebb a matek

„A diákok sok lemaradással érkeznek, mindegy, hányadik osztályba. Minden tárgynál ez a helyzet, de történelemből nem annyira épül minden egymásra, mint matematikából.

Ha valakinek nem olyan jó a szorzótábla-ismerete, a kétszer hármat is be kell írnia a számológépbe,

emiatt rengeteg kudarc éri” – mutatta be szakértőnk az első okot, amely hátráltatja a diákok előremenetelét. Ilyen helyzetben egy diák már nehezen veszi rá magát arra, hogy leüljön tanulni: a sok kudarcélményt le kell győzni ahhoz, hogy legyen esélye a felzárkózásra, amiben a szülők sokat segíthetnek. Problémás lehet Nagy Éva szerint az is, hogy sok intézményben gyakoriak a tanárváltások.

Ha a matektanulás már sok kudarccal terhelt, nehéz visszahozni a kedvet hozzá
Fotó: Imgorthand / Getty Images Hungary

„Van egy diákom, aki egy új tanárnál teljesen begörcsölt, dolgozatíráskor ki kellett mennie a teremből, mert pánikrohama volt. Vele odáig már eljutottunk, hogy hármasra meg tudja írni a dolgozatait” – érzékelteti, hogy mekkora problémákig is eljuthatunk.

A tanulást a változások is nehezítik

Nem ad sok segítséget az sem, hogy az idei érettségizők más rendszerben vizsgáztak, mint amilyenben a mostani 11. osztályosok jövőre fognak – és mindkét rendszer fényévekre van attól, amiben szüleik felnőttek.

„A mi generációnkban ott volt a zöld könyv, abban ötezer példa, ha ezt bemagolta a gyerek, jól teljesített. Volt elmélet is, azt is meg lehetett tanulni. A mostani érettségi inkább kompetenciákra épít, a legutóbbi érettségi is emiatt volt meglepetés. A korábbi években megszokott típusfeladatok hiányoztak: minden megfelelt a követelményeknek, de

Idézőjel ikon

ilyen jellegű feladatok eddig nem jöttek elő sűrűn érettségin.

Aki a korábbi évek vizsgái alapján készült, az meglepődött” – világított rá Nagy Éva, aki szerint nem akkor kell elkezdeni magántanárt vagy egyéb megoldást keresni, amikor valakinél már nagyon rezeg a léc és a bukás sincs távol.

„A gyerekek tovább akarnak tanulni, kell a pont, kell a matek is” – indokolta véleményét.

Videót nézni nem elég

A segítség egyik megoldását jelentheti a magántanár: itt sokféle opció kínálkozik, részben pénztárca kérdése, hogy ki bíz meg egyetemistát, ki pedig profi tanárt gyermeke korrepetálásával. Lehet aztán a YouTube-on feladatmegoldós videókat is nézni tucatszám: ezeket Nagy Éva nem tartja annyira jó megoldásnak, mert legfeljebb passzív tudást adnak, a megoldás nem lesz benne a gyerek kezében. A harmadik megoldás egy interaktív videós tanfolyam lehet, amelyen a videó közben felugró kérdésekre válaszolni kell a gyereknek.

Alsóban elegendő és megfelelő lehet a szülővel való tanulás, de ez később már inkább teher mindenkinek
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

„Ugyanúgy meg kell oldani a feladatot, mint egy órán: részkérdésekre bontom azt, ahogyan az órán is kérdezek. A gyerek így megtanulja, hogyan bontson lépésekre egy folyamatot, ezáltal több sikere lesz” – magyarázza saját módszere alapjait.

Ha valaki magántanárban gondolkozik inkább, annak javasolja, hogy profi tanárral dolgozzon.

„Ha a tanítvány nem érti a feladatot, három-négyféleképpen magyarázom el neki. Egy mérnökhallgató nem biztos, hogy tudja, mit tanult már a gyerek, milyen alapokra lehet építeni, mi az, amit nem lehet alkalmazni, mert még nem tudja. Azt sem tudja, hogyan változnak az érettségikövetelmények. Egy profi tanár tudja, honnan hová kell eljutni, és emellett lelkileg is képes támogatni a diákot” – árulta el, miben látja a legfőbb különbséget.

A szülő motiválhat vagy lehúzhat

A szülő szerepe ugyanakkor hatalmas: amit ő a gyereknek sulykol, az óhatatlanul hat tanulmányaira. Ha szülőként azt sugallod, hogy mivel neked nem ment a matek, neki sem fog, vagy hogy úgy érzed, gyenge képességei ebben gátolni fogják, abba beletörődik, és nem tűz már ki majd célokat magának.

Idézőjel ikon

„Csak úgy lehet eredményt elérni, ha nem gátoljuk, húzzuk le negatív dolgokkal, hanem megerősítjük”

– vélekedik a tanárnő.

A szülővel való tanulást alsó tagozatban ajánlja még, felső tagozatban, úgy véli, érdemes szemmel tartani, hogyan teljesít, de érdemesebb már profira bízni a kérdést.

„Egy középiskolás már nem is igényli a szülővel tanulást, a szülő pedig nem is tud neki segíteni sok esetben, mivel nem azt és úgy tanulta, vagy már elfelejtette. Ilyenkor a külső segítséget javaslom” – összegez Nagy Éva.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.