Joób Dóra és Márton családja kicsit más, mint egy „átlagos” nagycsalád: a szegedi házaspár tizenegy gyermeket nevel – nem ennyit terveztek, de akkora öröm volt számukra a gyerekek érkezése sorban, hogy végül akkor álltak meg, amikor orvos tartotta ezt indokoltnak.
A három vagy több gyermeket nevelő nagycsaládok élete általában hangos, mozgalmasabb, váratlan fordulatokkal teli: legtöbbször nagyobb terhet ró a szülőkre mind anyagilag, mind gyermekeikre szentelt idő tekintetében egy nagy lélekszámú háztartás, mint ha egy vagy két gyermeket nevelnének. Három gyermeknél többre nem is vállalkozik sok magyar: a KSH adatai szerint négygyermekes házaspárból 21 641, öt vagy több gyermeket nevelő családból pedig alig 10 477 volt 2011-ben. A statisztika azt nem mutatja meg, hányan vannak olyanok, mint a Joób család ők tizenegy gyermeket vállaltak, mindennapjaikról pedig blogol is az édesanya, Dóra, akit a nagycsalád mindennapjairól kérdeztünk.
Jelenleg mekkora a legkisebb és a legnagyobb gyermek, hányan élnek a családi otthonban?
A legnagyobb gyermekünk, Gréti januárban lesz 19 éves, ő már férjhez ment, és nem velünk lakik, így már csak 10 gyermek él velünk. A legkisebb 3 éves, most kezdte az óvodát.
Tizenegy gyermeket nevelnek: a nagycsaládosság mennyire otthonról hozott minta, mennyire saját cél volt?
A férjemmel, Marcival, mindketten nagycsaládban nőttünk fel, ők hatan voltak testvérek, mi hárman. Nem volt kérdés számunkra, hogy nekünk is nagycsaládunk lesz.
Amikor belevágtak a családalapításba, volt tervük, hogy pontosan hány gyermeket vállalnának szívesen, vagy ezt az idő és a lehetőségek alakították így?
Amikor jegyesek voltunk, beszélgettünk a terveinkről. Marci öt gyermeket szeretett volna, én hatot. Végül mindkettőnk vágya teljesült: lett 5 fiú és 6 lány. Valójában, amikor „elértük” az 5-6 gyermeket, úgy éreztük, hogy örömmel vállalnánk további gyermekeket, és ez így volt egészen addig, amíg a tizenegyedik gyerek után az orvos azt nem mondta, hogy nem javasolja a további gyermekvállalást. Ekkor megálltunk.
Hogyan néz ki 11 gyermek édesanyjaként egy átlagos napja, ha van egyáltalán ilyen?
Nem tudnám lefesteni egy átlagos napomat, mivel minden nap másképp telik.
Naponta úgy százszor van újratervezés, így általában teljesen másképp alakul a nap, mint ahogy elterveztük.
Egy ekkora családban nagyon rugalmasnak kell lenni, és ez – úgy gondolom – leginkább az anyára igaz. Ami minden napomba bele kell, hogy férjen, az a következő: pakolás, takarítás, mosás, teregetés, hajtogatás, élelmezés, mosogatás, foglalkozás a gyerekekkel, beszélgetés Marcival. Ezenfelül a cégünk ügyvezetésével is foglalkozom, heti 8 órában hittant tanítok, blogolok, néhány naponta tetemesebb mennyiséget vasalok, vásárolni járok, rengeteget „rendszerezek” (ruhák, játékok, selejtezés), illetve igyekszem a testmozgásra is időt szakítani. Ritkán jut idő egy kis kikapcsolódásra is Marcival vagy barátnőkkel, legyen az egy kulturális program vagy egy kávézás.
Van olyan részfeladat, amit segítőnek „szervez ki” – takarítás, főzés vagy egyéb házimunka –, vagy mindent meg lehet oldani saját erőből?
Semmilyen külső segítségünk nincsen, a nagyszülők vagy Grétiék – a legnagyobb lányunk és a férje – segítenek, ha valami „extra” van, vagyis ha egyikőnk sem ér rá, és a gyerekekért el kell menni, vagy vigyázni kell rájuk. De az itthoni feladatokat mind mi oldjuk meg. Igyekszem a gyerekeket is bevonni ezekbe, van, aki szívesebben segít, van, aki nem annyira.
Sokan hozzák fel érvként a nagycsaláddal szemben, hogy nehéz az anyagi lehetőségeket akár már kettő vagy annál több gyermek számára is biztosítani – nekik mit üzenne 11 gyermekes anyaként?
Szerintem ez sok szempontból nem igaz.
