Már hogy ne szeretne mindenki egyszerre gyönyörű és zseni utódjával büszkélkedni a közérttől a munkahelyéig, az oviban, az iskolában, a művelődési házban és persze a játszótéren is. A békebeli Götz-babákat idéző makulátlan külsővel otthonról méregdrága göncöcskékben elinduló kisgyerektől meddig várható el, hogy márkás ruhája épségére figyeljen ahelyett, hogy beletalál-e a pocsolya pontos geometriai közepébe? És vajon mivel teszünk neki jót, a divatlapszettel, vagy ha hempereghet az avarban?
A szülőt persze a legeslegjobb szándék vezérli, amikor felnőtt árkategóriában is csinos összegre rúgó gyerekruhácskákkal (is) igyekszik kényeztetni kicsinyét, szebbnél szebb holmikat vásárol szabad szemmel is igen jól látható összegekért. Teszi ezt úgy, hogy közben tudja,
két hónap alatt növi ki a gyerek, és addigra kimoshatatlan cékla-, fű- és büfifoltok tarkítják majd.
Emellett jó eséllyel elszakad a rángatástól, ha testvér is van, vagy ha már kismotorra is ül, akkor a cipő orrának lekopásával egyidejűleg mindennemű ruha térde is azonnali aszfalt általi halálra van ítélve.
Márkás ruhát a gyereknek!/?
De azért megveszi. Mert olyan szép, mert a gyerek megérdemli, mert ilyen másnak nincs, mert ebben még szebb, és hangsúlyozza ilyen-olyan előnyös tulajdonságait, és néha még azért is, mert ezen nem kell annyit gondolkodni, X vagy Y márkánál már csak tudják, hogy mi a menő, ha már ennyibe kerül. Vagyis megbízható.
Kinyílik a csipájuk…
Aztán egyszer csak, és általában előbb, mint utóbb, öntudatra ébred a gyermek, és saját igények jelentkeznek. A négyéves fiam például kijelentette, hogy soha többé ne vegyek neki szép ruhát, mert nem fogja felvenni. Csak menőt vehetek! Szép kizárva. Egyik szemem sírt, a másik nevetett: vagyis tudja a gyerek, hogy mi a szép és az igényes, hurrá! Csak azt többé nem veszi fel. Akkor muszáj lesz a rakétamotívumot, a verekedő dinókat, a bonyolult nevű beszélő kisautókat és az összes többit keresnem, de hát végül is ő hordja… Mára viszont már ott tartunk, hogy komoly harcot vívok, ha nem engedem el melegítőnadrágban óvodába.
Lányoknál ugyanez a királylány- vagy sellőjelmez ruhában manifesztálódik, és szigorúan a négy évszakos tüllszoknyában tudják magukat elképzelni a legtöbb szituációban.
A gyereknél a kevesebb nem több.
A kapszulagardrób-elmélet egy kisgyereknél nem működik. Mire a reggelit otthon befejezi immár az óvodai szettben, addigra simán trikót kell cserélni, mert leette. Előtte mondjuk játékból felpróbált egy másik szerkót, csak azt meg összefogkrémezte, szóval reggel 8:04, és jöhet a mai harmadik teljes kompozíció. Az oviban aztán ott a kinti, a benti, a váltóruha apróbb és nagyobbacska balesetekre számítva, amik rendre meg is történnek. Hazafelé a pocsolyán keresztül vezet az út, a kerítésre mindenképp fel kell mászni, és a falevelek már akkor is csúsznak a latyakban, ha nem direkt akarnánk gatyaféken érkezni valahova, pedig úgy akarunk.
Ha egyetlen fa esik útba, akkor arra kell felmászni, és sajnos még a szobrokat sem kíméljük, hiába minden kultúrára, halottak iránti tiszteletre vagy az irodalom és a zene szeretetére vonatkozó felhívásom. Otthon ledobjuk az utcait… Szóval, kevesebbel semmire nem megyünk, mert egy nap simán 3-4 komplett szett alsó hangon cserélődik.
Kinek mi a jó?
Ha mindezt menő és drága márkás cuccokból állítom össze, csak megfájdul a szívem, hogy kifakul és kinyúlik a napi mosásban, csak nem arra való, hogy a parkettán csússzanak benne, vagy a fa tetején kússzanak, és óhatatlanul rászólok a gyerekre.
De vajon életszerű-e, hogy ráerőszakoljuk az életkori sajátosságának, gyermeki kíváncsiságának, mozgásigényének és természetének szögesen ellentmondó biodíszlet funkciót egy drágább ruha megóvásáért és a trendi dandykülső oltárán feláldoztassuk vele alapvető lételemeit?
Mivel teszek neki jobbat, ha ő a legdrágábban öltözötten ülő gyerek az ovis csoportszoba sarkában, vagy ha a legönfeledtebben játszó kisdisznó a játszótéren? A választ mindenki saját magában keresse vérmérsékletének, nevelési elveinek, öltözködési stílusának és pénztárcájának megfelelően, de a rengeteg mosásra és komoly strapára ítélt gyerekruhákat csemetéink semmiképp nem tudják éveken át hordani, mert annál hamarabb kinövik, vagy lerongyolják. Ráadásul mindkettőt élvezik. Ma pedig már számtalan lehetőség nyílik olcsón is hozzájutni, akár másodkézből jó minőségű ruhákhoz, amivel az ökológiai lábnyom nagysága is csökkenthető, és a gyerek is bátran fetrenghet ott, ahol a szülő csak megengedi neki.
A „no name vagy márka” mellett egyéb szempontok is vannak
Érdemes még az esztétika elé helyezni egyéb funkciókat:
- Egészségügyi szempontok: melyik viselet mennyi műszálat tartalmaz, mibe fog beleizzadni, melyik szellőzik legjobban? Szoros vagy kényelmes, szabad mozgást enged, de le sem esik…
- Praktikum: egyedül is fel-le tudja venni? A cipzár egy darabig nem ajánlott, a nyaknál gombosat sem tudja egyedül levenni, ha véletlenül begomboljuk ráadás után. Gombos kardigán könnyen letéphető, az elasztikus anyagú, bő nyakú pulcsi viszont önállóan kezelhető lehet.
- Időjárás: imádják maximálisan figyelmen kívül hagyni, úgyhogy erre a szülőnek kell figyelnie, és akaratát átvinnie, ami sokszor nem egyszerű feladat.