Egyrészt rengeteg olyan dolog van, amit csak egyszer vagy kétszer kell megvenni, és utána több gyerek tudja használni, másrészt nagyon sok mindent úgy kapunk rokonoktól, barátoktól, harmadrészt pedig nem tartjuk indokoltnak, hogy el legyenek halmozva elektronikai cikkekkel vagy márkás ruhákkal.
Nem beszélve a nagycsaládok rendelkezésére álló adókedvezményekről és más kedvezményekről, amik persze nem fedeznek minden kiadást, de sokat segítenek.
Hogyan lehet egy ekkora családban megszervezni a minőségi időtöltést külön-külön a gyerekekkel?
Nem egyszerű, de úgy gondolom, megoldható. Rendszeresen csinálunk programot külön 1-2-3 hasonló korú gyerekkel, napközben a kisebbekkel, este a nagyobbakkal tudunk jobban foglalkozni. Ezenkívül, ha Marci vagy én megyünk valahová, akkor sokszor magunkkal viszünk 1-2 gyereket. Vannak a hittanórák is, amiket én tartok a gyermekeimnek, így az is minőségi időként tud szolgálni. Valamint, aki éppen beteg, az is jobban élvezheti az Anyával töltött külön időt.
És a férj-feleség minőségi időre hogyan tudnak lehetőséget teremteni?
A házasságunk kezdete óta nagyon fontos számunkra, hogy megfelelő minőségi időt tudjunk együtt tölteni, és ebből nem engedtünk azóta sem. Amikor jöttek sorban a gyerekek, akkor is mindig szakítottunk időt egymásra. Ez a legtöbbször este valósul meg, miután mindenki elcsendesedik, de amióta mindenki közösségbe jár, néha napközben is tudunk időt fordítani erre. Véleményem szerint ez elengedhetetlen egy házasság fenntartásához.
A nagyobb gyerekeknél mennyire elvárásuk az, hogy kivegyék a részüket a kisebbekkel kapcsolatos feladatokból?
Nincs kőbe vésve, de azért valamilyen szinten elvárjuk, hogy valamelyest kivegyék a részüket az itthoni feladatokból, legyen az rendrakás, bepakolás a mosogatógépbe, teregetés, vagy a kicsik fektetésében való segítség.
Mi a legjobb dolog egy ennyire nagy családban?
Talán az, hogy mindig élet van az otthonunkban. Egy nagycsalád egy szuper közösség, még ha vannak is feszültségek, nézetkülönbségek.
Fantasztikus, amikor együtt beszélgetünk, pizzázunk, tüzet rakunk, imádkozunk, Bibliát olvasunk. Ezek mind nagyon örömteli közös programok.
És az biztos, hogy a gyerekek sosem unatkoznak. Persze nem állítom, hogy néha nem vágyunk a csendre, nyugalomra, amikor mindenki nyüzsög, de mindent egybevetve sem csinálnánk másképp most sem.
És mi az, ami a legtöbb fejtörést okozza?
Leginkább az, hogy minden fronton megfeleljek. Marcival mindketten nagyon sok területen kell, hogy megfelelő teljesítményt nyújtsunk, és sokszor azt sem tudja az ember, hogy „melyik ujját harapja”. Úgy érezzük, sokszor csak tűzoltás van, és sok mindenre nem jut idő. Engem borzasztóan frusztrál a rendetlenség, kosz, de ennyi feladat mellett képtelenség az, hogy mindig csilli-villi legyen minden. Így bele kellett törődnöm, hogy amíg sok kicsi gyerek lakik itt, addig a rend és a tisztaság csak részben megvalósítható. Talán ezt a legnehezebb elfogadnom.
Mi az, amit önök szerint a gyerekek előnyként visznek magukkal életükbe azáltal, hogy nagycsaládban nőnek fel?
Úgy gondolom, egy ekkora családban a gyerekek sokkal inkább megtanulnak alkalmazkodni, közösségben élni, és nagyon önállóak is lesznek.
Egyszóval „életrevalók”, nem esnek kétségbe egy-egy váratlan helyzetben.
Sokszor rácsodálkoztunk már, hogy milyen kreatívak tudnak lenni a problémamegoldás területén, és úgy gondolom, hogy ez annak köszönhető, hogy ilyen sokan vannak testvérek.
A nagyobb gyerekek nyilatkoznak már arról, hogy ők saját családjukban tervezik-e követni a sokgyermekes példát?
Eddig pozitív visszajelzéseket kaptunk tőlük erre vonatkozóan. Ha nem is tizenegyet, de legalább négyet-ötöt szeretnének ők is vállalni. Ez nagy öröm számunkra.
